hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2018. augusztus 21. kedd   04:24
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Swinggel és jazzel búcsúzik a nyár a Müpában


  Lendületes jazzel és a swing hőskorának három ikonikus alakjával zárja a nyarat a Müpa. Augusztus 24. és 26. között zajló New Orleans Swingfesztivál pedig az 1930-as, 1940-es évekbe repít vissza.
  
  Ahogy az elmúlt években, a Müpa idén is swinggel búcsúztatja el a nyarat. Augusztus 24. és 26. között az 1930-as, 1940-es évek zenéje költözik be a ház falai közé. Az idei New Orleans Swingfesztivál a műfaj hőskorának három ikonikus alakját idézi meg, hogy még alkalmunk legyen egy kis nyár végi pezsgésre.
  Az augusztus 24-i nyitókoncerten rögtön a korszak egyik legjelentősebb szereplőjét, az amerikai harsonás-zeneszerző Glenn Millert idézi meg három kiváló énekesnő – Koós Réka, Fehér Adrienn és Tunyogi Bernadett – az őket kísérő Dixie Kings of Hungary zenészei segítségével. Miller első zenekarát 1937-ben alapította meg, de az átütő sikert az 1939-ben indított big bandje hozta meg. Újszerű, swinges hangzásukkal rövid idő alatt az Egyesült Államok egyik legnépszerűbb zenekarává váltak, olyan korszakos slágerekkel, mint az est címadója, az In The Mood, a Moonlight Serenad vagy épp a Chattanooga Choo Choo, amely a zenetörténet első aranylemeze lett. A sikernek az időközben kirobbanó II. világháború vetett véget, melynek hatására Miller úgy döntött, katonai szolgálatba lép, és újonnan szervezett szolgálati zenekarával nyújt morális támaszt a harcoló csapatoknak 1944 decemberében épp Párizsba tartott egy karácsonyi műsor miatt, amikor repülőgépének nyoma veszett a tenger felett. Annak ellenére, hogy karrierje fájóan rövidre sikerült, a jazzre gyakorolt hatása messze túlélte.
  1928-ban, pontosan 90 évvel ezelőtt a korszak minden addigi konvenciót átlépő sztárja – páratlan előadó művészete mellette aktívan részvett polgárjogi mozgalmakban, publikált és egyetemeken tartott előadást a szegregációról –, Josephine Baker első alkalommal lépett fel a budapesti Orfeumban. A 20-as évek Magyarországán a „Bronz Vénusz” mind egzotikus külsejével, mind szexuálisan túlfűtött előadásával alaposan felkavarta a főváros életét. Kosztolányi Dezső a Pesti Hírlapba írt egy glosszát róla, az Orfeum akkori igazgatója, Zerkovitz Béla pedig dalban örökítette meg a híres-hírhedt performanszot. A Gyere Josephine óriási sláger lett: maga Baker is imádta a szaftos sorokat tartalmazó szerzeményt, és Párizsba visszatérve gyakran énekelte a belőle készült francia verziót. Augusztus 25-én ez a dal is elhangzik majd, mind a magyar, mind a francia változatban. Utóbbiban Baker 21. századi megtestesítője, a francia-amerikai énekes-színésznő, Nicole Rochelle lesz a Bényei Tamás vezette Gramophonia Hot Jazz Orchestra segítségére. A jazzélményt a Keep Swinging Tánccsoport és Kautzky Armand narrálása teszi majd teljessé.
  Geroge Gerswin alakja és munkássága egyfajta híd a klasszikus zene és a jazz között. Az amerikai zeneszerző munkásságát sokan ismerik, ám azt már kevesebben tudják, hogy nem csak olyan klasszikusok fűződnek a nevéhez, mint az Egy amerikai Párizsban, a Rhapsody in Blue vagy épp a Porgy és Bess. A sikerek előtt a fiatal Gershwin pluggerként – zeneboltban dolgozó zongoristaként, aki az épp aktuális slágereket játszotta a vásárlóknak – kereste a betevőt. Ebben az időszakban nemcsak a korszak szinte teljes könnyűzenei repertoárját ismerte meg, de a „slágergyártás” mivoltából is ízelítőt kapott. A New Orleans Swingfesztivál utolsó estéjén ebből a gyűjteményből kaphatunk egy bővebb merítést a Szalóky Béla vezette kvintett tolmácsolásában, akikhez erre az alkalomra csatlakozik a kiváló stride-zongorajátékáról ismert Rossano Sportiello is.
  
  In The Mood – Utazások Glenn Millerrel
  New Orleans Swingfesztivál
  2018. augusztus 24. 20:00 – 21:50
  Fesztivál Színház
  
  „Az én babám egy fekete nő” – Josephine Baker-emlékest
  New Orleans Swingfesztivál
  2018. augusztus 25. 20:00 – 22:00
  Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  
  Gershwin, a slágergyáros
  New Orleans Swingfesztivál
  2018. augusztus 26. 20:00 – 21:50
  Fesztivál Színház



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 jávorszky    the big bunny hall swinger club    dilis    honnan tudod    rocktusa    elhunyt    Üvegtigris    wave goodbye    celtachor    efott arcok    scarlet aura    manegarm    alba hyseni    trentemoller    vasko krapkata    david ellefson    dirty dogs    ensiferum    sylvester stallone    steven tyler    electric bastards    szilvási gipsy folk band    testcsere    cliteater    kiske  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!