hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
előzetes [buli]  2016. július 14. csütörtök   04:28
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Mediterrán Quimby koncert a PLÁZSon


  Az ország legnyáribb pontján, a siófoki PLÁZSon játszik pörgős sámán boogie-t július 15-én az egyetlen és megismételhetetlen Quimby. A zenekar idén ünnepli azt, hogy immáron negyedszázada zenélnek együtt, a repertoáron a régi slágerek mellett pedig már ott vannak a készülő új album dalai is.
  
  2016 igazán sűrűnek ígérkezik a Quimby számára: amellett, hogy ősszel ünneplik 25. születésnapjukat, idén új nagylemezzel is jelentkeznek és kiadnak egy hatrészes élő stúdió sessiont. Szerencsés tehát, aki a balatoni ellazulás központjában, a siófoki PLÁZSon találkozik a zenekarral, hisz´ elsők között fülelhet bele az új dalokba. De a koncert amúgy is ellenállhatatlannak ígérkezik, mert ahol ez a csapat felüti a „sátrát”, olyan elképesztő, látványos koncertet adnak, amire egyszerűen nem lehet nemet mondani. Kötéltáncosként egyensúlyoznak az őrület és a dráma vékony határán, bűvészként varázsolják el a szíveket és vidáman dobnak néha „tortát” is arcunkba energikus koncertjeikkel.
  
  A Dunaújvárosból indult csapat azonban nemcsak lenyűgöző színpadi jelenléte és zseniális zenészei miatt vált hazánk egyik emblematikus zenekarává, hanem szimbolikus, - néha akár versnek is beillő – szövegeik miatt, amiket a legjobb többed magunkkal koncerten énekelni. A jubileum alkalmából, idén a Quimby munkássága előtt tisztelgő feldolgozáslemez is készült, melynek címe Tükröm, tükröm. A tizenhat számos albumon tizenhat kortárs előadó – többek között az Ivan & The Parazol, a Tudósok, Dj Bootsie és a hiperkarma – gondolta újra kedvenc számát a Quimbytől.
  A Quimby most, július 15-én, mediterrán környezetben, nyaralásuk után feltöltődve veti bele magát plázsos koncertjükbe, ahol a balatoni fények mellett rúghatjuk a homokot és adhatjuk meg magunkat a zenekarnak.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. március 28.
Ez nem egy antialkoholista himnusz – megjelent az Odatalálok a tengerhez! (A38 Hajó - Budapest)
2025. március 29.
Alec Benjamin 2025. márciusában ismét visszatér Budapestre!
Punk, kicsit másképp – itt a SÜTI!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
A Morcheebával és Kurt Ellinggel robbantja be a nyarat a Müpa | 2025. március 27.
Enter Shikari (UK) – Europe 2025: Októberben a Dürerben!
Kortárs költők társasága -Újhold kislemezbemutató koncert a Három Hollóban
Swallow The Sun: finn metal hármas élén érkeznek áprilisban
Patriarkh, Dogma: új néven, okkult brazil apácák kíséretében tér vissza Budapestre a Batushka
Ez nem egy antialkoholista himnusz – megjelent az Odatalálok a tengerhez!
Henrik Freischlader koncert Budapesten
Punk, kicsit másképp – itt a SÜTI!
 kiemelt 
Enter Shikari (UK) – Europe 2025: Októberben a Dürerben!
  
Az Enter Shikari, a brit elektro/indiecore kulcszenekara egy exkluzív európai klubturnéval zárja az évet, és 2025

Swallow The Sun: finn metal hármas élén érkeznek áprilisban
Patriarkh, Dogma: új néven, okkult brazil apácák kíséretében tér vissza Budapestre a Batushka
Henrik Freischlader koncert Budapesten
Manu Lanvin & The Devil Blues az Analogban
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 clash of  the titans    murderdolls    obscene extreme    fuzzkeyone    miloopa    genitorturers    twitter    disney    tiamat    paul gilbert    massive aggressive    novelists    our last night    stolen beat    nicia    social network    egek ura    anna murphy    bonecrusher    a vadon törvényei        nyírség táncegyüttes    stam1na    dark fortress    comeback kid  

r48
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!