hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
hírek   2018. február 20. kedd   08:51
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Atmoszférikus jazz elektronikával - Indigó az A38-on


  Indigó bemutatkozó, Salt című lemeze az art-pop, a progresszív jazz és az elektronika találkozásából született. Műfaji sokszínűségét az érzelmes dallamok, a személyes szövegek és a pillanatot megragadó improvizáció egységesíti. Az énekes-dalszerző egyedi, érzékeny megszólalását három fiatal hangszeres művész – Gyémánt Bálint, Bartók Vince és Szabó Dániel Ferenc – sokoldalú, lendületes játéka teszi teljessé, így lesz ez a március 3-i lemezbemutató koncerten az A38 Kiállítóterében is.
  
  Az Indigó Palágyi Ildikó gyermekkori becenevéből vált alkotói névvé, amikor 2015 tavaszán megalapította saját dalait játszó formációját. A névválasztás a személyes hangvételű dalokra és a projekt céljára, a műfajilag eklektikus, ám mégis egységes zenei lenyomat készítésére egyaránt utal. Indigó 2016-ban meghívást kapott a Müpa Jazz Showcase fesztiváljára, azóta rendszeresen hallható a hazai klubokban és fesztiválokon. Salt című, debütáló nagylemezét március 3-án mutatja be az A38-on.
  
  „A címválasztás - egyben a címadó dal maga – azt mutatja meg, ahogyan a dalszerzésről gondolkodom. Az igazán nagy gondolatörvényekben, érzelemhullámokban időről időre eljön az a pont, amikor érzem, ezt ki kell írnom magamból. Ekkor megnézem, mi is van ott mélyen, próbálok kapcsolódni, belemenni, mígnem a hullámok majdnem elsodornak, hogy a végén kimossák a sót, vagyis a dalt. Ez egy mély önismereti folyamat.
  A dalaim személyes történetek, viszont úgy gondolom, miután megszületett egy szám, már kevés jelentősége van annak, mi ihlette. Mindenki azt hallja benne, ami neki szól, ami hozzá kapcsolódik, ami a sajátja. Ettől csoda a művészet. A hallgató szűrési folyamata meghatározó és kizárólagos, és remélhetőleg mindenki megtalálja majd a lemezen a saját sószemeit.”
– meséli Indigó.
  
  A felvidéki születésű énekesnő klasszikus énektanulmányai elvégzése után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-ének szakán diplomázott, jelenleg a mesterképzés végzős hallgatója. 2016 óta az ELTE-BGGYK zeneterapeuta képzésének óraadó tanára, ahol Ének pedagógia és improvizáció tárgyat oktat. Zenei képzésével párhuzamosan az ELTE-n gyógypedagógia szakon, azon belül logopédia és pszichopedagógia szakirányokon tanul többek között azért, hogy a logopédiával még komplexebb tudást kapjon az emberi hangot illetően.
  
  Egyedi atmoszférájú, érzékeny, ugyanakkor élettel teli zenéje a személyes hangvételű szövegekkel szinte külön világot teremt. A Salt című lemezen Indigó kilenc szerzeménye kapott helyett. Az egyedi zenei utakat jól mutatja az Ávéd János szaxofonművész közreműködésével készült Milk Teeth című szám, ami az ének és a szaxofon izgalmas zenei párbeszédére épül. A Northern Song pedig egy énekhangra íródott többszólamú kompozíció, amelyet Indigó a március 3-i koncerten is looper segítségével fog előadni, játszva az elektronikus effektek adta lehetőségekkel. A lemezbemutatót a Shaibo zenekar vezeti majd fel előzenekarként.
  
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

A38 Hajó - Budapest

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
A Flat Black új ütős kislemezzel jelentkezett, ez a Nothing To Some (feat. Corey Taylor)
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 ben affleck    ozzy osbourne    eyes    zorall     red hot chili peppers    living dead army    wrath    omega    turbovirrasztók    r.e.m.    haw    vreid    fallenintoashes    akkezdet phiai    pénzcsináló    lorax    kellékfeleség    qss    veréb fesztivál    lars ulrich    notimefor    fekete kovács kornél    she wants revenge    akusztika    cameron  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!