hosting: Hunet


  cikkekfotók        
magazin [nyilt levél]  2004. július 6. kedd   12:26
nincsen hozzászólás

szerző: NegativeArt.Hu
A Negative Art Prod. közleménye


  „A múlt hétvégén megrendezett Wanted Fesztiválra csapatunkat is felkérték a programszervezésben való közreműködésben, így valósult meg a Tiamat, a Negura Bunget koncert és így nem valósult meg a várva várt Death Angel koncert. A fesztivál szervezősége által kiadott sajtóközleményt néhány fórumon félreértették, így a dolgok tisztázása miatt mi is állást foglalunk. A koncert, amely április 2-án lett lekötve, két külföldi ügynökség egymásra szervezése miatt nem valósult meg, s az egésznek a fesztivál közönsége, szervezőcsapata és a zenekar látta kárát. A párhuzamos holland bulit választó ügynökség nemtörődömségére jellemző, hogy miközben bennünket a dolog megoldásával hitegettek, maga a zenekar és közvetlen környezete csak június 26-án értesült a problémáról, amikor a magyar szervezőcsapat egyik tagja személyes kiutazott hozzájuk a balingeni Bang Your Head fesztiválra és elmondta nekik azt. A tavalyi, a zenekar vámpapírjainak hiánya miatt kialakult nehéz helyzetet még megoldottuk, erre azonban az ügynökség negatív hozzáállása miatt nem volt lehetőség...
  
  Hogy a rossz híreknek ne legyen vége, a Negativeart.hu szolgáltatója és egyben támogatója kb 5 hete úgy döntött, hogy a továbbiakban nem tárolja szerverein a negativeart.hu oldalait. Így átmenetileg nem elérhetô a De Facto, a Cawatana, a Nightbreed és a Vol.10 website sem. A Negative Art Prod. reméli, hogy néhány héten belül megtalálja a megoldást és újra tudja indítani az internetes oldalukat.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. december 3.
The Subways (UK) - For Eternity Tour 2025 (Dürer Kert - Budapest)
The Subways For Eternity európai turné (Dürer Kert - Budapest)
Megvan a decemberi The Subways jubileumi turnéjának két előzenekara, így teljessé vált a lineup! (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Szárnykészítő: Kő Pál szobrászművész kiállítása
Harmadik alkalommal rendezik meg a Kandela fesztivált - Kandela 2025 - Kertek alatti kultúra, azaz egy falu másképp, más fényben!
Angyalok és építészet | Makovecz Imre 90
Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására
Nagy sikerrel ért véget a III. Hubay Jenő Nemzetközi Hegedűverseny – íme a díjazottak
Meybahar est - feat. Efrén López, Yasamin Shahhosseini, Ruven Ruppik trio
Szerezd meg a XX. század legnagyszerűbb plakátművészeinek alkotásait!
Bakelit, zene, dizájn: így szól a Tipton Sound Saucer
 kiemelt 
A38 Total Breakdown: Malevolence, Gatecreeper és Dying Wish
  
A brit metal színtér egyik legkarakteresebb élcsapata, a Malevolence 2026

Újra összeáll a Heaven Street Seven a Budapest Parkban
Apparat bejelentette új albumát és európai turnéját – magyar dátum is van a listán
Clutch 30: ikonikus album ünnepe és egy masszív rock hármas a Barba Negrában
Agnostic Front visszatér Budapestre – a New York hardcore öröksége február 24-én újra felrobban a Dürerben
 friss hozzászólások 

Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 wendigo    steve morse    roses    jaded heart    czank ninetta    cannes    riki    till we drop    Ü    funeral for a friend    dvd film    blackgates    accept    johnny english reborn    katatonia    tribute    myra    parway drive (aus)    social free face    michael caine    inhale me    infected rain    spread eagle    d.r.i    demi moore  

r43
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!