hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
hírek   2017. november 10. péntek   06:37
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Megjelent az AdryA első videoklipje


  Az AdryA zenekar új felállása mutatkozik be az első videoklipjükben, amely a When We Were One című dalhoz készült.
  A banda megalakulása 2013 tájt kezdett körvonalazódni, amikor is Adry (ének, dalszerzés) és Z (Földes Zoltán - dobok) egy közös ismerős révén cimborákká váltak. Hamar kiderült, hogy mindketten hasonló cipőben járnak a zenei útkeresés ösvényén: Adry a számítógépén és a fejében pihenő, kész dalok színpadra vitelét és teljes zenekar által való rögzítését szerette volna megvalósítani, Z pedig szívesen püfölte volna a bőröket egy dallamos, dinamikus zenét játszó frontcsajos produkcióban.
  
  Az egyik fő hiányzó láncszemre, egy igazi, vérbeli metal gitárosra szerencsére hamar sikerült rátalálni. Tom (Lippai Tamás) – aki a való életben hangszeres tanárként keresi kenyerét – korábban többek között az általa létrehozott Mindfields Factory névre hallgató progresszív metal csapatban csillogtatta meg remek dalszerzői- és előadóművészi képességeit.
  
  A ritmusszekció teljessé válásához viszont rögös út vezetett: a banda és a soraiban megfordult négy basszusgitáros útjai a legkülönfélébb okokból kifolyólag váltak szét. A megfelelő utód utáni folyamatos keresgélés nem kevés időt emésztett fel, több esetben a zenekar inaktivitását eredményezve. A csapat végül 2016 decemberében Hámori György személyében új bőgőst köszönthetett a fedélzeten, akinek megbízható hozzáállása es töretlen szorgalma visszaállította az időközben megingott stabilitást.
  
  A When We Were One című bemutatkozó dal már az új felállás megléte alatt íródott, és habár teljes egészében nem tükrözi az AdryA által képviselt - saját szavaikkal élve ExperiMetal - stílusvilágot, a dallamcentrikusság és a dinamikus előadásmód már a jelen kompozícióban is fellelhető.
  
  Hamarosan megkezdődik az új dalok rögzítése, melyek stúdiófelvétel formájában előreláthatólag 2018 első felében latnak majd napvilágot.
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 backpackers’ spring    paul    black breath    the sharon tate    obituary    david ellefson    gondolat kiadó    hitchcock    deathcore    balatoni boli    trixie whitley    death angel    volbeat    dawnstar    b2b3 trió    dreamrites    a wilhelm scream    shades of grey    gemma arterton    dorothy    jeremy renner    freedom is a lie    roots of death    tóth gergő    the poster boy  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!