hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
hírek   2018. augusztus 13. hétfő   04:24
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
„A világzene a nyitottságról szól”
Világzenei héttel ünnepel a Kobuci

  Világzenei héttel ünnepli jubileumi, tizedik évadát a Kobuci. Augusztus 13. és 19. között a Boban Marković Orkestar, a Besh o droM, a Zuboly vagy éppen a Fanfara Complexa mellett a műfaj számos hazai kiválósága és fiatal formációk is fellépnek, valamint táncház is várja a közönséget.
  
  A Kobuci kert immár tizedik éve elsősorban a népzene és a világzene óbudai szigeteként fordul a közönség felé. A Kárpát-medence népzenéje a kapolcsi kezdetek óta meghatározóan jelen van a programban, s arra tanítja az arra nyitott hallgatókat, hogy a különböző műfajok és stílusok nem pusztán egymás mellet, hanem egymástól elválaszthatatlanul, egymást inspirálva léteznek. A világzene képviselői pedig a folklórból kiindulva, a tradíciókra építkezve teremtik meg egyedi hangzásukat, ami jól mutatja, hogy a két műfaj és a köréjük épülő kortárs kultúra a legmélyebben összefügg. A Világzenei hét programja egyfajta visszatekintés is a Kobuci elmúlt tíz évére, hiszen a legtöbb zenekar visszatérő fellépő a kertben, de a kezdetekhez hűen a színpadon feltűnnek majd fiatal, kevésbé ismert formációk is, és persze nem maradhat el a táncház sem.
  
  A Világzenei hetet a Maszkura vezette, könnyed szövegvilágú, hegedű-énekcentrikus PutriPop nyitja. Másnap az osztrák Cobario után a Zűrös Banda táncoltatja meg a közönséget, akiknek zenéjében a magyar és balkáni népzene mellett a jazz és a modern tánczenék kapaszkodnak össze.
  Augusztus 15-én a fiatalabb formációké a színpad: a Tölcséres zenekar mellett a magyar világzenei paletta egyik legprogresszívebb, legkísérletezőbb formációja, a Nana Vortex koncertezik. A Kobuci táncházainak megismételhetetlen hangulatát az Erdőfű Népi Kamarazenekarral és a Fanfara Complexával élhetjük át. Pénteken a magyar autentikus népdaléneklés hagyományaira építő Dalinda, valamint az Ágoston Béla vezette Zuboly lép fel. A Besh o droM nemcsak a hazai világzenei szintér, hanem a Kobuci egyik legemblematikusabb zenekara is, balkáni, keleti és magyar népzenét ötvöző dalaik fergetes szombat esti koncertet ígérnek. A zárónapon pedig egy olyan világsztár lép színpadra, akit baráti szálak is fűznek a Kerthez. Boban Marković és zenekara bizonyosan euforikus hangulatba repíti a közönséget.
  
  A Kobuci csapata már tíz éve hirdeti, hogy a világzene a nyitottságról szól. Hogy mit is jelent ez valójában, azt augusztus 13. és 19. között a Világzenei héten mindenki megtapasztalhatja.
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 europica    kerecsensólyom    behemoth    ghost of atlantis    james newton howard    tőzsdecápák    wongraven    darkthrone    nanowar of steel    jambalaya    ingyen    joana amendoeira    betraying the martyrs    király!    nin    onerepublic    metalmania    totálkár    alice ricciardi    rock    gm49    total world domination    halycon way    flynn    boz cordolla  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!