hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
előzetes [buli]  2018. április 9. hétfő   04:28
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
A reggae nagyágyúja, Alborosie először koncertezik Magyarországon!
2018.augusztus 22. Budapest Park



  A sokszínű programjáról híres Budapest Park ezúttal a ska- és reggae-vonalra erősít rá: érkezik ugyanis a multiinstrumentalista Alborosie, illetve a jamaikai sztárcsapat, a Skatalites!
  
  Az olasz születésű Alberto D´Ascola, azaz Alborosie 15 éves korában kezdett el komolyabban a zenére koncentrálni – zenekara, a Reaggae National Tickets hamar befutott, világszerte több mint 200.000 lemezt adtak el. A gitáron, basszusgitáron, dobokon és billentyűkön is profi szinten játszó multiinstrumentalista géniusz 2000-ben döntött úgy, hogy szólóban próbál szerencsét. Fogta magát, és Jamaikába költözött, ahol testközelből szívhatta magába a rasztafári kultúrát. Kezdetben barátja, John Baker (Island Records) stúdiójában kezdett el dolgozni hangmérnökként és producerként olyan előadók mellett, mint a Manu Chao, Gentleman, Ky-Mani Marley vagy Wyclef. Sok év kemény munka után megjelent első önálló lemeze Soul Pirate címmel, és ezt egy igen termékeny időszak és egy igencsak terjedelmes diszkográfia követte. 2011-ben a MOBO Awardson a Legjobb Reggae Előadónak választották. Hanganyaggal legutóbb tavaly nyáron jelentkezett – a Freedom In Dub dalai mellet azonban biztosan magával hoz olyan slágereket is, mint a Rastafari Anthem, a Kingston Town vagy a Call Up Jah.
  
  
  
  Előtte egy igazi legenda, a több mint 5 évtizede (!) aktív The Skatallites melegíti a terepet. A jamaikai zenekar hatalmas szerepet játszott a ska zene elterjedésében. Olyan zenészeket támogattak, mint a Toots and The Maytals, Prince Buster és a Wailers amiben részt vett maga Bob Marley, Peter Tosh és Bunny Wailer is.
  
  
  
  Alborosie
  Időpont: 2018.08.22.
  Helyszín: Budapest Park
  
  A jegyértékesítés április 9-én 8 órakor indul.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 bartos erika    yelowcake    utcazene fesztivál    hammerfall    paul giamatti    bálint bence    secrets of the moon    pannonia allstars ska orchestra    égi kávéház    headbanger´s ball    death dta    metalcampsabaton    ashes you leave    cherokee    gyémánt bálint    cult of grace    as i lay dying    thomas balmes    alice cooper            we butter the bread with butter    kvaen    karabély    vomitous    arto lindsay  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!