hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
hírek   2017. augusztus 22. kedd   04:21
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Rock On! Fest!


  Szeptember első hétvégéjén a Barba Negra Track-ben a hazai rock színe-java lép majd fel a két napos rendezvényen.
  
  A nagyszínpadon a szombati napot nem más, mint a Rudán Joe Band nyitja akusztikus programjával, mely eseményekre jellemző, hogy az énekes életművének minden korszakából felbukkannak dalok. A nap további részében fellép még a hamarosan friss nagylemezzel jelentkező, modern-metalos Magor, a szintén új albumon dolgozó Alcohol valamint a szimfo-metalos Tales of Evening.
  
  A késő délutáni időszakban szintén a nagyszínpadon lép fel a svéd Crazy Lixx. Az este folyamán fellép Magyarország első és legnépszerűbb dirty rock zenekara, a legendás Sex Action is. A fesztivál talán legkülönlegesebb produkciója a P. Box lesz, hiszen ezúttal vendégként a zenekarral Koroknay Árpád mellett fellép Varga Miklós eredeti, alapító frontember is. Ebben a felállásban, két énekessel még nem volt látható a csapat!
  
  A kisszínpadon főként az olyan magyar, keményebb vonalon mozgó underground zenekaroké lesz a főszerep, mint a Christian Epidemic, az Agregator, a Dying Wish, vagy a Kill With Hate, de megmutatja magát a nagyérdeműnek a Schrott Péter vezette Continoom, a nemrégiben hosszú kihagyás után ismét lemezzel jelentkező Ideas, valamint a lazább, pop-rockot pörgős, punkos elemekkel ötvöző Helo Zep!
  
  Nagyszínpad
  14:30-15:00 Rudán Joe akusztik
  15:25-16:05 Magor
  16:20-17:00 Alcohol
  17:15-18:00 Tales of Evening
  18:20-19:20 Crazy Lixx
  19:40-20:40 Sex Action
  
  Kisszínpad
  15:10-15:40 Közönségszavazás nyertese
  15:50-16:20 Continoom
  16:35-17:15 Ideas
  17:30-18:15 Agregator
  18:30-19:00 Helo Zep!
  19:15-20:00 Dying Wish
  20:15-21:00 Christian Epidemic
  
  A vasárnapi programban is mindenki megtalálhatja a kedvére való produkciót, a nagyszínpadon rögtön a „legendás” Lőrincz Tibi vezette Stress nyit, őket pedig a magyar thrash vonal egyik meghatározó zenekara, a Remorse követi- a klasszikus felállás, az ún. Old Remorse lép a deszkákra, ahol kizárólag klasszikus dalok fognak elhangzani. A késő délutáni sáv fellépői a Molics Zsolt vezette Cool Head Klan, akik nemrég jelentkeztek friss anyaggal, majd szintén friss lemezével érkezik a magyar gothic-doom metal vezető bandája, a Nevergreen, és a Remorsehoz hasonlóan a hazai thrash metal egyik vezéralakja, a Katona Főnök által vezetett Akela. A fesztivál egyik záró fellépője a Mobilmánia lesz, valamint a Dalriada, akik az idén megjárták a 70000 Tons Of Metal-t, azaz a világ legnagyobb metal hajóját és a plzeň-i - MetalFest Open Air-et.
  
  A kisszínpad vasárnapi fellépői között szerepel a hard rock-os Amberjack, a stoner vonalon mozgó Sunwharf, a mosonmagyaróvári Power, az industrial elemeket powel metalba oltó Divided, a groove metalos Stonedirt, az új lemezén dolgozó győri Orfeus, valamint hazánk két vezető doom metal bandája, a Wall of Sleep, valamint a Magma Rise.
  
  Nagyszínpad
  14:30-15:10 Stress
  15:25-16:05 Old Remorse
  16:20-17:00 Cool Head Klan
  17:15-18:00 Nevergreen
  18:20-19:20 Akela
  19:40-20:40 Mobilmánia
  21:00-22:00 Dalriada
  
  Kisszínpad
  15:10-15:40 Amberjack
  15:50-16:20 Sunwharf
  16:35-17:15 Power
  17:30-18:15 Divided
  18:30-19:00 Stonedirt
  19:15-20:00 Orfeus
  20:15-21:00 Wall of Sleep
  21:15-22:00 Magma Rise
  
  Napi belépő 500 Ft, melynek összege a pultban 100%-ban lefogyasztható és egyszeri belépésre jogosít.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. április 29.
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on (A38 Hajó - Budapest)
2025. április 30.
Első önálló bulijával érkezik hazánkba James Hype!
2025. május 1.
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Megjelent a Prima Queen debütáló albuma, a The Prize
Senna új dala és közelgő album – Drunk Dial Anthem
Megérkezett a Fit For A King új dala, a No Tomorrow
A SABATON kiadta a Templars-t
A Fontaines D.C. Fonogram-díjas albuma deluxe kiadást kapott
Egy érzelmi utazás állomásai dalokban elmesélve
Új dallal jelentkezett az Arm’s Length – itt a The Weight
The Wonder Years újraértelmezte a Wyatt’s Song (Your Name) című dalt
 kiemelt 
Better Lovers, 68 és a Greyhaven az Akváriumban
  
Az Every Time I Die romjain, a The Dillinger Escape Plan energiájával és a Fit For An Autopsy erejével született Better Lovers nemcsak papíron tűnik ígéretesnek, hanem élőben garantáltan minden várakozást felülmúl

Cattle Decapitation, Incantation, Skeletal Remains: nyári koncerten érkezik a kultikus death metal hármas
Stereo MC´s a ´90-es évek ikonja újra Budapesten
Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten
Halflives: májusban visszatér Budapestre a robbanékony alterrock csapat
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 the sounds    easy a    ronnie james    pitt    slaughter to prevail    vended    amber smith    tegnapután    hugo cabret    those whom the gods detest    be’lakor    d.o.c.    prosectura    tokaj    pókember    morning star    nvyllund    samiam    nevergreen    anchor    noctem    simon pegg    Üllői Úti fuck    herman frank    nergal  

r43
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!