hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
magazin [fesztivál]  2015. október 29. csütörtök   04:32
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Rekordokat döntött és álmokat teljesített be a WOMEX


  A műfaj meghatározó képviselőinek elismerésével és az életmű díjas szenegáli zenész, Cheikh Lô koncertjével véget ért a nemzetközi világzenei színtér legrangosabb eseménye, a WOMEX. A négynapos budapesti rendezvénysorozatnak a Müpa, a Bálna és az A38 Hajó adott otthont.
  
  A régióban elsőként Budapest adott otthont - Piranha Arts és magyarországi partnere, a Hangvető szervezésében - a világzene legfontosabb nemzetközi eseményének, a WOMEX-nek, melyre több mint 2500 küldött érkezett a világ 90 országából. „ Első kelet-közép európai házigazdaként az is célunk volt, hogy kaput nyissunk Magyarország és Kelet-Európa illetve a világpiac között„ – mondta Weyer Balázs programigazgató. „Az idei WOMEX-re újonnan érkezők nagy száma bizonyítja, hogy törekvésünk nem volt hiábavaló„ – tette hozzá. Sosem lépett fel még ennyi magyar és Kelet-Európai zenekar a WOMEX-en, és visszajelzéseik szerint szinte mindannyian élni is tudtak a lehetőséggel, amely koncertmeghívásokhoz, lemez-szerződésekhez, sajtóérdeklődéshez vezetett. A magyar zenekarok közül a megnyitó gála, a Gypsy Heartbeats résztvevői – a Romengo, Palya Bea, Szalonna és Bandája -, illetve a Cimbalomduó, a Buda Folk Band és Herczku Ági zenekara egyaránt komoly érdeklődésről számoltak be, ahogy a külföldi szakemberek részéről is rengeteg elismerés hangzott el.
  A budapesti WOMEX hatalmas sikere az is, hogy a rendezvény történetében hosszú évek óta először minden jegy elkelt a koncertnapokra és mintegy 150-nel több külföldi szakember érkezett hazánkba, mint a tavalyi rendezvényre.
  
  A nemzetközi világzenei expo a díjátadó ceremóniával és az idén életmű díjas Cheikh Lô koncertjével ért véget. A WOMEX Szakmai Kiválósági Díját a Hermes Records alapítója, Ramin Sadighi kapta, a Kiadói Díj nyertese, a Glitterbeat lett.
  
  Az idei, sorban a 21. eseményen 1500 szervezet képviseletében több mint 2500 küldött érkezett a világ mintegy 90 országából, köztük 875 koncert- és fesztiválszervező, 500 kiadó és terjesztő, több mint félezer menedzser, producerek, ügynökségek képviselői. 270 standon majd´ 700 kiállító vett részt, képviselve 54 országot és több mint 60 koncerten félszáz országból érkező 280 művész lépett fel a rendezvény ideje alatt a 7 színpadon.
  
  A rendezvényen a szakmai megbeszélések mellett diplomáciai találkozókra, konferencia-beszélgetésekre is sor került, amely sok új nemzetközi kezdeményezés első lépése lehet.
  A világzenei eseménynek jövőre a spanyol Santiago de Compostela ad otthont, 2014 után immár másodszor.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. május 9.
50 éves a VHK - különleges jubileumi koncert a Platon Karataev társaságában
2025. május 10.
Rockland Fest Békéscsabán – hat zenekar, egy este a Csabagyöngyében
2025. május 14.
Manu Lanvin & The Devil Blues
 a rovat legfrissebb cikkei: 
10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!
Edukatív játékkal emlékeznek meg a 200 éve született Jókai Mórról
FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai
SopronFest: egy héten át ünnepel a Várkerület
A monumentális élmények éve - a Budapest Park a tizennegyedik évadban is tud újat mutatni
Túl a filmzenei koncerteken: unikális előadók találkoznak a színpadon
Levendula Piknik 3.0: újra izgalmas kollaborációk és zenei koncertek a Budapest Park színpadán
Paroles, paroles... címmel ad koncertet Vincze Lilla a MOM Kultban április 25-én
 kiemelt 
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
  
Június közepén a Kobuci Kertben tartja 2025 nyarának “egyetlen” szabadtéri klubkoncertjét az Elefánt – méghozzá két estén át, két különböző műsorral és vendégzenekarral, illetve ritkán játszott dalokkal készülnek

Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
Budapesten a blues legújabb üdvöskéi: The Cinelli Brothers
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 lajkó félix    august strindberg    tükrös    exodus    kristen stewart    jón thor birgisson    data animal    marion cotillard    bréma    the ting tings    stardrive    total world domination    lúdbőr    vasember 2    special providence    adrien brody    soilwork    the crown    diablo swing orchestra    belmondo    dean white    zoohacker remake orchestra    back on fire    morcheeba    forsaken world  

r44
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!