hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
hírek   2018. szeptember 17. hétfő   07:05
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Ősszel a színházakba költözik a Quimby


  Három év pihenő után a Quimby most visszatér a színházakba, ahol a rock and roll helyett a fókusz az apróbb mozzanatokon és finomabb dalokon lesz a zenekar saját, formabontó színházi világában, a Quimby Teátrumban. A 11 állomásos turné záróakkordja december 8-án, a Vígszínházban lesz.
  A Quimby idén már játszott szimfonikus zenekarral, cirkuszi artistákkal, láthattuk dalaikat képként, most pedig az őrületes fesztiválszezon után a nagyszínpadokról a meghittebb terekbe költözik és ősztől ismét egyik kedvenc játszóterén, a színházakban adja át magát az önfeledt muzsikálásnak. A Quimby Teátrumban előkerülnek a finomabb dalok, amelyek a zajos közeg helyett a megszentelt figyelemre vágynak és a színház intim közegében bontakozhatnak ki igazán, de itt akár a koncerteken gyakran elkiabált számok is színházi gúnyát ölthetnek. Hiszen éppen erre jó a színház: a szereplők gondtalan belefeledkezhetnek a játékba, míg a közönség nyugodtan elmélyedhet az elé tárt világban.
  
  ´Nagyon imádjuk a Teátrumot, hiszen ilyenkor a színházba bevonulva olyan számokat tudunk megmutatni, amelyek sehova máshova nem passzolnak, csak egy különösen figyelmes közönséghez tudnak elérni, ahol a leejtett radír is zenei hang, és ahol a nagyon apró gesztusok is megélnek, ellenben egy rock and roll koncerttel. Ennek megfelelően válogatjuk a számokat, és nemcsak arról van szó, hogy olyan dalok hangzanak el, amelyek csak oda illenek, hanem egyébként vad dolgokat átlényegítünk, átdolgozunk, teátrumra alkalmazunk´- meséli Varga Livius a Teátrum-élményről.
  A Quimby tagjaitól amúgy sem állnak távol a teátrális eszközök, itt azonban egy teljes előadás szalad fel a történetek, dialógusok, gesztusok és némajátékok mentén felfűzött estére. A katartikus vég ezúttal sem maradhat el.
  
  A turné állomásai:
  10.18. Tatabánya, A Vértes Agórája
  10.20. Veszprém, Hangvilla
  10.26. Miskolc, Művészetek Háza
  10.27. Debrecen, Kölcsey Központ
  11.10. Balatonboglár, Urányi János Sport és Szabadidő Központ
  11.16. Paks, Csengey Dénes Kulturális Központ
  11.22. Pécs, Kodály Központ
  11.30. Szeged, IH Rendezvényközpont
  12.01. Szolnok, Aba-Novák Agóra Kulturális Központ
  12.02. Sopron, Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ
  12.08. Budapest, Vígszínház



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 bohemian betyars    serenity    alight    zaphod    jens bogren    danny barker    winterborn    hitchcock    neaera    vasember 2    easy a    hófehér    platon karataev    black breath    hellyeah    heart in hand    vida rock band    coheed and cambria    rise against cover    starset    tompos kátya    thekillingscreens    decease    vadvirágok blues band    kilian  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!