hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2018. január 7. vasárnap   19:39
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Fates Warning A38-on
2018. január 24., szerda 19h, A38



  Részesei lehetnek a Fates Warning történetének azok, akik ellátogatnak az amerikai progresszív metal zenekar január 24-ei koncertjére az A38 Hajón: a csapat ugyanis ezt a fellépést is rögzíti majd, hogy idén megjelenő új koncertlemezéhez használja fel a felvételeket. Az este másik fellépőjeként egy olasz progresszív zenekart, a Methodicát is láthatjuk majd.
  
  A progresszív metal amerikai úttörői, vagyis a Fates Warning egy rövid, ám annál különlegesebb turnéra készül: januárban hét amerikai és kilenc európai városban játszanak majd, és az európai koncertek mindegyikét rögzítik is, majd annak a Jens Bogrennek a közreműködésével adják ki a koncertfelvételt, akivel a nagy sikerű utolsó album, a Theories Of Flight esetében is együttműködtek.
  
  Jim Matheos az alábbi közleményt adta ki a tervek kapcsán: „Immár 20 év telt el a legutóbbi élő felvételeket tartalmazó lemezünk, a Still Life kiadása óta. Itt az ideje a frissítésnek! Januárban a kedvenc európai városainkban rögzítjük a koncerteket, és a legjobb felvételek rákerülnek a 2018-ban megjelenő új koncertlemezre. A végleges dallistáról még nem döntöttünk, de közel kétórás műsorral készülünk, amely egy kicsit átfedést is tartalmaz majd a Still Life dalaival. Reméljük, hogy hamarosan találkozunk!
  
  
  
  A Theories Of Flight a zenekar 12. nagylemeze, mely 2016-ban jelent meg, A bakelit és mediabook formátumban elérhető albumhoz több videó klip is készült, melyek közül az SOS címűt itt láthatjuk:
  
  
  
  Emellett a zenekar nemrég egy különleges DVD/Blu-ray lemezt is kiadott: az Awaken The Guardian Live-on a címben szereplő album megjelenésének 30. születésnapját ünnepelték meg, méghozzá két különleges fellépéssel a Keep It True és a Prog Power fesztiválokon: Jim Matheos mindkét alkalommal a lemez elkészültekor aktuális tagsággal, így például John Arch énekessel állt színpadra. Ezek a felvételek láthatóak a DVD-n.
  
  A turné európai vendégeként a Methodicát üdvözölhetjük majd: az olasz progresszív rockzenekar 1995-ben alakult Veronában. A kezdeti instrumentális szárnypróbálgatások és demók után 2005-ben jelent meg első EP-jük, és véglegesedett a felállás is. Első nagylemezük a 2009-es Searching For Reflections volt, melyen igazán érett, különleges hangulatú dalokat hallhatunk, csakúgy mint a 2015-ös Silence Of Wisdom lemezen, melyről az Only Blue című dal videója itt látható:
  
  
  
  A két zenekar budapesti koncertjére az A38 Hajón kerül sor, január 24-én. Jegyek még kaphatók!
  
  A Livesound bemutatja: Theories of Flight - Live over Europe 2018 Tour
  2018. január 24., szerda 19 óra
  Budapest A38 Hajó
  Fates Warning, Methodica koncertek
  Belépő: 6500 Ft
  
  Jegyek kaphatók az A38 recepcióján, a Hammer Zenebarlang, a CD Pince és a Headbanger üzletekben, a TIXA, az http://a38.hu és a tex.hu weboldalakon, valamint a Ticketportal hálózatában.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

A38 Hajó - Budapest

 programajánló: 
2025. április 29.
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on (A38 Hajó - Budapest)
2025. április 30.
Első önálló bulijával érkezik hazánkba James Hype!
2025. május 1.
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Az INOTA idén nyáron ismét fesztiválként tér vissza – itt a 2025-ös line-up első fele
Cattle Decapitation, Incantation, Skeletal Remains: nyári koncerten érkezik a kultikus death metal hármas
Stereo MC´s a ´90-es évek ikonja újra Budapesten
Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten
Halflives: májusban visszatér Budapestre a robbanékony alterrock csapat
Dave Stewart EURYTHMICS feat. Vanessa Amorossi - Summer Tour
Várd a május: Nulladik Változat dübörög a Gödörben!
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
Fesztivállá nőtte ki magát a Depeche Mode buli
 kiemelt 
Cattle Decapitation, Incantation, Skeletal Remains: nyári koncerten érkezik a kultikus death metal hármas
  
Június 9-én ismét Budapesten játszik az USA nyugati partjáról indult, és lassan 30 éve működő Cattle Decapitation

Stereo MC´s a ´90-es évek ikonja újra Budapesten
Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten
Halflives: májusban visszatér Budapestre a robbanékony alterrock csapat
Dave Stewart EURYTHMICS feat. Vanessa Amorossi - Summer Tour
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 halloween    julian sas    kassandra    redheart    final stage     noomi rapace    oscar    orden ogan    metal hammer festival    rózsaszín pittbull    biters    badacsony    killchain    living dead army    thomas gundermann    hangmás    sn1987a    dawn of destiny    életképek    kaltenecker zsolt    belphegor    dan fogelman    due date    pure love    devastating enemy  

r46
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!