hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
előzetes [buli]  2018. március 2. péntek   16:31
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Volbeat az EFOTT-on
2018. július 10-16. Velence



  A már több mint 17 évet megélt dán rockegyüttes négy év után visszatér hazánkba: 2018. július 10-16. között az EFOTT-on John Newman és Jessie J mellett ők is headlinerként szerepelnek a fellépők sorában. Idén a Velencei-tó partjára egy visszatérő, tematikus nappal készülnek a szervezők - a színpadok utolsó akkordjai talán ekkor lesznek a legdübörgőbbek, hiszen a zárónap a rock, a metal és a punk jegyében telik majd.
  
  A Volbeat fenegyerekei nem bírták tovább visszatartani: maguk jelentették be, hogy idén nyáron újra magyar közönség előtt lépnek színpadra, így értük már biztosan nem kell külföldi fesztiválokra utazni a hazai rajongóknak. Érkezésüknek több mint 1,7 millió rajongót felsorakoztató közösségi oldalukon csináltak hírverést, megelőzve ezzel még az EFOTT szervezőit is. A 2001-ben, Koppenhágában alakult együttes már 6 kiadott albumon és 2 DVD-n van túl, ezekből pedig nemcsak listavezetők, de aranylemezek is kikerültek, sőt a Rock the Rebel/Metal the Devil egyenesen a platinalemezig repítette a srácokat. A The Strength/The Sound/The Songs című albumuk pedig 2005-ben elnyerte a Danish Metal Awards legjobb debütáló lemeznek járó díját.
  
  A heavy metal és a rockabily házasításával világhírre törő Volbeat mellett magyar rockzenekarokban sem fog szűkölködni az EFOTT, sőt egy komplett estén át zúzhatnak a műfaj rajongói, a szervezők ugyanis a fesztivál vasárnap estéjére jókora rockdózissal készülnek. A fellépők között ott lesz például a Tankcsapda – a külföldön is egyre többet koncertező legendás trió is büszkélkedhet már platinalemezzel, de kiadott albumjaik többsége többnyire nem áll meg az aranyig.
  
  – Utoljára 2014-ben, Miskolctapolcán volt rocknap az EFOTT-on, ami hatalmas sikerrel zajlott. Azóta is tömegével kapjuk a leveleket, amelyekben ismétlést kérnek, ezért döntöttünk úgy, hogy idén újra behúzzuk a repertoárba, sőt egy teljes napot szánunk erre a stílusra. Nemzetközi és hazai előadók egyaránt színpadra lépnek ezen az estén, amelynek reményeink szerint új efottozóink ugyanúgy örülni fognak, mint a visszatérők – nyilatkozta Maszlavér Gábor, fesztiváligazgató.
  
  A vasárnapi rockadagban a Volbeat és a Tankcsapda mellett már biztos névként szerepel a Leander Kills és a Depresszió is, de egyéb napokon sem lesz ebből a stílusból, hovatovább punkból és metalból sem hiány, hiszen a heti fellépők sorában olyan zenekarok szerepelnek még, mint a Paddy and the Rats, az Anna and the Barbies, a Fatal Error, a Fish!, a Dorothy, a Useme vagy éppen a Supernem – és a lista még nem teljes…
  
  EFOTT – csak szabadon…



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 gama bomb    fátyol hermina    killfest    roses    b2b3 trió    ben stiller    torture squad    vexilium    dope stars inc.    suffocation    as they burn    haydamaky    thrashfest    nőnap    svart crown    as they burn    edward norton    motorjesus    assassin    throwdown    kevin bacon    ha/ver    paganfest    fővárosi nagycirkusz    bono  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!