hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
hírek   2017. február 21. kedd   08:52
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Világsztárokkal forrósít a SZIN


  A Szegedi Ifjúsági Napok új fellépők bejelentésével igyekszik szebbé tenni hideg napokat: augusztus 23-26. között ugyanis a „napfény városában” játszik Inna, az Enter Shikari és Naugthy Boy is, a legnagyobb hazai fellépők mellett.
  
  A SZIN minden évben a nyár megkoronázása, így a szervezők mindig igyekeznek feledhetetlenné tenni a nyár utolsó nagy buliját. Ez idén sincs másként, a most bejelentett nevek a nyár legforróbb koncertjeit fogják prezentálni.
  
  Inna, nem csak megjelenésével, de hangjával is kitűnik. A romániai énekesnő 2008-ban futott be Hot című albumával, amivel egész Európát meghódította, sorra tarolt tüzes dalaival a Dance toplisták élén. Munkásságát egy seregnyi díjjal is elismerték, két díjat is hazavihetett az MTV Europe Music Awards-on, az MTV Romania Music Awards-on pedig sorozatban 13 díjat zsebelt be. Az „Eurodance királynőjének” is kikiáltott énekesnő Youtube-on a legtöbbet megtekintett romániai előadó, február elején megjelent vadiúj dala, a Gimme Gimme is már ötmillió megtekintés felett jár. A dal egyébként Inna készülő új nagylemezét hivatott beharangozni, melyről biztos bemutat pár számot a SZIN közönségének is.
  
  Szinte nincs olyan klubokban jártas ember, aki ne ismerné Naughty Boy Sam Smith-szel közös La La La című dalát, amely meghozta a brit producer számára az ismertséget. Shahid Khan – azaz Naughty Boy – 2013-ban jelentette meg debütáló, Hotel Cabana albumát, amely a második helyen robbant be a brit toplistákon. Naughty Boy az egyik legkelendőbb producer, dolgozott Beyoncé-val és több ízben Emeli Sandéval is, de a brit BBC Music Awards díjkiosztóján még George Michaellel közös munkájáról is beszélt, ami sajnos már nem valósulhat meg. Készülő új lemezén így is neves előadók működnek közre, akik közül Mike Posner, DNCE, Emeli Sandé és Dua Lipa nevét is említette a gálán. Szegedre egy exkluzív live show-val és legnagyobb slágereivel érkezik, hogy megtáncoltassa az egész Tisza-partot.
  
  A kicsit keményebb zenék kedvelői most füleljenek! A most bejelentett külföldi előadók között harmadikként az Enter Shikari fellépésének örülhetünk. A brit csapat egyedülálló módon ötvözi a post-hardcore-t, a metalcore-t és az alternatív metált az elektronikus műfajokkal, úgy, mint az elektronic, dupstep, trance és drum and bass. Ezek keveréke garantált recept egy energikus és őrült koncerthez. A zenekar utoljára 2015-ben jelent meg új lemezzel, a The Mindsweeppel, néhány hónapja pedig Hoodwinker című klipjükkel rázták fel a kedélyeket.
  
  Persze - a világsztárok mellett - kedvenc hazai csapatainkból sem lesz hiány. Már biztosan ott lesz a SZIN-en a Punnany Massif, Majka & Curtis, a Wellhello, a Halott Pénz, a 30Y és táncolhatunk Irie Maffia-ra és Brainsre. Visszatér a Tisza-partra a megújult Intim Torna Illegál, a Depresszió és sokak kedvence, a Tankcsapda is már biztosan fellép az idei SZIN-en. Hamarosan pedig még több tucat jobbnál-jobb előadóval gazdagodik a SZIN fellépőinek névsora, úgyhogy érdemes követni az eseményeket és már most beszerezni a kedvezményes bérleteket. Mert a nyár SZINesen az igazi.
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. március 25.
Airbourne, Asomvel
Rivers of Nihil, Cynic, Beyond Creation, Dååth a Dürer kertben (Dürer Kert - Budapest)
Rivers Of Nihil, Cynic: agyalós death metal este a Dürer Kertben (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Weöres Sándor főhöse ihlette Nomique új szerzeményét
Banger: Új EP-vel jelentkezett az Orion Dawn
Harcsa Veronikával ünnepli 20. születésnapját az Erik Sumo
Megérkezett a Ciconia ötödik albuma, a Synaesthetic Garbage
Heavier Jelly: A Soft Play vadabb, kísérletezőbb oldalát mutatja be!
Új dal az Arm’s Length-től: You Ominously End
Hamarosan megjelenik a Marianne Faithfull posztumusz korongja
Új Single a Degenerate-tól: Faceless Violence
 kiemelt 
Manu Lanvin & The Devil Blues az Analogban
  
A francia Manu Lanvin és zenekara, a The Devil Blues, május 14-én a budapesti Analog Music Hall színpadán csap a húrok közé! Lanvin nem csupán kiváló énekes és gitáros, hanem a modern blues egyik legmarkánsabb figurája

One-man show alsónadrágban - első önálló hazai koncertjére érkezik a Budapest Parkba Marc Rebillet
Április 1-én érkezik a Pineapple Thief Budapestre
Disturbed, Megadeth a Budapest Arénában
Rivers Of Nihil, Cynic: agyalós death metal este a Dürer Kertben
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 vicky sunday    esti kornél    toxic waltz    amy winehouse    eat pray love    jason staham    from afar    makám    magashegyi underground    zoolander 2    ankh    clutch    csihar    ghost protocol    milkovics mátyás    kihajolni veszélyes    tóth vera    while she sleeps    fesztiváljegy    ankh    tom cruis    jeremy renner    elvenking    sőrés zsolt    horse the band  

r49
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!