hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
hírek   2016. október 25. kedd   19:13
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Új kislemez és videó az Overkilltől – novemberben a Crowbarral érkeznek a Dürer Kertbe!


  Új, The Grinding Wheel című stúdiólemezének befejezésén dolgozik az Overkill. A legendás thrash metal csapat a hamarosan kezdődő európai turné nyitányára időzítve ad ki egy kislemezt: a bakelit változatokban is megjelenő Our Finest Hour
  
  
  
  A banda frontembere, Bobby „Blitz” Ellsworth elmondása szerint ugyan a zenekari gépezet már jó ideje dolgozott a nagylemezen, de ahogy minden jóra, erre is várni kell még egy kicsit, ezért a korábbi tervekkel szemben végül csak jövő februárban érkezik meg a teljes korong. Az énekes ígérete szerint az új kislemez azonban már ott lesz az európai koncerteken is, a színpadon pedig természetesen még több új dal is elhangzik majd.
  
  A Killfest nevű turné Budapestre november 17-én érkezik, és egy igen komoly thrash-sludge darálóra készülhetünk a Dürer Kertben, hiszen fellép az elsőrangú színpadszántó hírében álló Kirk Windstein és a Crowbar, valamint az ausztrál Desecrator és az izraeli Shredhead is.
  
  a Concerto Music bemutatja: Killfest 2016
  2016. november 17., csütörtök 18 óra
  Budapest, Barba Negra Music Club
  Overkill, Crowbar, Desecrator, Shredhead koncertek
  
  Belépő: early bird jegyek 4900 Ft, elővételes jegyek 5900 Ft, november 1-től 6900 Ft.
  Jegyek kaphatók a Ticketportal és a Ticket Expressz hálózatában, a CD Pince, Headbanger üzletekben, a Barba Negra Track pénztárában, valamint a concerto.hu.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Dürer Kert - Budapest

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 kispál    scar symmetry    insision    fuzzkeyone    lujuria    the treatment    xerosun    sanatorium    limb for a limb    dj mike reem     robert redford    divine damnation    scarify    jesse eisenberg    jürgen von knoblauch    cosmogenesis    gorillaz sound system    volumes    pet shop boys    efott    meet and greet    godflesh    brain drill    isolated youth    dimmu borgir  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!