hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
kultúra [előadás]  2016. március 18. péntek   04:51
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Bartók135 – születésnapi koncert a Müpában


  Idén ünnepeljük Bartók Béla születésének 135. évfordulóját, a jeles apropó okán 2016-ot a zeneszerző emlékévének nyilvánították. Március 25-én a mester születésnapját köszöntő ünnepi hangversenyen a magyar népzenéé, bartóki meghatározással élve: a magyar parasztdaloké a főszerep. Olyan alkotásoké, amelyekben a hagyományhoz való kapcsolódást éppúgy megtapasztalhatjuk, mint a modernséget, a nyugati zene stílusainak és műfajainak feldolgozását éppúgy, mint a hazai népzene és a környező népek folklórja iránti elkötelezettséget.
  
  Felcsendül a Magyar képek sorozat korábbi, népdalokat feldolgozó zongoradarabok 1931-es áthangszerelése. A Két kép az impresszionizmus eszközeit is felhasználva a magyar vidéket jeleníti meg. A Pest, Buda és Óbuda egyesítésének ötvenedik évfordulójára 1923-ban keletkezett Táncszvit eredeti célja a Duna menti népek zenéjét jellemző motívumok bemutatása volt. Az Allegro barbaro ütőhangszer-effektusai mögül is népdal illúzióját keltő téma bukkan elő. A Cantata profana Bartók többször megfogalmazott vezéreszméjét, a népek testvérré válását kívánta megfogalmazni.
  A népzene szellemében komponált műveket ezen az estén a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara adja elő Kovács János vezényletével, az énekszólókat Horváth István és Szegedi Csaba adja elő, zongorán közreműködik Fejérvári Zoltán.
  
  Bartók 135
  2016. március 25. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  
  Vezényel:
  Kovács János
  
  Közreműködők:
  Horváth István – tenor
  Szegedi Csaba – bariton
  Fejérvári Zoltán - zongora
  Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán)
  
  Műsor:
  • Bartók: Magyar képek, BB 103, Sz 97
  • Bartók: Két kép, op. 10, BB 59, Sz 46
  • Bartók: Táncszvit, BB 86, Sz 77
  • Bartók: Tizenöt magyar parasztdal, BB 79, Sz 71
  • Bartók: Allegro barbaro, BB 63, Sz 49
  • Bartók: Cantata profana, BB 100, Sz 94



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
2024. május 19.
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Legenda-változatok - Sulyok Gabriella kiállítása
Játékszín Podcasting - Menopauza és ami mögötte van!
A Thália Színház a 2024/2025-ös évadban közönségkedvenc előadásokkal készül
Hiánypótló ritkaságok és műfajteremtő zenészek a negyedik Liszt Ünnep első programjai közt
Ötödik alkalommal rendezik meg Budapesten a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt
Kuriózumok a Főapátsági orgonahangverseny-sorozaton Pannonhalmán a Bazilika800 emlékévben
Mi komolyan vesszük a könnyűzenét is - Áprilisban jazzel folytatódik a Semmi komoly, ősztől pedig új helyszínre is költözik
Európa egyik legjobbja Pannonhalmán – Nagyböjti koncertsorozat a Capella Savariával
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 specko jedno    rózsaszín pitbull    cadik    the biters    gryllus dorka    raven    besh o drom    prosectura    zodiac mindwarp    ratm    megahertz    action    platon karataev    holy grail    war from a harlots mouth    agalloch    seth rogen    within temptation    black label society    newborn    kassandra    katie holmes    yellow spots    twin cobra    asphyx  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!