hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
magazin [album]  2018. szeptember 21. péntek   15:18
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
J. S. Bach összes orgonaműve a Hold utcai református templomban


  Július 20 óta összesen 7 alkalommal csendültek fel a budapesti Hold utcai templom új orgonáján a német és az egyetemes zenetörténet egyik legnagyobb lángelméje, Johann Sebastian Bach orgonaművei. A péntekenként összegyűlt szép számú hazai és külföldi közönség a magyar orgonanűvészek mellett amerikai, svájci és szlovén orgonista játékát is meghallgathatta. Sokan visszatérő vendégek voltak a koncerteken; számukra külön élményt jelent, hogy minden művész keze alatt másképpen szólal meg az a hangszer, amely Budapest első olyan orgonája, mely ötvözi a J. S. Bach által használt hangszerek hangzását, továbbá külső megjelenésében is megidézi a 18. század orgonáit.
  
  A december közepéig tartó sorozat második fele sem lesz kevésbé izgalmas: a nagy és ismert művek mellett felcsendülnek majd az itthon ritkábban hallható darabok is olyan művészek tolmácsolásában, mint például a világ legrangosabb orgonaversenyeinek győzteseként és díjazottjaként számon tartott Fassang László orgonaművész – aki egyben a sorozat művészeti vezetője-, vagy Christoph Bossert, a nemzetközi hírű német orgonista, aki nemcsak az orgonazene avatott megszólaltatója, hanem zeneszerzőként és professzorként is elismert szaktekintély. Ha generációk felől közelítjük a sorozat művészeit, akkor is impozáns a névsor: Szathmáry Zsigmondtól a legfiatalabb orgonaművészekig találunk fellépőket.
  
  A program kiemelt célja Budapest kulturális és zenei kínálatának színesítése, ezáltal Budapest zenei örökségének népszerűsítése, valamint a templomnak, mint Budapest új koncerthelyszínének megismertetése.
  
  Koncertek és fellépők:
  
  J. S. Bach összes orgonaműve / 8 – Fassang László
  2018. október 12, 18.00
  
  J. S. Bach összes orgonaműve / 9 – Christoph Bossert (Németország)
  2018. október 19, 18.00
  
  J. S. Bach összes orgonaműve / 10 – Mészáros Zsolt Máté
  2018. október 26, 18.00
  
  J. S. Bach összes orgonaműve / 11 – Vincent Thévenaz (Svájc)
  2018. november 9, 18.00
  
  J. S. Bach összes orgonaműve / 12 – Benjamin Steens (Belgium)
  2018. november 23, 18.00
  
  J. S. Bach összes orgonaműve / 13 – Szabó Balázs
  2018. december 7, 18.00
  
  J. S. Bach összes orgonaműve / 14 – Szathmáry Zsigmond
  2018. december 14, 18.00
  
  Művészeti háttér
  A koncertsorozat művészeti vezetője Fassang László.
  
  
  
  
  A világ legrangosabb orgonaversenyeinek győzteseként és díjazottjaként Fassang László generációjának egyik legsokoldalúbb orgonaművésze. Kitüntetéses diplomáit a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen és a Párizsi Conservatoire-on szerezte. Versenygyőzelmei közül kiemelkedik a 2002-es Calgary improvizációs aranymedál és a 2004-es Chartres-i interpretációs nagydíj és közönségdíj.
  Kivételes adottságokkal rendelkező improvizáló művészként és billentyűs játékosként érdeklődése a csembalótól a fortepianón és zongorán keresztül egészen a Hammond orgonáig terjed. Klasszikus kamarazenei formációk mellett rendszeresen részt vesz világzenei és jazz produkciókban. Fontosnak tartja a magyarországi történelmi orgonák megóvását és szakszerű gondozását, melynek elősegítésében aktívan részt vesz.
  
  Világszerte koncertezik, nemzetközi versenyek zsűrijében vesz részt, emellett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Párizsi Conservatoire tanára. A Müpa orgona koncertsorozatának művészeti vezetője. Tevékenységét 2006-ban Liszt díjjal és Príma díjjal, 2013-ban Gramofon díjjal ismerték el. 2016-ban Érdemes Művész kitüntetésben részesült. 2017-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen doktori fokozatot szerzett. Doktori záró koncertjét a Hold utcai református templom orgonáján játszotta, mely hangszer tervezésében és építésében szakértőként közreműködött.
  
  Bach betűi helyértékének az összege 14. Ez a szám szimbolikus jelentőséggel bír a Bach életműben, ezért van a sorozatban 14 koncert.
  A Hold utcai orgona a Bach korabeli historikus hangszerekhez hasonló adottságokkal rendelkezik (pl. szélellátás, billentyű méretek), melyek speciális játéktechnikát igényelnek.
  Ezért olyan orgonisták szerepelnek a sorozatban, akik a historikus hangszereken való játékmódban komoly gyakorlattal rendelkeznek. Fontos szempont volt a hazai és nemzetközi szakma bemutatása a legfiatalabbtól a legidősebb generációig (20-80 év).
  
  Ízelítőként:
  Bach díjasok: Karosi Bálint (2011 Lipcsei Bach verseny első díj)
  Tóka Ágoston (2017 St Albans Nemzetközi Orgonaverseny – Bach díj)
  Nemzetközi verseny díjasok:
  Pétery Dóra, Kecskés Mónika, Frédéric Champion, Szabó Balázs
  Az egyik legjelentősebb Bach kutató: Christoph Bossert
  A legidősebb generáció képviselője: Szathmáry Zsigmond
  
  A helyszín
  
  A Budapest-Németajkú Református Egyházközség egyik missziós célkitűzése a kultúra támogatása, ezen belül is kiemelten a német kultúra megismerésének elősegítése. Bach zenéjén keresztül kiválóan szolgálja ezt a célt a megvalósuló koncertsorozat, melynek helyszíne a gyülekezet belváros szívében elhelyezkedő, Hold utcai temploma.
  A templom története egészen a 19. századig nyúlik vissza, amikor a nyugat-európai államokból számos tudós, elszegényedett vállalkozó, értelmiségi vándorolt be országunkba. Többek között ismert németajkú protestáns családok, mint például a Hagemacher, a Dreher és a Ganz család, akik Németországból, Svájcból, Hollandiából érkeztek, és ez idő tájt nagy befolyással rendelkeztek. Ők voltak azok, akik a Biberauer-Bodoky családdal együtt 1859-ben megalapították az első református gyülekezetet Pesten, majd 1878-ban átadták a budapesti Hold utcában a neo-gót stílusú templomépületet.
  A két világháború között virágzó többnyelvű gyülekezeti élet folyt itt, 1945 után azonban számos gyülekezeti tag hagyta el az országot, és bekövetkezett a templomépület kényszerű elidegenítése is; ide telepítették a Magyar Televízió varrodáját és jelmezraktárát.
  
  Egészen 2002-ig kellett várni, hogy a templom ismét a református közösséget szolgálja. A renoválás során a fő cél az volt, hogy az épület templomi jellege továbbra is a lehető leginkább látható legyen, ötvözve azt az új technikai lehetőségekkel. Ennek köszönhetően a pincerész teljesen kiépült, gyülekezeti teremmel, konyhával, kiszolgáló helyiségekkel, mellékhelyiségekkel bővült. A galéria két emelet magasságban beépült: az orgona és a kórus részére fenntartott karzat mellett tárgyaló, gyermekfoglalkoztató és irodák találhatók. A modernizáció jegyében korszerű fűtéssel, valamint lifttel is felszerelték az épületet.
  
  Az orgona
  
  A Budapest-Németajkú Református Egyházközség templomában 2017 áprilisában készült el az impozáns megjelenésű új orgona. A hangszert Faragó Attila orgonaépítő és az általa vezetett  Aeris Orgona Kft. készítette, mintegy 30 eredeti thüringiai barokk orgona alapján, mint például az ansbachi Wiegleb-orgona, vagy a waltershauseni Stadtkirche Trost-orgona. A Bach-orgonának is nevezett hangszer építését tehát olyan korabeli orgonák inspirálták, amelyeken Johann Sebastian Bach, a barokk-kori zeneművészet legkiemelkedőbb egyénisége is játszott.
  A tervezéskor kiemelt figyelmet kaptak a templom statikai és akusztikai adottságai, fontos szempont volt, hogy az orgona építészetileg szerves egységet alkosson a templomtérrel, hangzásában azonban mégis hamisítatlanul a barokk kort idézze.
  
  Az orgona minden eleme természetes anyagok – kovácsoltvas, juhbőr, tömör fa – felhasználásával készült; az orgonaszekrény borovi fenyő, a homlokzati sípokat takaró motívumokat hársfából faragták.  Az orgonában elhelyezett 1130 síp minden egyes darabja történelmi példák alapján és a korabeli technológia alkalmazásával készült.
  A historizáló kialakítás mellett újító szándék is helyet kapott a hangszer megalkotásánál, sor került ugyanis egy régi-új technológia beépítésére is. Ennek előzményei a reneszánsz orgonaépítészetig nyúlnak vissza, elterjedése azonban csak a XX. század második felére tehető. Ez a váltócsúszkás szélláda, mely lehetővé teszi, hogy egyes regiszterek tetszés szerint akár az első, akár a második manuálon szólaljanak meg. Ez a rendszer megsokszorozza a hangszer regisztrációs lehetőségeit, és magas szintű művészi kreativitást tesz lehetővé.
  
  Az orgona a templom gyülekezetének büszkesége, az evangélium hirdetője, a Zeneakadémia orgonaszakos hallgatóinak rendszeres gyakorlóhelye, ezen túl pedig jelentős szerepet tölt be a főváros sokszínű zenei életében is, feledhetetlen pillanatokat szerezve azok számára, akik nyitottak a régi zenei irányzatokra és Bach orgonaművészetére.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amikor a zenész tollat ragad - Tod A első regénye hamarosan magyarul is kapható lesz!
Promptmonsters.tv: Az AI-forradalom új szereplője a magyar kreatív iparban
Közel 100 nyeremény vár gazdára az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban
FolkAréna2024 - Minden Magyarok Tánca a 43. Országos Táncháztalálkozón
Ernelláék Kálmánéknál – színház és mozi a B32 Galériában
Jazzfest Budapest 2024
Al Di Meola Electric Band Budapesten
Tudatosság, vibrálás és színkavalkád
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 a pale horse named death    Ágens    cool head klan    lyapis trubetskoy    hordes of chaos    blahó borbála    james lomenzo    chalaban    billy talent    alcohol    a kutya vacsorája    ryan reynolds    long distance calling    jaden smith    i killed the prom queen    nofx    nevermore    decapitated    serious black    liberal youth    inception    welicoruss        the halo effect    malevolence  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!