hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2017. december 30. szombat   10:41
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Rage - Seasons Of The Black Tour, A38
2018. január 15, A38



  Komoly változásokon ment keresztül a német power metalos Rage zenekar, akik Magyarországra is sűrűn ellátogattak. A csapat egyik zenei agyának tartott Victor Smolski gitáros 2015-ben elhagyta a zenekart és megalapította saját bandáját, az Almanac-ot. Vele egyidőben távozott André Hilgers dobos is. Az egyedül maradt zenekarvezető, ´Peavy´ Wagner nem esett pánikba, hanem újjáalakította a csapatot, ami egyfajta új kezdet is a Rage-nek.
  A német székhelyű Rage-től sosem volt idegen, hogy kifejezetten nemzetközi tagságból álljon össze, most sem történt ezt másképp. A venezuelai származású Marcos Rodriguez pont egy Rage tribute bandából került a zenekarba, a görög gyökerekkel bíró Vassilios Maniatopoulos pedig már Németországban született és eddig a Tri State Corner zenekarban énekelt, akik a Rage-dzsel is turnéztak már, többek között éppen Magyarországon, az A38 hajón is felléptek. Ő immár a dobos posztot tölti be a Rage-ben.
  
  Az új tagság immár két nagylemezt is megjelentetett, 2016-ban a The Devil Strikes Again és 2017-ben a Seasons Of The Black albumokat. Persze ennél jóval távolabbra nyúlik a zenekar története, hiszen a megalakulás óta elképesztő számú, több mint 20 korong fűződik a Rage nevéhez, nem beszélve a legkorábbi időszakról, amikor még Avenger néven futottak. A mérhetetlen mennyiségű sorlemez sikerében számos zenész vette ki a részét, hiszen a Rage felállása szinte sosem volt állandó.
  A kezdeti klasszikus heavy metalos megközelítés után, egyfajta megújulást hozott a 2006-os Speak Of The Dead lemez, ugyanis ekkor már a klasszikus zenei gyökerekkel rendelkező Victor Smolski ötletei nyomták rá a bélyeget a dalírásai folyamatra. A monumentális, nagyzenekari témák sohasem látott mennyisége egy teljesen új arcát mutatta meg a Rage-nek.
  Smolski távozásával a monumentális megközelítés ismét direktebbre, lényegre törőbbre váltott. A két utolsó lemez, a The Devil Strikes Again és a Seasons Of The Black nyersebb, harapósabb, olykor kifejezetten thrash-esebb hangzású anyagok, amelyek bizonyítják, hogy a lendület továbbra sem fogyott ki a zenekarból.
  
  A Rage számtalan alkalommal fellépett nálunk és ´Peavy´ Wagner vidám közvetlensége, a mindenkori zenésztársak precíz zenei felkészültsége, a remekül megírt nótákban, slágerekben bővelkedő életmű és a koncertek óriási hangulata a január 15-i fellépésüket is kihagyhatatlan eseménnyé nyilvánítják. Előzenekar a görög Firewind lesz, amelynek gitárosa, Gus G. még Ozzy Osbourne mellett is megfordult.
  Jegyár elővételben 5900 Ft, helyszínen 6500 Ft.
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

A38 Hajó - Budapest

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 bin-jip    babits mihály    skindred    isten háta mögött    diane kruger    totálkár    into darkness    idoru    in flames    diabolus in musica    arany jános     amorphis    pi élete    los vegas    severe torture    the sharon tate    elefánt    henry rollins    secrets of the moon    the silver shine    steve carell    wildbirds & peacedrums     natalie portman    sexepil    beastie boys  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!