beszámoló [koncert]  2017. február 8. szerda   13:34

nincsen hozzászólás

  Tarja Turunen 2016 augusztusában megjelent The Shadow Self című albumát (és az előtte még gyorsan meglepetésként kiadott bónusz EP-t, a The Brightest Voidot) ősszel követte a lemezbemutató turné, amelynek második szakaszát február 1-jén Budapesten nyitotta a finn szopránénekesnő.
  
  A csúszós utakkal tűzdelt téli estét a lengyel AnVision nyitotta. Zenéjük a progresszív metal irányhoz tartozik, így több hosszabb számot és elnyújtott gitárszólókat hallhattunk tőlük. Érdekességként pedig billentyűsük egyszer keytart kapott a nyakába (helyére addig az énekes állt be a billentyűk mögé), és a gitárossal kelt „versenyre”: szorgosan válaszolgattak egymás dallamaira. Nem mondanám, hogy rajongójuk lettem, de kellemes kezdésnek bizonyult számomra.
  Őket egy második előzenekar követte, akik azonban egyáltalán nem tettek mély benyomást bennem. A birminghami Devilfire zenéjéről néha talán a Bon Jovi jutott eszembe (mindezt úgy, hogy nem is igazán ismerem számaikat, valamiért mégis az ő nevük ugrott be) - dallamos rockzene szólt a színpadról, de se az énekes személye, se a zenészek nem fogtak meg igazából semmivel a kb. félórás produkció során.
  
  Negyed tíz körül aztán – természetesen a rajongók hangos ovációjával kísérve – elsötétült a terem, felcsendült az intro dallama, majd egymás után színpadra léptek Tarja aktuális kísérőzenekarának tagjai, majd maga az énekesnő is, és megkezdődött az est fénypontja, Tarja show-ja. Erősen lemezbemutató koncert volt a fellépés (ami persze nem baj, hiszen erre lehetett számítani), amelyen szinte az egész The Shadow Self album előkerült, mindössze két szám maradt ki róla. Ennek köszönhetően viszont igencsak háttérbe szorult minden korábbi lemez: (a klasszikus dalokat tartalmazó lemezeket nem számolva) első két szólóalbumáról 1-1 teljes számot hallhattunk csak, az előző korongról, a Colours in the Darkról szólt csak több - három - szám. Üdítő színfolt volt viszont a koncert kb. felénél előadott Nightwish-egyveleg, megmutatva, honnan is indult 20 évvel ezelőtt világhódító útjára Tarja. Négy régi számot kutyultak össze gyakorlatilag egy hosszabb darabbá: a Tutankhamen, az Ever Dream, a The Riddler és a Slaying the Dreamer darajaiból rakták össze a kis blokkot. Amit aztán egy kis akusztikus szakasz követett, amelyben vegyesen hallhattunk szinte minden lemezről egy-egy dalt, dalrészletet.
  
  Tarja elegáns fekete ruhában, fehér mikrofonnal a kezében lépett színpadra, és ahogy azt megszokhattuk korábbról, ezúttal is volt két átöltözése közben. De ezek az idők se teltek üresen, például hagyta, hogy zenészei is érvényesüljenek, egy kisebb jamelgetős részt kaptunk például az este során. Kísérőzenekara az évek során rendszeresen változott, de azért több olyan zenészt is láthattunk, akik nem először játszottak Tarjával. Konkrétan róluk van szó: Kevin Chown (basszusgitár), Timm Schreiner (dob), Christian Kretschmar (billentyűk), Alex Scholpp (gitár) és Max Lilja (cselló). Sajnos az első pár szám alatt még érezhetőek voltak kisebb gondok a hangosítással, az éneket erősen elnyomta a többi hangszer összeolvadt hangja, és Tarja hangja csak akkor érvényesült rendesen, amikor épp elhangult a banda, de szerencsére pár szám után már sikerült ezt orvosolni.
  
  A koncert során többször is láthattuk a jeleit annak, hogy Tarja nagyon szereti hazánk rajongóit, és nem véletlenül: ők is maximálisan szeretik az énekesnőt. Minden számot hosszan tartó, hangos tetszésnyilvánítás követte, néha már Tarja volt zavarban miatta (persze inkább tettette a zavart, láthatóan nagyon örült a reakcióknak és a feléje áradó szeretetnek). Szokása szerint rengeteget kommunikált, elmesélte egy-egy szám hátterét, vagy kifejtette nézetét, hogy akkor igazán jó egy dal, ha valami sötét is van benne. Ráadásul már rögtön az üdvözlést magyarul kezdte, ezzel persze kenyérre kenve rajongóit. A „köszönöm” és „kezeket” szavak a koncert közben is többször elhagyták ajkát. Még egy plüssmackó is a színpadra repült, mire megkérdezte, hogy „ugye ezt a kislányomnak szántátok?”, majd elmondta, hogy mennyire szomorú, hogy ezúttal kislánya ezúttal nincs itt vele – de rögtön kijavította, hogy dehogy is szomorú, hiszen itt lehet a rajongóival. (Persze, itt most nekik kellett kedvezni, de szíve mélyén tuti, hogy Naomira gondolt… ;-) )
  
  Összességében tehát egy kellemes, jól összerakott estének lehettünk részesei Tarja legutóbbi budapesti koncertjén. Az énekesnő hangja semmit nem változott az évek során, még mindig ugyanúgy elvarázsolja az embert, mint a Nightwish-sel töltött időkben, szólóprojektjére pedig maximálisan vevők a hazai rajongók – legalábbis úgy gondolom, ezt jelezte a Barba Negra Music Clubban összegyűlt igen sok ember. Tuti, hogy nem utoljára láttuk hazánkban fellépni.
  
  Végül pedig álljon itt az elhangzott számok listája. A koncert előzetesében egy őszi külföldi fellépés listáját írtam meg, nos, nem sok változás történt ahhoz képest, talán egy számban tért el a mostani setlist attól, meg a sorrenden módosítottak minimálisan, de nagy meglepetés így nem érhette a koncertre felkészülten érkezett rajongókat.
  
  Demons in You
  500 Letters
  No Bitter End
  Lucid Dreamer
  Eagle Eye
  The Living End
  Calling from the Wild
  Tutankhamen / Ever Dream / The Riddler / Slaying the Dreamer (Nightwish blokk)
  Until Silence / The Reign / Mystique Voyage / House of Wax / I Walk Alone (akusztikus blokk)
  Love to Hate
  Victim of Ritual
  Undertaker
  Too Many
  
  Ráadás:
  Innocence
  Die Alive
  Until My Last Breath

Kulcsszavak:
  tarja turunen     anvision     devilfire 

Szólj hozzá!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása:

 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás