hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2018. május 9. szerda   06:13
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Uriah Heep az Akvarium Klubban
2018. október 23., kedd 19h, Budapest, Akvárium Klub



  Október 23-án játszik ismét Budapesten a Uriah Heep. Az úttörő hard rock zenekart ezúttal az Akvárium Klubban láthatjuk, ahol a Living The Dream című új album dalai mellett majd’ öt évtizedes pályafutásuk legnagyobb klasszikusai is elhangzanak majd.
  
  25. stúdióalbumát készíti elő a Uriah Heep. A több mint 45 millió lemezt eladó zenekar sok évtizedes története alatt már 4000-nél is több koncertet adott a világ 60 országában, és ezzel az egyik legaktívabb együttesnek tekinthető. A történetnek pedig még most sincs vége: a nyár végén érkező új lemez címe Living The Dream, azaz “Megélni az álmot” lesz.
  
  Mick Box alapító gitáros a következőkkel kommentálta a hírt: “Több mint 47 éve vagyunk együtt, és ez alatt az idő alatt számos zenekart láttunk feltűnni, majd eltűnni, így ezt figyelembe véve valóban igaz a címben szereplő megállapítás: mi még mindig éljük ezt az álmot”.
  
  A lemez produceri feladatainak ellátására Jay Rustont kérték fel. “Azért választottuk Jay-t, mert csodáljuk a munkáját, amivel többek között a Winery Dogs-ot, a Stone Sourt, a Black Star Riders-t, Paul Gilbertet és a Europe-ot segítette producerként vagy hangmérnökként. Ő képes lesz a Uriah Heep számára is friss megközelítést kínálni, aminek nagyon örülünk. “ - mondta el Mick.
  
  Az új album a Frontiers Music kiadónál jelenik meg, a dalszerzés már be is fejeződött. Emellett a zenekar folytatja másik nagy szenvedélyét, a turnézást is: 2018-ban Európa mellett Kanadára is sor kerül majd. A koncerteken a ‘70-es évek klasszikusaitól indulva egészen a jelenig tartó zenei utazáson vehetünk részt.
  
  A zenekar története 1970 körül kezdődött, amikor kiadták a Very ‘eavy… Very ‘umble című albumot, mely ma már a hard rock zene egyik meghatározó darabja. Alapvetően heavy metal ihletésű kompozícióikra jellemzőek a dallamos megoldások, és a gyönyörűen megszólaltatott, több szólamú vokálok alkalmazása, de elsők között vontak be más zenei stílusokat vagy éppen a Hammond orgona hangját dalaikba. A zenekart jelenleg Mick Box gitáros, Phil Lanzon billentyűs, Bernie Shaw énekes, Russell Gilbrook dobos és Dave Rimmer basszusgitáros alkotja.
  
  A Uriah Heep egyike a még mindig működő első generációs brit hard rockzenekaroknak, olyan kortársakkal, mint a Black Sabbath, a Deep Purple és a Led Zeppelin. A Heep legnagyobb slágerei közé tartozik a Lady in Black, a Gypsy, a July Morning, az Easy Livin’, a Sweet Lorraine és a Stealin’.
  
  a Livesounds bemutatja:
  2018. október 23., kedd 19 óra
  Budapest, Akvárium Klub
  Uriah Heep koncert
  Belépő: szeptember 1-ig 8500 Ft, utána 8900 Ft.
  Jegyek kaphatók a Ticketportal és az Eventim hálózatában, valamint www.tixa.hu weboldalon.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2018. október 21.
Axel Rudi Pell, The Unity, Chris Bay Budapesten
2018. október 23.
Kataklysm, Hyporcisy a Barba Negra klubban (Barba Negra Music)
Uriah Heep az Akvarium Klubban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Pro-Pain, Don Gatto, Hemlock, Stonedirt a Durerben
Hé, Magyar Joe- Hobo lemezbemutató koncertje
Lebanon Hanover: októberi cold wave hullámok a Dürer Kertben
Infected Rain + Over My Dawn novemberben a Blue Hell-ben
David Eugene Edwards & Alexander Hacke (USA/D) (Wovenhand / Einstürzende Neubauten) RISHA lemezbemutató
Avantasia- Moonglow World Tour 2019 - Budapesten is
Lordi koncert a Barba Negrában
Yob [USA] x Wiegedood [BE]
 kiemelt 
Pro-Pain, Don Gatto, Hemlock, Stonedirt a Durerben
  
A legendás NYC hardcore csapat, a Pro-Pain lassan már haza jár hozzánk

Infected Rain + Over My Dawn novemberben a Blue Hell-ben
Avantasia- Moonglow World Tour 2019 - Budapesten is
Death Of Roses European Tour - Tony MacAlpine a Durerben
Kollaps [AU] x UEUM
 friss hozzászólások 

A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (2)
Satyricon, Suicidal Angels (3)
Könyvtárban forgatott klipet az Emma Undressed (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 hope the last    apey and the pea    megtorlás    barabás lőrinc    decease    dillinger escape plan    science or society    neckbreaker’s ball    witherspoon    hegyalja fezstivál    cannabis corpse    tales from the grave in space    concrete    the tourist    the slot    amy winehouse    enrico rava    unexpect    rock beach    opera    my gift to you    pay my milk    megazetor    arcturus    stormwitch  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2018 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!