hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
film [filmklub]  2017. szeptember 26. kedd   16:10
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Budapesti Klasszikus Film Maraton
2017. november 2-5. Uránia Nemzeti Filmszínház, Budapesti Francia Intézet, Corvin Filmpalota

  Ilyen még nem volt: Fábri, Radványi, Dargay, Curtiz, Lubitsch, Romy Schneider, Michael Caine és Kabos Gyula egyszerre Budapesten!
  
  Idén januárban a Filmalap vette át a Magyar Nemzeti Filmarchívumot, az elmúlt hónapokban újjászervezett Filmarchívum négy napos nemzetközi archív filmfesztivált rendez Budapesten. Az első Budapesti Klasszikus Film Maraton 2017. november 2-5. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Francia Intézetben és a Corvin Filmpalotában lesz.
  
  Az idén 60 éves Filmarchívum több mint 70 ezer filmet, félmillió fotót, több tízezer plakátot, díszlet- és jelmeztervet, valamint több mint egymillió dokumentumot őriz. A Magyar Nemzeti Filmalap tíz évre szóló Nemzeti Digitalizálási és Filmfelújítási programot indított el a nemzeti filmvagyon filmjeinek restaurálása érdekében. Az első évben Fábri Zoltán teljes életműve, Radványi Géza Valahol Európában és Enyedi Ildikó Az én XX. századom című alkotásai, valamint Dargay Attila animációs filmjei kerültek a programba.
  
  A Filmarchívum 60. születésnapja alkalmából megrendezendő Budapesti Klasszikus Film Maraton a Filmarchívum féltve őrzött, páratlan kincseit mutatja be a nagyközönségnek és a nemzetközi szakmának.
  
  A Budapesti Klasszikus Film Maraton fókuszában a felújított hazai és nemzetközi klasszikus filmek, és a Filmarchívum története és tevékenysége áll. A közönség először a Maratonon láthatja a 100 éve született zseniális filmrendező, Fábri Zoltán öt alkotását digitálisan restaurálva, melyek közül a Körhinta lesz a nyitófilm. Ráduly György, a Filmarchívum igazgatója szerint: „A Körhinta digitális kópiájának cannes-i vetítése idén májusban óriási sikert aratott, a nemzetközi filmes szakemberek egyöntetű elismeréssel adóztak a nagy magyar klasszikus előtt. Itt az ideje, hogy Magyarországon is újranézzük a híres Fábri-filmeket, amelyek most még talán szebbek, mint bemutatásukkor.”
  
  A Maratonon újra mozivásznon lesz látható Radványi Géza Valahol Európában és a Romy Schneider és Lili Palmer főszereplésével készült Lányok egyenruhában című filmje is. A szórakoztató filmek, többek között a Hyppolit, a lakáj és az Ez történt Budapesten, a magyar hangosfilm kezdeti időszakába kalauzolnak.
  
  A Budapesti Klasszikus Film Maratonon a Filmarchívum gyűjteményéből tematikus válogatásokat is műsorra tűz. A Magyar Világklasszisok programban lesz látható az egyik leghíresebb magyar rendező, Kertész Mihály – a későbbi Oscar-díjas Michael Curtiz – 100 évvel ezelőtt Budapesten forgatott Utolsó hajnal című filmje. A Hollywoodban befutott másik neves rendezőnk, Tóth Endre (André De Toth) két alkotása is műsoron lesz. A Két lány az uccán a Martin Scorsese World Cinema Foundation alapítványa által felújított 35mm-es kópiájáról, a Michael Caine főszereplésével készült Piszkos játék a Filmarchívum saját kópiájáról lesz vetítve. A Scorsese kedvenceként jegyzett Oscar-díjas Pressburger Imre (Emeric Pressburger) és Michael Powell Vörös cipellők című filmjéhez kapcsolódva a híres brit filmtörténész, Charles Drazin előadást tart a film nem mindennapi keletkezéstörténetéről.
  
  A Maraton két fergeteges vígjátékon keresztül mutatja be az egykori Monarchia területéről elvándorolt alkotók hollywoodi sikereit. Ernst Lubitsch Lenni vagy nem lenni című filmjének forgatókönyvét Lengyel Menyhért írta, míg a hétszeres Oscar-díjas Billy Wilder Egy, kettő, három című filmje Molnár Ferenc azonos című színdarabjának adaptációja, díszlettervezője pedig az Oscar-díjas magyar, Alexander Trauner (Trauner Sándor) volt. Vizuális kalandozásként Zsigmond Vilmos egykori tanára, a Badal János (Jean Badal) fényképezte Bakaruhában (rendező: Fehér Imre) és a Playtime (rendező: Jacques Tati) című filmek vetítésére is sor kerül.
  
  A Francia Intézetben nemzetközi filmes szakemberek részvételével filmvetítésekkel és konferenciákkal dúsított szakmai nap megrendezésére is sor kerül.
  
  Az első Budapesti Klasszikus Film Maraton további programjait a szervezők a következő hetekben jelentik be...



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. március 20.
Szent Patrik nap a Fonóban a Bran együttessel - Madárerdő lemezbemutató koncert és ír táncház
2025. március 22.
Elő a kedvenc Elefánt-trekkekkel: döntsd el Te, mit játsszon a zenekar!
2025. március 25.
Airbourne, Asomvel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Egyszer csak beköszön a 2001 Ürodisszeia, a Starwars, a Startrek és számtalan kultikus sci-fi a valaha készült legflúgosabb űrparódiában…
Lois Smith 94 évesen is dolgozik – Új szerepben tér vissza
Andrea Bocelli 30: The Celebration
Különleges Imagine Dragons koncert március végén a mozikban!
Az Oscar-díjas Bong Joon Ho legújabb filmje
Március közepén ismét mozikban a Szemtől szemben!
Exhibition on Screen: Van Gogh – költők és szeretők
Steven Seagal a FilmBoxon nyomoz péntek esténként
 kiemelt 
Manu Lanvin & The Devil Blues az Analogban
  
A francia Manu Lanvin és zenekara, a The Devil Blues, május 14-én a budapesti Analog Music Hall színpadán csap a húrok közé! Lanvin nem csupán kiváló énekes és gitáros, hanem a modern blues egyik legmarkánsabb figurája

One-man show alsónadrágban - első önálló hazai koncertjére érkezik a Budapest Parkba Marc Rebillet
Április 1-én érkezik a Pineapple Thief Budapestre
Disturbed, Megadeth a Budapest Arénában
Rivers Of Nihil, Cynic: agyalós death metal este a Dürer Kertben
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 beat dis    tristania    bruce springsteen    the ghost inside    sepultura    in mourning    clutch    gutenberg halott    yelowcake    deák bill gyula    almost failed    project x    black dahlia murder    love and other drugs    the agonist    corrosion of conformity    erik sumo band    j.j. abrams    the inspector cluzo    waco jesus    3 inches of blood    kenneth branagh    kispál és a borz    devin townsend    soreii és poolek  

r41
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!