hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2017. szeptember 4. hétfő   10:14
nincsen hozzászólás

szerző: NegativeArt.Hu
David J: a Budapesten a Bauhaus zenekar egykori basszere
2017. szeptember 10., vasárnap 19:30h, Premier Kultcafé



  Szeptember 10-én a zenetörténelem egy élő szereplője játszik a Premier Kultcaféban: a Bauhaus egykori dalszerző basszusgitárosa, David J legfrissebb szólólemeze mellett a régi idők klasszikusait is eljátssza majd. A koncert előtt a Barboncás Társulat UN-DEAD: Lugosi Béla élete 9 képben című bábelőadást is megtekinthetjük.
  
  David John Haskins, avagy fellépőnevén David J egy angol rockzenész, aki pályafutását dalszerző, szövegíró basszusgitárosként kezdte a Bauhaus zenekar tagjaként. A Bauhaus a mai post-rock és gothic szcéna egyik alapzenekara, mely innovatív albumaival és kislemezeivel rövid fennállása alatt is érdemi hatást gyakorolt az alternatív zenei színtérre a korai ‘80-as években. Bela Lugosi’s Dead című, több mint kilenc perces daluk lényegében az egész gothic rock műfaj születésének mérföldköveként kezelhető - ennek a dalnak is David írta a szövegét.
  
  A Bauhaus 1983-as első feloszlását követően David J - két másik egykori taggal közösen - a Love and Rockets nevű zenekarban folytatta egészen 1999-ig, de már ‘83-ban megtartotta első szóló koncertjeit is, valamint kiadta Etiquette of Violence című saját lemezét. David a kezdetektől együttműködött más művészeti ágak képviselőjével: egyik első, még a Bauhaus évek alatt megvalósított projektje keretében meglátogatta az akkor 80 év körüli költőt és festőt, René Halkettet, aki a ‘20-as években az igazi Bauhaus iskolában, Weimarban tanult. Az együttműködés keretében René saját verseit olvasta fel, melyekhez David komponált zenei kíséretet, aminek eredményeként a Nothing / Armour című kislemez jelent meg. Pár évvel később Alan Moore íróval működött együtt, aki a V For Vendetta című regényt írta (melyből 2005-ben film is készült) - ez lett a címe az 1984-ben kiadott EP-nek.
  
  A Bauhaus időszakos feltámadásai és az egyéb projektek között Davidnek rendszeresen készültek újabb szóló anyagai is. Az elmúlt években emellett több lakáskoncertet is szervezett, melyeket meghitt hangulatban, a szervező otthonában tartanak. Ez a megoldás valóban közvetlen kapcsolatot teremt a zenész és a hallgató között.
  
  David nagyon sok helyre eljutott ezen koncertek apropóján, és a fellépések között zenei formába öntötte élményeit, amelyet egy dupla bakelitlemezen ad ki: a csavargó dalait tartalmazó friss szólólemez immár a kilencedik a sorban, és a Vagabond Songs címet kapta. A fellépések és a kiadás költségeit David saját eszközeivel, valamint a Patreon és az Indiegogo oldalakon gyűjtött adományok révén finanszírozza. Az új lemez egyik első maxija a The Day That David Bowie Died címet kapta, és felkerült rá az egykori Love and Rockets klasszikus, a The Dog-End of a Day Gone By átdolgozása is.
  
  
  
  Az lemezhez egy nemzetközi turné is megszervezésre kerül, melynek magyarországi állomása szeptember 10-én lesz a Premier Kultcaféban, az egykori Vörösmarty Mozi épületében a Kálvin térnél. A Premier egy fogyatékosság-barát mozi, kávézó és kulturális központ, megváltozott munkaképességű munkavállalókkal.
  
  Az este során egy haláli színjátékot is megtekinthetünk, UN-DEAD (Lugosi Béla élete 9 képben) címmel, a Barboncás Társulat előadásában. Az előadás különböző bábtechnikák segítségével idézi meg a 60 éve elhunyt Lugosi Bélát, Karinthy Gábor sírversének utolsó két sorát használva kiindulópontnak: „A hátán hordta koporsóját, megbotlott és belefeküdt”. Az előadás kilenc animált képben mutatja meg a színész életét, a manipulátor/ bábmester, vagyis a Halál pedig kilenc jelenetben hántja le szerepeit a megidézett figurának.
  
  
  
  a Negative Art Prod. bemutatja:
  2017. szeptember 10., vasárnap 19:30
  Budapest, Premier Kultcafé
  David J koncert
  Barboncás Társulat: UN-DEAD (Lugosi Béla élete 9 képben)
  Belépő: elővételben 2000 Ft, a koncert napján 2500 Ft
  Jegyek kaphatók a Wave lemezboltban és a tixa.hu webáruházban
  
  az UN-DEAD (Lugosi Béla élete 9 képben) alkotói:
  Író/ dramaturg: Vészits Andrea
  Bábkészítés: Kiss Attila Etele, Tóth Andrea
  Díszletkészítés: Jernei János
  Technikus: Himer István, Patkós Péter
  Ötlet, játssza, rendezi: Kiss Ágnes



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 deep inside    rio    kaltenbach open air    chaos of disorder    phlegethon    röyksopp    continoom    toxic waltz    equilibrium    david bowie    the trade    iron maiden    ashes you leave    michael caine    piramis    pénzcsináló    myra    krisiun    sárvári zita    insane    vittula    ill nino    paddy and the rats    tankard    veréb fesztivál  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!