hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2015. október 27. kedd   07:32
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Delain és Anneke Van Giersbergen koncert novemberben
2015. november 5, Club 202



  Két holland és egy finn előadó lép fel november 5-én a Club 202 színpadán, ahol a dallamos, szimfonikus hatásokkal felvértezett metal zene lesz főszerepben: a főzenekarként visszatérő Delain mellett Anneke Van Giersbergen mutatja majd be a Gentle Storm nevű projekt dalait, a műsort pedig az új lemezével érkező Amberian Dawn nyitja.
  
  A Delain 2014-ben megjelent, Human Contradiction című lemezével nem csak a szimfonikus metal régi rajongóit próbálta megfogni, hanem a műfajt még nem ismerőket: emlékezetes refrének, elbűvölő dallamok, szimfonikus monumentalitás és persze egy jó adag metal voltak az összetevők.
  
  A holland zenekar 2002-ben alakult, és eddig négy stúdiólemezt adott ki. Az alapító a Within Temptation egykori billentyűse, Martijn Westerholt, aki mellett a magával ragadó, elképesztően erős és sokszínű énekhanggal rendelkező énekesnő, Charlotte Wessels számít az együttes arcának. A Delain időről időre meghívja a műfaj legismertebb képviselőit is egy-egy vendégszereplésre: készítettek közös dalt Sharon Den Adellel (Within Temptation), Alissa White-Gluzzal (Arch Enemy) Burton C. Bell-lel (Fear Factory) vagy éppen Marco Hietalával. Marcóval egyébként nem ez az első együttműködés, hiszen az első két lemezen is szerepelt a Nightwish gitáros-énekese, és a két zenekar latin-amerikai turnéján is közösen vesz részt ezekben a napokban. A Sing To Me című friss közös dal videója itt látható:
  
  
  A zenekar turnézott már a Nightwish, a Sabaton, a Within Temptation és a Kamelot oldalán, és feltűnt a Wacken és a Graspop Fesztiválokon is. Ahogy az ezredforduló után alakult sikeres csapatok többsége, a Delain is nagy hangsúlyt fektet arra, hogy minél közvetlenebb kapcsolatban legyen rajongóival az interneten és a közösségi médián keresztül. Ennek jó példája egyik legutóbbi felhívásuk, melynek keretében a rajongók választhatták ki azt az öt dalt a zenekar Facebook oldalán, amelyet feltétlen szeretnének hallani a koncerteken - így a mostani turnén a legutóbbi lemez dalai mellett ezek is biztosan szerepelnek majd a programban.
  
  A turnén egy másik holland előadó, Anneke van Giersbergen is ott lesz, aki saját, válogatott zenészekből álló együttese élén mutatja majd be a Gentle Storm nevű zenei projekt dalait, valamint néhány további klasszikust szólólemezeiről és korábbi zenekarainak diszkográfiájából válogatva.
  
  A Gentle Storm Anneke és Arjen Lucassen közös zenei vállalkozása. A két holland előadó régóta ismeri egymást: először 1998-ban dolgoztak együtt, amikor Arjen Annekét kérte fel az Ayreon Into The Electric Castle című lemezének egyik énekesi szerepére. Tíz évvel később ismét egy Ayreon lemez, a 01011001 című kiadvány kapcsán működtek együtt.
  
  Bár a két előadó zenei pályája meglehetősen eltérő irányba fejlődött az elmúlt évtizedben, a közös gyökerek és a korábbi ismeretség megteremtette azt az alapot, ami a közös projekt létrehozását lehetővé tette. Ez a fajta kettősség a The Diary című lemezen is tetten érhető, hiszen a dupla albumnál az első rész egy mindent-bele jellegű kemény metal csapás, míg a második rész könnyedebb, népzenei hangszereket is felvonultató darabokat tartalmaz. Ennek megfelelően néhány dal erejéig Anneke is visszatér korábbi, hangos gitárok mellé passzoló erőteljesebb énekhangjához, melyet például a Mandylion című Gathering lemezről ismerhetünk. A The Storm című dal koncertfelvételét itt tekinthetjük meg:
  
  
  A budapesti estét a finn Amberian Dawn koncertje nyitja. Az Innuendo címen a napokban új albumot kiadó zenekar 2006 óta működik, és ez már a hatodik új dalokat felvonultató stúdiólemezük. Az alapító gitáros, Tuomas Seppälä elmondása szerint ez pályafutások eddigi legdallamosabb és leginkább ének-központú kiadványa. A szimfonikus metal műfajú dalok komolyzenei megoldásokat is felmutatnak, de érződik rajtuk Jean Michel Jarre vagy éppen Vangelis hatása is. The Court Of Mirror Hall című daluk videója itt látható:
  
  
  a Concerto Music bemutatja:
  2015. november 5., csütörtök 19 óra
  Budapest, Club 202
  Delain, Anneke Van Giersbergen presents The Gentle Storm, Amberian Dawn koncertek
  Belépő: 3900 Ft, jegyértékesítő hálózatokban és a koncert napján 4900 Ft
  Jegyek kaphatók a Ticketportal és a Ticket Expressz hálózatában, a CD Pince, Hammer Zenebarlang, Headbanger üzletekben, valamint a www.concerto.hu weboldalon.


Kulcsszavak:
  delain     anneke van giersbergen 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Club 202 - Budapest

 kapcsolódó szervező: 

Concerto Music

 kapcsolódó cikkek: 

Delain, Illumishade

Delain – Dark Waters Over Europe Act II

Anneke van Giersbergen Darkest Skies Acoustic tour 2022

Máris megjelent Charlotte Wessels (ex-Delain) első szólódala

Mindenki kilépett a Delain-ből, Martijn Westerholt projektként viszi tovább a bandát
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
Sting Budapesten- Egy újabb felejthetetlen koncert a Budapest Arénában
Cattle Decapitation: négyzenekaros brigád élén érkezik az amerikai deathgrind csapat
Sari Schorr Budapesten
Válogatott zenei emlékek a Pink Floyd életművéből
 kapcsolódó fotók: 

DELAIN - 2015. január 25. PeCsa

DELAIN - 2015.november 5. Club 202

ANNEKE VAN GIERSBERGEN - THE GENTLE STORM - 2015.november 5. Club 202
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 mr. big    kihajolni veszélyes    the wall street    trick or treat    a thousand suns    ana moura    la casa fantom    az ördög benned lakozik    megamind    clint eastwood    talizman´s    visions of atlantis     leonardo dicaprio    dub fx    michael bublé    brandon flowers    adam sandler    viharos csend    steven tyler    sonar    a kétballábas banda    mantra porno    nucleanus    jacked    illumishade  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!