hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2016. október 5. szerda   17:07
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Új albumával turnézik a Helmet
2017. március 2., Dürer Kert



  Jó hírünk van, hat év szünet után után végre új lemezt ad ki a kilencvenes évek egyik legnagyobb hatású rockzenekara, a Helmet, ami még jobb hír, hogy a lemezt bemutató turné nem kerüli el Magyarországot és ismét a Dürer Kertben láthatjuk március 2-án Page Hamiltont és társait.
  
  Az október 28-án megjelenő Dead To The World című stúdióalbum az ígéretek alapján követi a hamiltoni receptet, azaz 150 százalékos, okosan megtervezett energiabomba hard rock-alternatív-posztpunk daloknak álcázva, nehéz riffekkel körbebugyolálva, amelyekbe szokás szerint sokan belehallhatják a dzsesszista múltat is. A Jay Baumgartner által producerelt albumot természetesen egy harminchat állomásos amerikai turné követi, mely kis szünet után Európában folytatódik és ér el Magyarországra.
  
  Az 1989-ben alapított, New York-i Helmet a kilencvenes évek egyik legnagyobb hatású amerikai rockzenekara és talán szerencse is, hogy nem ért el „olyan” sikereket, mint mondjuk a Nirvana. A Helmet ugyanis mindig kilógott a sorból, nem tartozott egyik trendhez sem, valahogy úgy, ahogy a Rolllins Band vagy a Jesus Lizard tette, járta a maga útját, mindent beszippantott a maga mániákus poszt-hardcore-dzsessz minimáljába, mégis hivatkozási pont mind a Deftones, mind, a Tool, mind a Pantera számára. Ilyen következetességgel, ilyen muzsikával valahol egészen elképesztő, hogy még Grammy-díjra is jelölték a zenekart.
  
  A Helmet nem először jár Magyarországon, legutóbb pont a Dürer Kertben jubiláltatta legendás Betty című albumát és most ismét ide tér vissza, hogy bemutassa legfrissebb lemezét, ahol persze elhangoznak a Strap It On (1990), a Meantime (1992), a Betty (1994) vagy az Aftertaste (1997) legemblematikusabb dalai is.
  
  Az este vendége Illinois leghangosabb zenekara, a veterán chicagói Local H power duó, amelynek produkciója után nem az előzenekari szerepre fogunk asszociálni, hanem sokkal inkább két rettenetesen erős, baráti zenekar közös estjére.
  
  Időpont: 2017. március 2.
  Helyszín: Dürer Kert (XIV. Ajtósi Dürer sor 19-21.), Room 041
  Fellépők: Local H (USA), Helmet (USA)
  
  
  
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Dürer Kert - Budapest

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 in mourning    ankh    jonny greenwood    angerseed    drech mihály    m:pire of evil    30 perc vagy annyi se    ihm    isten háta mögött    loch vostok    lo!    katzenjammer    warrel dane    schmiedl tamás    begotten silence    smash mouth    rocktusa    christine taylor    tank    john malkovich    into darkness    postmodern jukebox    hellripper    absolved    twin cobra  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!