hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2017. szeptember 4. hétfő   10:29
nincsen hozzászólás

szerző: Concerto
Evergey: szeptemberben az A38-on
2017. szeptember 17., vasárnap 18h, A38



  Jó egy évvel legutóbbi látogatásuk után ismét Budapesten köszönthetjük az Evergrey-t. A svéd progresszív metal zenekar The Storm Within című 2016-os lemezével érkezik, egy teljes programot kínáló, önálló turné keretében. Ezúttal egy görög progcsapat, a Need is játszik majd a szeptember 17-ei koncerten, az A38 hajó fedélzetén.
  
  A 2016 őszén megjelent The Storm Within című lemez már az első hallgatásra is lenyűgöző élményt kínál. Az Evergrey védjegyének számító sötét, progresszív dallamok határozottan megjelennek a albumon, amely progresszivitása mellett az előző kilenc albumnál közvetlenebb és egységesebb hallgatnivalót kínál. A kreatív energiák egyaránt táplálkoznak az alapító énekes, Tom S. Englund két évtizedes tapasztalatából, valamin a 2014-es Hymns For The Broken album idején felfrissített felállású zenekar új lendületéből.
  
  “Eljutottunk oda, hogy míg korábban egyáltalán nem volt szándékunk lemezt írni, a Hymns For The Broken készítése alatt hatalmas inspiráló erők dolgoztak bennünk - mondta Englund - Tényleg nem éreztük még ilyen jól magunkat. Ennek megfelelően a rá következő új is lemez átütőre sikerült, nincsenek rajta töltelék számok.
  
  Az Evergrey dalszövegei is mindig illeszkedtek a zene mélységéhez és intenzitásához. Englund elmondása szerint ez volt az első lemezük, amelyik a szerelemről szól, illetve arról, hogy milyen érzés elveszteni valakit, aki a miénk volt, és hogyan tudjuk egy ilyen esemény után újra összerakni magunkat és továbblépni: “A szövegek szokás szerint a saját életünkben történteken alapulnak. A lemez készítésének idején elég sok párkapcsolati válság volt az ismerősi körömben, sokan vesztették el addigi partnerüket. A The Storm Within saját identitásunk kereséséről szól; arról, hogy hogyan próbálunk ismét egész emberré válni, miután félig üresnek éreztük magunkat - ráadásként a lemezen ezt a küzdelmet a lemezen csillagközi térbe helyeztük át.”
  
  Zeneileg a The Stom Within egy mintaszerű progresszív metal roham, de számos különleges megoldást is találhatunk, vendégként pedig a Nightwish énekese, Floor Jansen is felbukkan az In Orbit című dalban. „Floor bevonása igazából a feleségem, Carina ötlete volt, egy pohár bor mellett beszélték meg ezt a lehetőséget - mesélte el Englund. - Floor személyes jó barátunk, aki követi és kedveli Evergrey pályafutását.” A közös számhoz videó is készült, ami itt látható:
  
  
  
  Carina más szempontból is a zenekar titkos fegyverének számít, hiszen ahogy korábban, ezúttal is közreműködött, méghozzá a Paradox Of The Flame című dalban, háttér vokalistaként. Szintén visszatérő segítőtárs a legendás rendező, Patrick Ullaeus is, aki pedig a videót készítette:
  
  
  
  Englund büszke arra, hogy ez a lemez köthető az Evergrey huszadk születésnapjához, ugyanakkor azt is elismerte, hogy ez nem egy tudatos időzítés volt. “Amikor elkezdtük az Evergrey-t, az volt a tervem, hogy készítsünk 10 albumot, ami kitölti ezt az életre szóló tervemet. Nem gondoltam volna, hogy valaha teljesítem ezt a célt. Lenyűgöző érzés 20 éve egy zenekarban lenni, és átlagon felüli lemezeket alkotni. Amikor kiszámoltam, hogy a 20 év alatt 10 lemezt csináltunk, egészen elképedtem. Büszkén mondhatom, hogy minden dal és hangjegy amit közzétettünk eddigi pályafutásunk során, az adott pillanatban a legjobb tudásunkat és szándékainkat tükrözte.
  
  A turné vendége a görög Need lesz: a 2004-ben alakult athéni progresszív metal csapat Hegaiamas: A Song For Freedom címen adta ki idei albumát, mely a 2014-es Orvamot és annak az amerikai ProgPower fesztiválon rögzített, 2015-ös koncertváltozatát követte. A csapat új lemezét a Fates Warning vagy a Dream Theater legjobb pillanataival említik egy lapon, így érdemes lesz korán érkezni szeptember 17-én az A38 Hajóra.
  
  a Concerto Music bemutatja:
  2017. szeptember 17., vasárnap 18 óra
  Budapest, A38 Hajó
  Evergrey, Need koncertek
  Belépő: 4900 Ft, a koncert napján 5900 Ft
  Jegyek kaphatók a Ticketportal hálózatában, a CD Pince, Headbanger üzletekben, valamint az A38 Hajón, a www.concerto.hu, az www.a38.hu és a www.tixa.hu weboldalakon.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

A38 Hajó - Budapest

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 fish    skalar    kanalas éva    moneyball    jeroen tel    voltfolió    letz zep    ektomorf    die hard    dead and divine    mando diao    reason    schmiedl tamás    hang-súly    for today    tim ripper owens    amanda seyfried    the social network    yellowcake    matthew macfadyen    brian de palma    smashed face    posthum    run with the hunted    septic flesh  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!