hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
hírek   2018. szeptember 19. szerda   04:52
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Háromnapos fesztivállal zárja hetedik évadát a Budapest Park


  A Kapuzárási Piknik névre keresztelt eseménysorozat fellépői közt ott van az idén egyetlen önálló parkos koncertjét adó Ganxsta Zolee, az ultramenő táncosokkal és dívákkal kiegészülő Brains, illetve az 2018-as év utolsó budapesti koncertjét adó Punnany Massif.
  Minden eddiginél erősebb évadot tudhat maga mögött a Budapest Park. Persze ahelyett, hogy búcsúztatnák a nyarat, inkább úgy döntöttek, meghosszabbítják: egészen szeptember 30-án hajnalig várják még a látogatókat. Az utolsó hajrában ráadásul nem akármilyen koncertek várnak a közönségre – szeptember 27-én Big Daddy L. ötvenedik születésnapját ünnepli a Budapest Park idei évadában először és utoljára fellépő Ganxsta Zolee és a Kartel. Hazánk elsőszámú gengszter hip-hop formációja egy igazi bestof koncerttel készül, ahol a Jégre teszlek, a Helldorádó vagy a Gyilkosság Rt. című kultikus lemezek dalai is valószínűleg helyet kapnak majd.
  
  Másnap, azaz szeptember 28-án a hazai elektronikus zene császárai érkeznek – a Brains nagysikerű júniusi koncertje után ráadásul még nagyobb fokozatra kapcsol, és meglepetésvendégeket is hoz magával. Az már biztos, hogy ezen az estén Sena és Pásztor Anna is a színpadra áll majd, illetve a New Dance World Hiphop Dance School profi táncosai csapatják végig a srácokkal az évad utolsó elektro-buliján. A koncert után pedig egy kőkemény after veszi kezdetét a legnagyobb dubstep, trap, drum and bass illetve riddim himnuszok kíséretében.
  Szeptember 29-én aztán tényleg az utolsó táncra készülhetünk: egy fergeteges lemezbemutató és egy hetedhétországra szóló születésnapi karnevál után a tökéletes záróbulit hozza majd a Punnany Massif, így ha lehet, akkor még egy lapáttal rátesznek a szokásos eszeveszett hangulatra. Ráadásul a fiúk idén utoljára lépnek fel a fővárosban, így garantáltan a szokásosnál jobban is odateszik magukat. A koncertet követően pedig a nagysikerű Queens party, a város legnagyobb r’n’b és hiphop őrülete veszi kezdetét és nyúlik át egészen a vasárnap hajnalba. A Kapuzárási Piknik Fesztiválra egyébként limitált számban bérlet is váltható – ez a három nap garantáltam olyan ereszdelahajamat lesz, amivel már féllábon is kihúzzuk a 2019-es szezonig!
  
  De persze az utolsó hétvége előtt is érdemes még ellátogatni a Nagyszünetbe és a Budapest Parkba. Előbbi programjai közt szerepel még kertmozi (a 2 kalibert és a Charlie angyalait vetítik), illetve a nagy sikerre való tekintettel újból csatlakoztak a Bringás uzsihoz, ahol ezúttal is számtalan finomsággal várják a kétkeréken érkezőket. A Budapest Park nagyszínpadán szeptember 20-án a fesztiválszezont és európai turnéját zárja a Paddy and the Rats; szeptember 21-én vadonatúj lemezét mutatja be a Margaret Island olyan vendégek közreműködésével, mint Gerendás Péter és Jumodaddy, amit egy fergeteges, szokás szerint már most (idén ötödszörre) teltházas Necc party követ; szintén sold out Majka nyárzáró koncertje, ami után a Pressplay videódiszkó várja a bulizni vágyókat.
  Összegezve egy igencsak erős felhozatallal fejezi be hetedik, egyben eddigi legerősebb évadát a Budapest Park. A szórakozóhely öt hónapos nyitvatartása alatt közel 500.000 ember bulizott a csillagos ég alatt többek közt olyan világhírű és legendás előadók koncertjeire, mint Billy Idol, az Alice In Chains, a Queens of the Stone Age vagy éppen Paul Kalkbrenner. A nyár legemlékezetesebb hazai és külföldi fellépései után pedig a legeslegnagyobbakat lehetett bulizni a különböző stílusú zenékre a goától a retróig, az r’n’b-től a technoig.
  
  A Nagyszünet chilles zónájába is különleges események költöztek: a Firebirds csapata a tűzzel varázsolt; különleges audiovizuális élményt nyújtottak a Pixel Magic beszélgetései; teltház előtt adott akusztikus koncertet többek közt Bérczesi Robi (hiperkarma), a Margaret Island vagy Beck Zoli (30Y); a szabadban nézhettünk kultfilmeket és együtt szurkolhattuk végig a VB meccseit is.
  A Park idén is kiemelt figyelmet fordított a társadalmi szerepvállalásra. Gyűjtött például a Heti Betevőnek; grafikusokkal készíttette el a Quimby dalait, hogy azok is megértsék őket, akik nem hallhatják – a képeket aztán elárverezte, a befolyt összeggel pedig egy hallássérültekkel foglalkozó alapítványt támogatott; többször szervezett a Vöröskereszttel közösen véradást; a sportolásra hívta fel a figyelmet a Bringás uzsival. Mindemellett a havi rendszerességgel megrendezett ingyenes gyerekprogram, a Pöttömkert is minden alkalommal fókuszba helyezett egy vagy több civil szervezetet. Többek közt az Ökumenikus Segélyszervezet segítségével vendégül láttak hátrányos helyzetű kisgyermekeket; mesekönyveket gyűjtöttek a Pauker Nyomda és Máltai Szeretetszolgálat összefogásával; a Csodalámpa Alapítvánnyal együttműködésben pedig valóra váltották a súlyosan beteg Regő kívánságát.
  A Budapest Park tehát minden eddiginél nagyobb volumenű nemzetközi produkciókkal, lehengerlő hazai koncertekkel, felejthetetlen reggelbe nyúló bulikkal és a kultúra lehető legszínesebb spektrumáról válogatva számtalan színes programmal várta és várja szeptember 29-ig a nézőket. Gyerünk egy utolsó táncra a Budapest Parkba, hagyjuk kint az őszt és a valóságot!
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
Nu-metal invázió: a Profiler, The Gloom In The Corner és Vended koncertezik Európában
Az Early November kiadta a “The Fool” című dalát, a soron következő albumuk előtt
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 slayer    slamo    russell crowe    ana moura    roger faxon    josé carreras    lady gaga    olimpia    obituary    alvin és a mókusok    rotten tomatoes    bővebb információk:    destroy the carrot    piramis    smash into pieces    shadowthrone    volt 2012    disney    continoom    efott arcok    simai kristóf    the dead daisies    deák bárdos    witherspoon    chaos of disorder  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!