hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
magazin [mozaik]  2018. szeptember 6. csütörtök   04:33
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Európa legjobbjai tekernek Magyarországon


  Most hétvégén rendezik meg a parakerékpárosok Európa Kupáját Etyeken és Törökbálinton. A versenyre a kontinens minden pontjáról érkeznek bringások, a magyar válogatott pedig egy jó szerepléssel ki is harcolhatja magának a 2020-as olimpián való részvételt.
  
  Szeptember 8-án és 9-én mérik össze tudásukat Európa legjobb parakerékpárosai Magyarországon, de az eseményen a gyerekeknek, az ifjúsági mezőnynek és a profiknak is lesz lehetősége bizonyítani.
  
  A program szombaton kezdődik Etyeken, ahol több mint 30 mozgássérült, látássérült és végtaghiányos sportoló áll rajthoz az időfutamon 13 órás kezdéssel.
  
  Másnap délelőtt Törökbálinton rendezik meg a mezőnyversenyt. A pálya technikás, gyors, 6.3 kilométer hosszú és körönként 30 méter a szintkülönbség rajta, ezért még a legtapasztaltabbak is nehéznek titulálják.
  
  A végső győztes kiléte a két szakasz eredményeinek összeadása után derül majd ki. Mivel a magyar válogatott jól áll a pontversenyben, a hazai pálya előnyét kihasználva akár már most hétvégén bebiztosítatják a tokiói paralimpián való részvételüket.
  
  Még aznap 10 óra 30 perctől a kerékpárosok letekerik a Riczu Imre emlékkört, amelynek egy nagyon fontos üzenete is van.
  
  „Riczu Imre rengeteget dolgozott a magyar válogatott mellett mind szerelőként, mind pedig masszőrként, de tragikus körülmények között életét veszítette. Az egyik edzésen fejvédő nélkül indult tekerni, amikor egy macska elé szaladt, és olyan tragikusan esett el, hogy szörnyethalt. Az üzenetünk az, hogy sisak nélkül soha ne induljunk kerékpározni. Ezt szeretnénk a KRESZ-ben is rögzíttetni” - nyilatkozott Steiner György főszervező.
  
  A nap folyamán 3-tól 18 éves korig folyamatosan zajlanak majd a korosztályos versenyek. A fiatalok kedvük szerint mountain bike-kal és országúti kerékpárral is végig mehetnek a távon.
  
  A program 14 órakor az elitversennyel ér véget, ahol igazolt felnőtt sportolók teljesítik a pályát.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
NOT_FOUND
Műfaji és földrajzi határokon átívelő élményeket hozott a negyedik Bartók Tavasz
Együtt, egymásért! - Kárpátaljai est a Fonóban
Három Vámos – mesterségük: fényképész
Hat városban tartják meg a II. Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutatót
Tavasz, muzsika, Európa
Női fókusz - Eve Arnold, Nanna Heitmann, Susan Meiselas, Inge Morath, Marilyn Silverstone
A Tatabányai Bányászati és Ipari Skanzen újjászületett!
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 dark wave    vulcano    the secret    aborted    karinthy frigyes    chief rebel angel    mz/x    szakonyi balázs    tim ripper owens    obscene extreme    szarka gyula    warwick    losing season    dillinger escape plan    moulin rose    chaos of disorder    moonsorrow    garry marshall    jerry lee lewis    fallujah    max von sydow    diesel    down    jena malone    daedelus (usa) live  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!