hosting: Hunet


  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2016. november 18. péntek   22:40
1 hozzászólás

szerző: Morello
Amaranthe, Sonic Syndicate, Smash Into Pieces
2016. november 15, Barba Negra klub

  A rock/metal zenének új sztárbandákra, új stadionbandákra van szüksége. Jelenleg viszont nem igazán látszik, hogy a gigasztárok nyugdíjba vonulásával a jelenlegi fiatalabb generációból kik lesznek képesek felnőni – ha nem is ugyanolyan szintre, de legalább stadionokat megtöltő érdeklődést kiváltani. A svéd Amaranthe gőzerővel tör felfelé, és az ő elektronikával is operáló, de – különösen az utóbbi időkben – egyre inkább a simulékony popzene irányába haladó zenei világukkal óriási ütemben bővül a rajongóik köre. Nem mernék persze fogadást kötni rá, hogy az Amaranthe valaha nagy stadionzenekar lesz, de az ő zenéjükkel, ami képes áttörni az üvegfalat, vagyis a súlyos riffektől, metalos hangzástól idegenkedők számára is befogadható lehet, talán még a jelenleginél nagyobb népszerűséget is elérhetnek.
  Magyarországon ez már teljesült, hiszen a csapat több alkalommal is járt már nálunk, mindig óriási sikert aratva, ma pedig már az eddigi Club202-es helyszín után a Barba Negra klub nagyobb színpadát is képesek voltak bevenni. Persze ez nem csak a Club202 bezárásának „köszönhető”, hanem valóban indokolt is volt a nagyobb helyszín, a megjelent tömeg ha nem is totálisan, de kellemesen megtöltötte a teret. A turnén két hasonlóképpen befogadható, a pop/metal/elektronika metszéspontjain lavírozó, ugyancsak svéd csapattal jöttek hozzánk, a Smash Into Pieces-zel és a Sonic Syndicate-tel.
  
  Nem tartom magam egy véresszájú, sarkosan gondolkodó „manowarriornak” (ráadásul a Manowart nem is igazán szeretem), de azért nem véletlen, hogy metal koncertekre járok és nem Fluor Tomira. Nekem kell a felszabadító vadság, az agresszív, vérforraló riffek, a csontot törő kétlábgép, a headbangelésre, léggitározásra ingerlő tempók. Persze nem zavar, ha emellett van némi könnyedség, befogadhatóság, akár némi sziruposság is a zenében, de azért egy egészséges arány legyen meg. Ez az Amaranthe-nál tulajdonképpen működik nálam, ők még – eddig – egészséges arányban lavíroztak, egyedül az utolsó klipjük ütötte ki a biztosítékot, az már túlment minden határon. A Smash Into Pieces viszont – számomra – már túlzott arányban keverte a lapokat a szirupos popzene javára, ezért nem zártam a szívembe a zenekart. Ellentétben persze sokan másokkal, akik viszont nagyon is élvezték a koncertjüket a Barba Negrában.
  Tehetséges zenészekről van szó, az nem kétséges. Az abszolút modern, ha úgy tetszik, trendi ruházatban színpadra lépő társulat korrekt munkát végzett a színpadon és nem mellesleg a látványvilágra is különösen adtak. Ez nem csak az emlékezetes színpadi vetítést jelentette, hanem a világító maszkos dobos is királyul nézett ki, az ő dizájnjára különösen rámentek. Nótáikban bár voltak gitárriffek, de összességében mégis annyira áramvonalas, annyira poposan szirupos témák burjánoztak, ami már nekem sok volt. Chris Adam Hedman Sörbye énekes egy jó énekhang, aki olykor még hörgés/üvöltésekig is elragadtatja magát, de az a sírós kislányba oltott Justin Timberlake tónusa néhol egészen irritált. Aki ilyet akar hallani, az tényleg inkább Justin Timberlake koncertre menjen, nekem a rock & roll nem erről szól.
  
  A Sonic Syndicate teljesen más volt, pedig ők is (ma már) hasonlóan pop/metalos műfajban mozogtak. Ez igazából egy kicsit meg is lepett. Nem követtem sosem különösebben a banda munkásságát, de nekem valahogy súlyosabb, amolyan svédes, dallamos metal emlékeim voltak róluk, még ha nem is a göteborgi vonulat durvább fajtájából. Ehhez képest pedig tényleg egy szó szoros értelemben vett pop/metal műsort láttunk tőlük. Igaz, jelentős átalakuláson is átesett a csapat, az utóbbi 10 év során gyakorlatilag majdnem minden tag kicserélődött. Itt különösen Karin Axelsson basszercsajt sajnáltam, akihez (akkoriban) elsősorban társították a Sonic Syndicate-et. De tudomásul kell venni, ez ma már egy teljesen más banda.
  Ők csak egy gitárral álltak ki, de az egyedüli alapítótagként maradt, az emós kisfiúból egészen megemberesedett Robin Sjunnesson és basszuson Michel Bärzén mindvégig jó hangulatban játszottak. A bulit viszont Nathan J Biggs frontember vitte el a vállán, aki örökmozgóként rohangálta és ugrálta be a színpadot. Ő rendkívül jókedvűen és barátságosan kommandírozta a koncertet, a közönség szimpátiáját is könnyen elnyerte.
  Számomra érdekes volt, hogy bár ők is abszolút popos irányvonalon mozognak, de mégis éreztem a rock & rollt a deszkákon, nem csordogált a nyál a színpadról, mint a Smash Into Pieces esetében. Pedig nem voltak különösebben súlyosak az ő nótáik sem, valahogy az összetevőket számomra szimpatikusabb arányban variálták. Az utolsó korongjaikat tartották napirenden, szóval valószínűleg ezért nem hallhattuk a korábbi éra keményebb kötésű tételeit. De az Amaranthe elé megfelelő volt a mai programjuk, szerintem a közönséget egészen jól kiszolgálták.
  
  Most éreztem magam egy választóvonalnál az Amaranthe-tal kapcsolatban. Úgy éreztem, most dől el, fogom-e még látogatni a koncertjeiket. A korábbi magyarországi fellépéseiken ott voltam, kiváló hangulatú, emlékezetes buli volt mindegyik. A legújabb klip, a That Song viszont sokaknál (nekem is) kicsapta a biztosítékot, egy ilyen – mondjuk ki – picsáskodás utoljára talán a Spice Girls-től volt elfogadható. Szóval úgy éreztem, ha ez lesz a továbbiakban az Amaranthe, akkor most még jó hangulatban megnézem őket, aztán szép nyugodtan elválunk egymástól. Szerencsére a mai koncert bebizonyította, hogy a svéd csapat azért mégsem a Spice Girls babérjaira tör.
  Programjukban egészséges arányban keverték a nótákat. Nyilván a két utolsó, a Maximalism és a Massive Addictive képviselte a súlypontot, de sokat játszottak a legelső Amaranthe című lemezről és a The Nexus-ról is. A legnagyobb döbbenet Elize Ryd énekesnő színpadra lépését követte, hát mit mondjak... ennyire „kibontakozva” még nem láttuk őt szerintem. Persze az ki van zárva, hogy egyetlen férfirajongó is bánkódott volna emiatt.
  
  Amíg mindenki szeme Elizén függött, addig a számokra is érdemes volt odafigyelni persze. A koncert az új album nótáival indult, a Maximize és a Boomerang után aztán jött a vegyesvágott a régebbi kedvencekből és az újabb tételekből. Elhangzott a Hunger, Invincible, 1.000.000 Lightyears, Trinity, True, Fury, amelyeket nagy lelkesedéssel fogadott a közönség. A dallamos férfiéneket képviselő Jake E. valamiért lelépett még turné előtt, így a Smash Into Pieces hangja, Chris Adam Hedman Sörbye segítette ki a csapatot. Nála ezúttal hangsúlyosabb volt Henrik Englund Wilhelmsson, aki a hörgős énekkel próbál tenni azért, hogy az Amaranthe-ot visszarángassa a súlyosabb zenék kategóriájába. Ő egyfajta második frontember volt most Elize mellett.
  Kétségbevonhatatlan, hogy az Amaranthe az énekesnő miatt tart ott, ahol tart és erre persze kőkeményen rá is játszanak. Ezt csak a vak nem látja. A klipekről nem is beszélve, de élőben is megtett mindent Elize, hogy úgy mozogjon és dobálja a haját, mintha az élete múlna rajta. Ezt már néha túlzásba is vitte, nagyon rájátszott, hogy bármilyen helyzetben dobálhassa a haját. Az se baj, ha nem ütemre. Ez most nagyon szemet szúrt. Korábban is így volt persze, de akkor valahogy organikusabban élt együtt a zenével.
  Azért az Amaranthe attól viszont távol áll, hogy „legyen egy csinos baba a fronton, ez majd elad mindent”, mert Elize bebizonyította, hogy nagyon oda tudja tenni magát. Az Endlessly című lassú szám az ő pillanatait hozta, itt akkorát énekelt, hogy a csillárok is beleremegtek. Szóval ne ítéljünk csak a látszat alapján, Elize Ryd egy kivételes képességű énekesnő.
  
  Az Endlessly valóban egy csúcspont volt ezen a koncerten, de ment tovább a buli, hátra volt még jó néhány sláger. Jött egy teljesen felesleges dobszóló is, viszont az On The Rocks, az Automatic, a számomra első számú kedvenc maradó The Nexus, az együtt éneklős Amaranthine és a Call Out My Name továbbra is hengereltek. A végére maradt még néhány sláger a tarsolyban, ilyen volt a Digital World, a Dynamite és a Drop Dead Cynical és persze előkerült a botrányosan rágógumi ízű That Song is.
  Azért ezen a koncerten jól látszott, hogy ez a popnótácska éles kontrasztban állt minden mással, amit a mai nap játszottak, szóval igazán komolyan nem kell aggódni egy szélsőségesebb irányváltás miatt. Sőt, ez úton azt is megértettem, hogy a That Song tulajdonképpen egy huncut kikacsintásnak felfogható, talán egy fityisz is a magát túlzottan komolyan vevő metal színtérnek.
  
  Mint említettem, előzetesen voltak kisebb aggodalmaim az Amaranthe bulijával kapcsolatban, de szerencsére ezek gyorsan szertefoszlottak. A svéd banda továbbra is nagyon érzi a siker receptjét, a közönség feléjük áradó szeretete pedig mindezeknek jó megerősítése. Mindegyik tag látványosan és lelkesen játszott a színpadon, Johan Andreassen basszer még némi elborult szónoklatot is intézett a néphez a végén (az egyik rajongólányt lekussozni és leribancozni viszont nagyon gáz beszólás volt, még akkor is, ha csak viccnek gondolta). Jake E. azért hiányzott a színpadról, Chris a Smash Into Pieces-ből korrekt énekteljesítményt nyújtott, de a mozgása nagyon tanácstalan, szögletes volt a színpadon, nem tudott igazán belesimulni az Amaranthe tagságába. Ettől függetlenül természetesen köszönet illeti a segítségéért.
  Újabb remek magyarországi koncert van az Amaranthe háta mögött, abszolút meggyőző teljesítményt nyújtottak. Ha esetleg valakinek a lemezről nem jönne át a hangulat, érdemes megnézni őket élőben, megéri!
  


Kulcsszavak:
  amaranthe     sonic syndicate     smash into pieces 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 imp 2016. november 25. 18:59  #1
hozzászólásom hova lett? érdekes mit mondjak!

 kapcsolódó cikkek: 

Eluveitie és Amaranthe a Barba Negra színpadán

Sonic Syndicate: Confessions Tour április 30-án Budapesten

Kilépett az Amaranthe-ból Jake E

Sonic Syndicate: a svéd modern metalosok áprilisban Budapesten!

Amaranthe: maximalista albummal tér vissza a svéd pop metal csapat

 programajánló: 
2017. július 4.
Először Magyarországon! Madeleine Peyroux
2017. július 5.
Gojira a Barba Negra Trackben
2017. július 17.
Macy Gray először Budapesten
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nova Rock 2017 - 3. rész
Nova Rock 2017 - 2. rész
Nova Rock 2017 - 1. rész
Dream Theater - Images, Words & Beyond
Lacuna Coil, Infected Rain
Dark Tranquillity, Nailed To Obscurity, Watch My Dying
Flotsam And Jetsam, Dew-Scented, Izegrim és sokan mások
Scott Bradlee’s Postmodern Jukebox
Asking Alexandria
Anthrax, The Raven Age
VHK, New Model Army
Pretty Maids
Zorán Aréna 2017
 kiemelt 
Korpse [NL], Scordatura [UK], Kill With Hate
  
Tukker Booking töretlenül folytatja, hisz kis szusszanásnyi idő után itt egy újabb esemény, a hagyományosnak tekinthető Summer Blast Fest

Gojira a Barba Negra Trackben
An evening with PAT METHENY
QUEEN+ADAM LAMBERT novemberben Budapesten
Anathema - The Optimist Tour 2017 - Durer kert
 friss hozzászólások 

Dark Tranquillity, Nailed To Obscurity, Watch My Dying (2)
Mike Portnoy szívesen csatlakozna a Dream Theater - Images, Words & Beyond turnéjához (1)
Lacuna Coil, Forever Still, Genus Ordinis Dei (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 alesana    watch my dying    mission: impossible    revocation    civil sziget    deviant    meet and greet    isis    choice with no voice    david yengibarian    intronaut    purified in blood    hail of bullets    kalózok    chief rebel angel    parajelenségek 3    abhorrence    wilhelm scream    magyar atom    wass albert    lovreck    iron man 2    rowan atkinson    szilvási gipsy folk band    engel  

img_up/1605/bannercc6a88bf.gif
Copyright 2000-2017 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!