hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
hírek   2016. március 1. kedd   04:41
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Oscar-díjak 2016


  Az este legfontosabb díját a Spotlight – Egy nyomozás részletei című film zsebelhette be, melyet a legjobb filmnek választottak a nyolc jelölt alkotás közül, valamint a legjobb eredeti forgatókönyvnek járó elismerést is megkapta az bostoni újságírók munkájáról készült kiváló film.
  
  Végre hosszú évek után Leonardo DiCaprio is elmondhatja magáról, hogy Oscar-díjas színész, ugyanis A visszatérő című filmben nyújtott alakításáért végre hazavihette az aranyszobrot. Inspiráló köszönőbeszédében a jelenben zajló klímaváltozás megállítására és a környezetvédelem fontosságára hívta fel a figyelmet. A visszatérő a legjobb férfi főszereplő mellett két másik nagyon fontos díjat is nyert az estén, mellyel Oscar történelmet is írt: idén a tavalyi nagy győzelem után a Birdman direktora, Alejandro G. Inarritu ismét legjobb rendezőként térhet haza, így ő az egyetlen jelenleg élő rendező, aki elmondhatja magáról, hogy két egymást követő éven nyert. A film operatőre, Emmanuel Lubezki, pedig zsinórban harmadik alkalommal nyerte el a legjobb fényképezés díját, amit az Oscar-történetében másik operatőr nem mondhat el magáról.
  
  A technikai díjak között egyértelműen a Mad Max – A harag útja vitte a pálmát, mely a legjobb vágás, kosztüm, smink/haj, látvány valamint a hangvágás és hangkeverés kategóriákban győzedelmeskedett, így az est legtöbb díját; 6 Oscart vihetett haza.
  
  Az egyik legnagyobb meglepetés az átadó során talán Mark Rylance győzelme a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában, aki a Kémek hídja című filmben nyújtott kiemelkedő alakításáért vehette át az Oscar-szobrot karrierje során idén először. Köszönőbeszédében a film rendezőjének Steven Spielbergnek és főszereplőjének Tom Hanksnek köszönte meg az elismerést a kiváló angol színész.
  
  SPOTLIGHT – EGY NYOMOZÁS RÉSZLETEI – Már a mozikban!
  • legjobb film
  • legjobb eredeti forgatókönyv – Tom McCarthy, Josh Singer
  
  A VISSZATÉRŐ – Már a mozikban!
  • legjobb férfi főszereplő – Leonardo DiCaprio
  • legjobb rendező – Alejandro G. Inarritu
  • legjobb operatőrt – Emmanuel Lubezki
  
  MAD MAX – A HARAG ÚTJA – Már a mozikban!
  • legjobb vágás - Margaret Sixel
  • legjobb hangkeverés - Chris Jenkins; Gregg Rudloff; Ben Osmo
  • legjobb hangvágás - Mark A. Mangini; David White
  • legjobb kosztüm - Jenny Beavan
  • legjobb smink / haj - Lesley Vanderwalt; Elka Wardega; Damian Martin
  • legjobb látvány - Colin Gibson; Lisa Thompson
  
  KÉMEK HÍDJA – Már a mozikban!
  • legjobb férfi mellékszereplő – Mark Rylance



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. március 28.
Ez nem egy antialkoholista himnusz – megjelent az Odatalálok a tengerhez! (A38 Hajó - Budapest)
2025. március 29.
Alec Benjamin 2025. márciusában ismét visszatér Budapestre!
Punk, kicsit másképp – itt a SÜTI!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Áprilisban érkezik az idei Szigeten is fellépő Isabel LaRosa debütáló albuma
Erőteljes előzetes érkezett a Senna - Stranger to Love albumához
Kooprodukcióban a The Funeral Portrait és Ivan Moody, a Five Finger Death Punch énekese!
Romantikus parafrázis - From The Sky: Libera Me (Concerto Edition)
A rajongókkal közös életre szóló élmények néhány percbe sűrítve - Road klippremier
Az Anberlin meglepte rajongóit a Nevertake albummal
Aeon Empire: A klasszikus rock új generációja
A Black Altar turnéra indul
 kiemelt 
Enter Shikari (UK) – Europe 2025: Októberben a Dürerben!
  
Az Enter Shikari, a brit elektro/indiecore kulcszenekara egy exkluzív európai klubturnéval zárja az évet, és 2025

Swallow The Sun: finn metal hármas élén érkeznek áprilisban
Patriarkh, Dogma: új néven, okkult brazil apácák kíséretében tér vissza Budapestre a Batushka
Henrik Freischlader koncert Budapesten
Manu Lanvin & The Devil Blues az Analogban
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 volt 2001    inhalator    selah vie    ghost of atlantis    g.m.t.    black label society    drone    fészer    grand magus    the last airbender    good knives    twilight force    audun kleive    premonition 13    guns n´ roses    kézdy luca    eddie murphy    ghost of shelter    alice ricciardi    gifts from enola    bárka színház    david yengibarian    subscribe    devin townsend    inhalator  

r42
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!