hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
hírek   2018. szeptember 17. hétfő   07:50
nincsen hozzászólás

szerző: ma
A Budapest Parkban zárja a fesztiválszezont a Paddy and the Rats


  Utolsó szabadtéri koncertjére készül idén a Paddy and the Rats. A miskolci zenekar tagjai szeptember 20-án a Budapest Parkban búcsúztatják a nyarat, ahova a mostani turné során először egy vendégművész társaságában érkeznek.
  
  Mozgalmas hónapokat tudhat maga mögött a Paddy and the Rats. Miután az együttes az osztrák Napalm Records-hoz szerződött, mely a sorban ötödik, Riot City Outlaws című albumukat áprilisban minden kontinensen kiadta, felgyorsultak az események a zenekar körül. A külföldön egyébként is rendszeresen koncertező kalózok híre az elmúlt időszakban jóval szélesebb közönséghez eljutott, és nemzetközi szinten is még nagyobb figyelmet kaptak. A fesztiválszezonban néhány hónap leforgása alatt csaknem negyvenszer álltak színpadon, tízezreket szórakoztatva határon innen és túl.
  „Nagyon húzós időszak áll mögöttünk. Május közepe óta folyamatosan úton vagyunk. A főszezonban átlagosan 3-4 koncertünk volt hetente, de olyan is előfordult, hogy ugyanazon a napon két városban is fellépett a zenekar” – mondja Paddy, a banda énekese. „Nagyjából ugyanannyi bulink volt külföldön, mint Magyarországon – rengeteg fesztiválon játszottunk, nemcsak itthon, hanem más európai országokban is.”
  
  A feszített tempónak persze megvolt az eredménye: az idei szezonban olyan helyekre is eljutottak a zenészek, ahol sosem léptek fel azelőtt. A nagyszabású turné, melynek során több ezer kilométert tett meg a csapat, szeptember 20-án érkezik az utolsó állomásához: aznap este a zenekar Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyén, a Budapest Parkban búcsúztatja a nyarat.
  „Mindenképp szeretnénk méltóképp zárni ezt a pörgős időszakot, ami egyébként nagyon sok örömet és sikerélményt adott az egész csapatnak. A Park a nyári fesztiválok hangulatát idézi, épp ezért tökéletes hely arra, hogy a klubszezon előtt még utoljára csapjunk egy nagy bulit a szabadég alatt! Mi már nagyon készülünk!” – mondja az énekes.
  A Paddy and the Rats produkciója előtt a Budapest Parkban az Aurevoir csapata melegíti a közönséget, a turné során először pedig egy meglepetésvendég is érkezik velük: a Honeybeast együttes énekesnője, Tarján Zsófi csatlakozik a zenekarhoz, hogy az idei szezon repertoárjában újdonságnak számító, és a külföldi fellépéseken is nagyon nagy sikerrel játszott Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt közösen adják elő.
  Facebook esemény
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
Nu-metal invázió: a Profiler, The Gloom In The Corner és Vended koncertezik Európában
Az Early November kiadta a “The Fool” című dalát, a soron következő albumuk előtt
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 star trek 2    solar scream    amott    the hellacopters    the crown    natalie cole    candlemass    curse this ocean    bilocate    paramore    johnny english    kirk hammett    jena malone    mechanical sound empire    primal fear    naturally 7    la casa fantom    vanderbuyst    dalai láma    edge of paradise    intimtorna illegál    dying wish    moneyball    progness    másnaposok  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!