hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
kultúra [fesztivál]  2017. augusztus 29. kedd   16:59
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Herbstgold- fesztivál kismartonban
2017. szeptember 6- 16. Kismarton

  Új fesztivállal jelentezik szeptemberben – 2017. szeptember 6. és 16. – a kismartoni Esterházy-kastély. A fesztivál továbbra is fókuszál Haydn „papára”, ugyanakkor kortársainak és követőnek szerzeményei mellett jazz-, balkáni, illetve roma zenei koncerteket kínál, kulináris élvezetekkel és a történelmi helyszín hagyományaival összekapcsolva.
  
  A HERBSTGOLD Fesztivál középpontjában a forradalmi újítások állnak: Joseph Haydn zenei újításai a francia forradalom idejére estek, s ez utóbbi történelmi esemény Beethovent is foglalkoztatta és inspirálta. Ezzel szemben a szinte kortársuknak nevezhető Franz Schubert művei – elsősorban a Téli utazás című dalciklus – a restauráció utáni rezignációt, visszavonulást jelképezik. A jazz és a balkáni, illetve roma zene is törésekből, ellentétekből él; stílusok váltják egymást vagy adják át helyüket valami újnak. A gasztronómia terén is beszélhetünk forradalomról, amikor valami igazán újat alkotnak és hoznak divatba.
  
  A HERBSTGOLD fesztivál az érzékek harmóniájára törekszik a különböző műfajok forradalmi tapasztalatait kombinálva, s ezen cél elérését segítik a művészekkel és tudósokkal folytatott koncertek előtti beszélgetések, melyeknek célja, hogy a fellépő művészeket más oldalukról is megismerhesse a publikum. Tudták-e, hogy az énekes Ian Bostridge például a történelemtudományok doktora és könyveket ír, François Leleux kitűnően ért a borokhoz, Rudolf Taschner matematikus pedig a zenei kompozíciókban is megtalálja a véletleneket.
  
  Az esték nem érnek véget egy koncerttel, akinek kedve van, lazább hangulatban, egy pohár ital mellett folytathatja a Nightline-koncertekkel. A fesztivál keretében az Esterházy rezidens zenekara a Haydn Filharmónia három koncertet is ad. A nyitókoncerten szeptember 6-án Nicolas Altstaedt karmester-szólista közreműködésével Beethoven, Sosztakovics és Haydn művei csendülnek fel. A Haydn Filharmónia második koncertjén, szeptember 10-én Haydn, Mozart és Schumann műveit játssza. A zenekart a zongoravirtuóz Alexander Lonquich irányítja. Végezetül pedig szeptember 13-án a francia François Leleux oboaművész társaságában Haydn, Beethoven és Schubert műveit szólaltatják meg. A Quartett von Kuijk és a bolgár ütőhangszeres Vassiléna Sérafimova szeptember 7-i koncertjének darabjai a bécsi klasszikától a kortárs zenéig ívelnek: Haydn, Mendelssohn és Janacek művei mellett, a francia Benjamin Attahir szerzeményének ősbemutatójának is szem- és fültanúja lehet az érdeklődő közönség.
  
  Szeptember 8-án az ORF Radio-Symphonieorchester Wien a fesztivál vendége. Cornelius Meister karmester irányításával és a Berlini Filharmonikusok klarinétművésze, Andreas Ottensamer közreműködésével Hefti, Stamitz és Beethoven művei szólalnak meg a Haydn-teremben. Az est nem ér végett a klasszikus koncerttel, a kastéllyal szemközti Henrici étteremben 22.00 órától Bach, Scarlatti és Piazzola műveivel, Vassiléna Sérafimova közreműködésével, kötetlenebb hangulatban, egy jó pohár bor mellett folytatódik. Szeptember 9-én a balkáni és roma zenéé a főszerep. A koncerten a macedón Nat Veliov trombitaművész és az Original Kocani Orkestar, a dél-francia Titi Robin gitárművész és a fenegyereknek számító, szerb Magnifico (Robert Pesut) koncertjét hallgathatjuk. A koncert után az este fellépőivel folytatódik az örömzenélés a kastélyparkban az Orangerie pálmaházban.
  
  A HERBSTGOLD keretében megrendezendő Pan O’Gusto gasztronómiai fesztiválon, szeptember 9-én fenséges ételek és kitűnő borok készítői mutatják be és kóstoltatják termékeiket 12 órától 18 óráig. A Gault Millau védnöksége alatt osztrák, magyar és szlovén sztárséfek engednek bepillantást látványkonyháikba, ahol ínycsiklandó tradícionális ételeket és forradalmian új kreációikat készítik. Borászok vezetésével fedezhetjük fel a pannon régió festői fekvésű, változatos szőlőterületeit és az itt készülő borokat. Szeptember 10-én 11. órától brunch a kastélyparkban.
  
  Szeptember 10-én még a brunch előtt kitűnő alkalom meghallgatni a Haydn Filharmónia és Alexander Lonquich koncertjét. Haydn és Schumann műve mellett Lonquich előadásában Mozart C-dúr zongoraversenyét hallhatjuk. Ugyanaznap este 18 órai kezdettel François Leleux oboaművész és a Les Vents Français: Paul Meyer klarinét, Gilbert Audin, fagott, Radovan Vlatkovic, kürt, Eric Le Sage, zongora koncertje csendül fel. Műsoron Poulenc, Beethoven és Mozart művei. François Leleux szeptember 13-án is színpadra lép, a Haydn Filharmóniával közös koncerten Haydn, Beethoven és Schubert műveit szólaltatják meg.
  
  Különleges fénypontot jelent a fesztiválon a brit sztártenor, Ian Bostridge fellépése. Szeptember 12-én az Oberon Trióval ad koncertet, szeptember 14-én pedig Schubert Téli utazás című dalciklusát énekli Julius Drake zongorakíséretével. Ez a koncert éjjel a Henrici-étteremben folytatódik, ahol az osztrák jazzénekesnő, Lia Pale és zenekara Schubert Téli utazás-ának kortárs variációjával lép színpadra. Szeptember 15-én minden a jazzről szól, a kameruni a jazz legenda Manu Dibango és Soul Makossa Gang virtuóz előadását hallgathatjuk. Dibango a fúziós jazz egyik legjelesebb képviselője, sajátos stílusát a jazz – és a népszerű kameruni tánczene segítségével alakította ki.
  
  A HERBSTGOLD fesztivál záróeseménye minden bizonnyal a programsorozat egyik csúcspontja lesz. Szeptember 16-án négy vonósnégyes – a francia Ensemble Quatuor Ebène, a Schumann Quartett, a Quartett plus 1 valamint a Phoen Saxophon Quartett – részvételével vonósnégyes-maratont rendeznek. A megszólaltatott dallamok megtöltik majd az egész Esterházy-kastélyt, a borospincéktől a hercegné szalonjáig. 16.00 és 22.00 óra között minden a mágikus négyes szám jegyében történik, többek között a Café Maskaronban szervezett családi és gyermekprogram is.
  
  Jegyek online a www.herbstgold.at oldalon vagy a kismartoni Esterházyplatz 4. szám alatti Panevent jegyirodában a tickets@panevent.at mail cím alatt vásárolhatók.
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. március 22.
Elő a kedvenc Elefánt-trekkekkel: döntsd el Te, mit játsszon a zenekar!
2025. március 25.
Airbourne, Asomvel
Rivers of Nihil, Cynic, Beyond Creation, Dååth a Dürer kertben (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Klasszikusan más – Megújult arculat és izgalmas programok a BFZ új évadában
Vanitas-olvasatok
Kezdődik a 7. Orosz Zenei Fesztivál
Szétfeszítjük a rendszert – Március 21-én érkezik a Rendszerbontók a Független Színház Magyarország színpadára
Jelentsen valamit a tér! - Oláh Patrik RITUAL című darabja négy teremre komponálva
Hegedű versus zongora
Vízió, gesztus, kísérlet - 111 éves a magyar animációs művészet
Lehet egy költővel több? – Irodalmi sorozatot indít a Centrál Színház
 kiemelt 
Manu Lanvin & The Devil Blues az Analogban
  
A francia Manu Lanvin és zenekara, a The Devil Blues, május 14-én a budapesti Analog Music Hall színpadán csap a húrok közé! Lanvin nem csupán kiváló énekes és gitáros, hanem a modern blues egyik legmarkánsabb figurája

One-man show alsónadrágban - első önálló hazai koncertjére érkezik a Budapest Parkba Marc Rebillet
Április 1-én érkezik a Pineapple Thief Budapestre
Disturbed, Megadeth a Budapest Arénában
Rivers Of Nihil, Cynic: agyalós death metal este a Dürer Kertben
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 the edge    skore    burzum    faith no more    axl rose    fields of the nephilim    jövő háza    hó márton és a jégkorszak    dilis    stuck mojo    michael bay    amanda seyfried    royal republic    wolf shaped clouds    gyémánt bálint    rival sons    winniped    diane krüger    stúdió galéria    európa kiadó    deafheaven    freedom is a lie    the mono jacks    stefan kaufmann    root  

r49
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!