hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
hírek   2015. december 9. szerda   07:36
nincsen hozzászólás

szerző: ma
P. Box: Mindenekfelett! - Lemezbemutató koncertek és szöveges videók


  2015. május 4-én jelent meg a Hammer Records / Hammer Music gondozásában a Pandora´s Box: Mindenekfelett! című lemeze. A felvételek a RockSpa Recording Stúdióban kerültek rögzítésre, a gyönyörű borító Devecz Ádám munkája. A CD-t elsőként a HammerWorld magazin mellékleteként lehetett megvásárolni, júniustól pedig már önálló kiadványként is elérhetővé vált.
  
  A legendás hard rock zenekar hatodik stúdióalbuma harmincöt évvel a P. Box megalakítása, és tizenöt évvel a csapat újraindítása után született. Valamint majdnem pontosan tíz évvel a rendkívül jó kritikákban részesült 2005-ös Pangea CD után jelent meg, mely sajnos az utolsónak bizonyult Cserháti „Pityi” István billentyűssel. A banda alapítója már súlyos betegen orgonázta fel a dalokat, majd nem sokkal a lemez megjelenése után elvesztette a betegséggel folytatott kemény küzdelmét és elhunyt. Az új album címe Pityi híres mondására utal, mely egyben az életfilozófiája is volt: „A ZENE mindenek felett!”
  
  A zenekar alapítójának és egykori billentyűsének tiszteletére, születésének 60. évfordulóján a többiek 2014-ben Cserháti Emlékévet hirdettek, és elindult a P. Box-hagyaték ápolását és a zenei tehetséggondozást zászlajára tűző Cserháti Alapítvány is.
  
  Az emlékév keretén belül, egy kiemelt nagy bulin Ajkán emlékeztek meg Cserháti Istvánról, aki a városban látta meg a napvilágot. Az augusztus 19-i monstre koncerten a debreceni Pandora´s Box, valamint a budapesti P. Mobil idézte fel a súlyos betegség következtében elhunyt kitűnő billentyűs zenei életútját.
  
  2014-ben Cserháti Pityi emlékére egy új dalt is készítettek, melyet digitális single, illetve szöveges videó formájában tettek közzé, és gyorsan nagy sikert aratott. A Szabadon száll című emlékdal egyben a készülő Pandora´s Box nagylemez előzeteseként is szolgált.
  
  A Mindenekfelett! CD-re hét új tétel került fel, mindegyik szövegét Kori írta. A korongon helyet kapott még a 2009-es demóról ismert Tűzben égni, új felvételen. Továbbá természetesen ezúttal sem térnek el a 2002 óta tartó hagyományoktól, így a Fantom-lány és A bolond után, ezúttal a Bukott angyal új változata került még fel az új anyagra, mely nagy sikert aratott a klasszikus hard rock szerelmesei körében.
  
  „Örömmel állapítottuk meg azt a tényt, hogy koncertjeinken az új lemez dalainak szövegeit egyre több tizenhét éves lány énekli Korival.” - Ferenczi Tibor basszusgitáros
  
  A albumhoz tartozó első videóklip augusztusban érkezett, mely A part című dalhoz készült.
  
  A CD további szerzeményei pedig szöveges videók formájában kerülnek feldolgozásra, melyek december folyamán kerülnek fel a Hammer Music youtube csatornájára.
  Elsőként A vér szava és a Fordul az életem.
  
  
  A budapesti lemezbemutató koncert a BackStage Pubban kerül megrendezésre 2015. december 17-én, csütörtökön a BluesSteel társaságában. Az est sztárvendégei Kálmán György (B-52, Triász, ex-Dinamit, ex-Pandora, ex-Dirty Dance) és Ézsiás Péter (Historica) lesznek.
  
  A debreceni lemezbemutató pedig a Rocsbárban lesz megtartva, 2015. december 19-én, szombaton. A hazai buli vendégvezenekarai a Playmachine és a Szupersztráda.
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. március 20.
Szent Patrik nap a Fonóban a Bran együttessel - Madárerdő lemezbemutató koncert és ír táncház
2025. március 22.
Elő a kedvenc Elefánt-trekkekkel: döntsd el Te, mit játsszon a zenekar!
2025. március 25.
Airbourne, Asomvel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Weöres Sándor főhöse ihlette Nomique új szerzeményét
Banger: Új EP-vel jelentkezett az Orion Dawn
Harcsa Veronikával ünnepli 20. születésnapját az Erik Sumo
Megérkezett a Ciconia ötödik albuma, a Synaesthetic Garbage
Heavier Jelly: A Soft Play vadabb, kísérletezőbb oldalát mutatja be!
Új dal az Arm’s Length-től: You Ominously End
Hamarosan megjelenik a Marianne Faithfull posztumusz korongja
Új Single a Degenerate-tól: Faceless Violence
 kiemelt 
Manu Lanvin & The Devil Blues az Analogban
  
A francia Manu Lanvin és zenekara, a The Devil Blues, május 14-én a budapesti Analog Music Hall színpadán csap a húrok közé! Lanvin nem csupán kiváló énekes és gitáros, hanem a modern blues egyik legmarkánsabb figurája

One-man show alsónadrágban - első önálló hazai koncertjére érkezik a Budapest Parkba Marc Rebillet
Április 1-én érkezik a Pineapple Thief Budapestre
Disturbed, Megadeth a Budapest Arénában
Rivers Of Nihil, Cynic: agyalós death metal este a Dürer Kertben
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 hungarica    volumes    zombie11    beholder    kruder & dorfmeister    Új látásmód fúzió    martonosi györgy    kvelertak    henry homesweet    michael bublé    hegyalja    lendvai lilla    papaver    winniped    the moon and the nightspirit    beszámolót erről    coliseum    korzus    eddie murphy    björk    gary moore    merzbow    the cult    dan fogelman    eye for i  

r44
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!