hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2017. szeptember 17. vasárnap   21:13
1 hozzászólás

szerző: Monyó
Richie Kotzen
2017. szeptember 13. A38 - Salting Earth Euro Tour

  Richie Kotzen 2017. szeptember 13-án ismét visszatért Magyarországra, és teltházas koncertet adott az A38 hajón. Három tagból álló zenekarában Pat Torpey dobol, és Johnny Griparic basszusgitározik. Az 1970-ben született, amerikai gitárosról elöljáróban csak annyit, hogy a Fender cég a nevével ellátott modellt adott ki a tiszteletére…
  Kotzen 5 éves kora óta zongorázik, és 7 éves kora óta játszik gitáron. Idővel ezek mellé megtanult hegedülni, dobolni és basszusgitározni is. Dalait maga szerzi és énekli is egyben. Első zenekarát 12 évesen alapította. 17 éves korától zenél aktívan. Első szóló lemezét már 19 éves korában kiadták. Ezt később még közel húsz követte. Mindössze 21 éves volt, amikor csatlakozott a Poison zenekarhoz, amivel már turnézott is közösen. 1999 és 2002 között a Mr. Big gitárosa volt. Kiválása óta már saját maga producere. Olyan, mint egy egyszemélyes kft.
  
  Beválasztották az év három legjobb gitárosa közé, így nem csoda, hogy a Rolling Stones elő zenekara lehetett 2006-ban. Elmondása szerint dalait egy akusztikus gitárral, dob nélkül szerzi, mert így lesz személyes. Hisz az alkotás erejében. Megfelelő hangulatban a szöveg megírja saját magát- mondta egy interjújában. Kifejezetten szereti az élő fellépéseket, mert ezek hangulata nem tölthető le az internetről. Szüksége van az élményre, hogy inspirációja megmaradjon. Ha kiégve érzi magát, akár hosszabb alkotói szünetet is engedélyez magának. Szívesen kirándul a műfajok között. Játszik rock, blues, jazz és soul dalokat is. Ebből javarészt a rock és a jazz volt hangsúlyos a koncerten.
  
  A 50-hez közel járó, leginkább Johnny Deppre hasonlító zenész, énekes, szövegíró, producer igazi sármos pasi. Picit izmos, picit vékony, picit nőies és picit kiegyensúlyozatlan benyomást kelt. Valószínűsítem, hogy a hölgyek körében népszerű… Hangterjedelme széles, de ereje nem berobbanó. Látszott rajta, hogy örömmel zenél, szereti kifejezni magát. Nem is volt célja a szórakoztatás, ő előadni érkezett. Kezdetben még furcsa volt, hogy nem lép interakcióba a közönséggel, de a metakommunikációja sok mindent megmagyarázott. Kotzen öröm zenész, nem cirkuszi mutatványos.
  
  A közel 2 órás koncert alatt többször cserélt gitárt, majd hangszert is. Több blokkban zongorához ült, és úgy énekelt. A világ őt elsősorban gitárosként ismeri, de láthatóan eggyé vált a billentyűkkel is. A személyes kedvencem az akusztikus rész volt, ahol a kemény rockot félre téve, inkább romantikus és jazz nótákat játszottak. A basszusgitárt bőgőre cserélték, ami jó alapokat adott az akusztikus gitárhoz.
  A közönség életkora széles spektrumban szóródott, ami érthető is minden olyan előadónál, aki több évtizede van színpadon. Nagy ovációk nem voltak, hiszen Kotzen sem hergelte a publikumot. High című, egyik legismertebb számát így is hangosan énekelte vele a hátsó sorokból is a hallgatóság nagy része.
  
  Az európai turné folytatódik tovább. Prágában, majd Berlinben találkozhatott a lelkes közönség még vele a héten, hogy Kozen áprilisban megjelent legújabb szólólemezét népszerűsítse. A Salting Earth a 21. a sorban. Bár a sokoldalú művész szereti a koncertek hangulatát, azt azért elárulta, hogy már nagyon hiányzik neki a kutyája. Ezt csak a női szívek csavarása végett tartottam fontosnak idebiggyeszteni a végére. :)
  


Kulcsszavak:
  the konincks     richie kotzen 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 Johnnycash 2017. szeptember 18. 12:54  #1
A dobos az Mike Bennett,a basszusgitáros meg Dylan Wilson volt, A Johnny Griparic és a Pat Torpey kb 10 évvel ezelőtt volt ritmusszekció a Kotzen brigádjában.

 kapcsolódó helyszín: 

A38 Hajó - Budapest

 kapcsolódó cikkek: 

Új dalokkal tér vissza Richie Kotzen a Dürer Kertbe

Közös munka gyümölcse - Adrian Smith és Richie Kotzen: Got A Hold On Me koncert klipje

Hallgasd meg Adrian Smith és Richie Kotzen új EP-jét

Scars: egy új dal Adrian Smith és Richie Kotzen közös lemezéről

Itt az első videó Adrian Smith-től és Richie Kotzen-től
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Hooverphonic a Dürerben
Eleine, Klogr, Final Stage
The Vices ismét a Dürerben
Airbourne, Asomvel
Rivers of Nihil, Cynic, Beyond Creation, Dååth
Punk legendák a Dürerben: Circle Jerks, Negative Approach és Descendents
Planet of Zeus a Dürerben
Tarja Turunen / Marko Hietala
Suffocation, Angelmaker, Fuming Mouth, Carcosa, Mélancolia
Distant az Analog Music Hallban!
Royal Republic a Barba Negrában
 kapcsolódó fotók: 

THE KONINCKS - 2017. szeptember 13. A38 - Salting Earth Euro Tour

RICHIE KOTZEN - 2017. szeptember 13. A38 - Salting Earth Euro Tour
 kiemelt 
Cattle Decapitation, Incantation, Skeletal Remains: nyári koncerten érkezik a kultikus death metal hármas
  
Június 9-én ismét Budapesten játszik az USA nyugati partjáról indult, és lassan 30 éve működő Cattle Decapitation

Stereo MC´s a ´90-es évek ikonja újra Budapesten
Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten
Halflives: májusban visszatér Budapestre a robbanékony alterrock csapat
Dave Stewart EURYTHMICS feat. Vanessa Amorossi - Summer Tour
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 tóth árpád    narnia    depeche mode    peter watkins    skalar music hungary    madrass     amanda seyfried    zzz    cliteater    sunrise avenue    twenty-eight ways to bleed    halflives    darkthrone    foster the people    prince of persia    escape the fate    shutter island    rubicon    coffins    parajelenségek 3    flowers of whores    whitesnake tribute band    harry potter    genitorturers    rock show  

r41
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!