hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
magazin [háttér]  2018. április 4. szerda   04:20
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Meglepő tanulmány


  A kávéfogyasztás alapvetően hatástalan ébredés után, mert az éberséget az emberi testben a mellékvesekéreg által termelt kortizol hormon biztosítja. Kiderült az is, hogy mikor a legoptimálisabb először kávét inni a nap folyamán.
  
  Az emberek többsége abban a hitben él, hogy a reggeli kávé felpörget, pedig ennek a fele sem igaz. Hegedüs László, A Paksi Kávé baristája elmondta: ébredés után teljesen fölösleges kávéval kezdeni, mert az éberségért a mellékvesekéreg által termelt kortizol hormon felel.
  
  „Miután felkeltünk, a kortizol elkezd termelődni a testünkben. Ha ezzel egy időben fogyasztunk kávét, akkor bár kárt nem okoz, tolerancia alakulhat ki, tehát a szervezet megszokja az italt és nem vált ki hatást” – magyarázta a szakember, hozzátéve, hogy a kortizoltermelés reggel 8 és 9 óra között a legaktívabb a szervezetben.
  
  Megjegyezte, akiknél a kortizolszint alultermelődik, esetenként fáradtabbnak, bágyadtabban érezhetik magukat, ez ugyanakkor nincs összefüggésben a kávéfogyasztással és nem is segít rajta.
  
  Hegedüs László arról is beszélt, éjszaka a gyomor pH-értéke semlegessé válik, a kávéban lévő csersav ezért az érzékenyebbek számára gondokat okozhat, ha rögtön ébredés után fogyasztjuk.
  
  Arra a kérdésre, mikor a legoptimálisabb először kávét inni a nap folyamán, A Paksi Kávé szakértője Steve L. Miller agykutató tanulmányát idézte, amelyben megállapította, hogy 9 óra 30 perc és 11 óra 30 perc, valamint 13 óra 30 perc és 17 óra között lehet a leghasznosabb a kávéfogyasztás.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2020. április 2.
Full Of Hell & Primitive Man - Elhalasztva
2020. április 3.
A legendás The Mission két éjszakára visszatér Magyarországra (Dürer Kert - Budapest)
2020. április 5.
Wrekmeister Harmonies- Elhalasztva (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Elindult az első covidista színházi videósorozat
Szabadjáték / II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon
Müpa-élmény otthon – március 25-től indul a Müpa Home közvetítéssorozat
Távoktatás: ingyenessé tették a vizsgáztatáshoz és dolgozatíráshoz használható rendszert
TŰZÖRDÖG, SZÁRAZVIHAR, MUTÁNS CIKLONOK
Ingyenessé teszi a közösségi adománygyűjtést a NIOK Alapítvány a koronavírus idején ADJUKÖSSZE.HU – Veled. Együtt.
VéNégy Fesztivál és Színház Találkozó
Müpa Bérletek 2020/21
 kiemelt 
Carl Palmer’s ELP Legacy az A38-on
  
Carl Palmer, minden idők egyik legnagyobb elismerésnek örvendő dobosa küldetésének tartja, hogy újabb és újabb generációkkal ismertesse meg azt a komplex és különleges progresszív rockzenét, amit egykori zenekara, az Emerson, Lake & Palmer alkotott

Wrekmeister Harmonies- Elhalasztva
Full Of Hell & Primitive Man - Elhalasztva
Joe Satriani a Barba Negra Track-ben
Turilli / Lione Rhapsody a Barba Negra klubban- ELHALASZTVA
 friss hozzászólások 

Végighallgatható a Lemurian Folk Songs új lemeze (1)
Legéndy Jácint: Földalatti Oltár (Kalligram Kiadó, 2019) (1)
VII. Rogues Of The Seven Seas (Rumproof, Stetl, Zinfield, LochNesz, MegaHertz) (3)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 ashes you leave    daniel craig    josh duhamel    veréb    szegedi ifjúsági napok    story of the year    axl rose    ian gillan    born again    rango    eleine    bornholm    bródy jános    hell-vill    korpás éva    lemmy    geoff tate    avantasia    macbeth    rob de luca    szalóki Ági    v.i.v fesztivál    dust bolt    mtv    gasometer  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2020 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!