hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
magazin [program]  2015. szeptember 21. hétfő   04:44
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Djabe – Forward lemezbemutató koncertek a Miskolci Szimfonikus Zenekarral


  A Djabe zenekar 2015-ben ünnepeli fennállásának 20. évfordulóját. Az Arany Zsiráf és eMeRTon díjas zenekar eddig a világ 42 országában lépett fel és szerepelt sikerrel. Itthon a fúziós jazz/világzene műfaj első számú képviselőjének számít.
  
  A Djabe pályafutása legjobb albumát készítette el Forward címmel 2014-ben. Régóta szerettek volna egy olyan zeneanyagot komponálni és felvenni, melyben szimfonikus zenekarral dolgoznak. A 2013-ban kezdődött együttműködés eredményeként a Forwardon a Miskolci Szimfonikus Zenekar zenészei kiemelt szerepet kaptak. A közös munka nyomán a Djabétól megszokott egyedi hangzású, ezúttal klasszikus és crossover jegyeket is magában hordozó világszínvonalú album született. A zenekari részeket az anyag nagyobb részét szerzőként jegyző Barabás Tamás basszusgitáros komponálta, a hangszereléseket Kovács Zoltán a Djabe billentyűse készítette. Az albumot a szerzők úgy alkották meg, hogy abban a szimfonikusok jelentős szerepet kaptak, tehát nem korábbi Djabe zeneszámok szimfonikusokkal kiegészített átiratait rögzítették. A teljesen új zeneanyag szakmai és hallgatói körökben is nagy elismerést kapott.
  
  
  
  Az album bemutatására elsőként október 1-én, a közreműködő Miskolci Szimfonikus Zenekarnak otthont adó Miskolcon kerül sor, éppen a zene világnapján. Ez a nap a Szimfonikus Zenekar számára is kiemelkedő esemény, hiszen ezen a napon egy olyan érték kerül a figyelem középpontjába, amely kitölti minden zeneszerető életét, és amelynek közvetítése a zenészek hivatása.
  
  A soron következő, november 10-i fellépés helyszíneként a budapesti Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterme szolgál. A koncerten megcsodálhatjuk a vendégként fellépő Malik Mansurov bakui tar művész zseniális játékát, aki meghatározó közreműködője volt a Forwardnak. A tar ősi azerbajdzsáni hangszer, melyet a gitár egyik autentikus változatának is felfoghatunk. A Djabével rendszeresen dolgozó Steve Hackett azt nyilatkozta róla, hogy játéka olyan, mintha ötvöznénk John McLaughlint Ravi Shankarral.
  
  Lesz a koncerteknek egy másik vendége is, aki szintén játszott a Forward albumon. Mótyán Tibor tablás szerepet kap mind a Forward mind az extra kompozíciók bemutatásában, aki több hangszeren játszó muzsikus és 20 éve rabja a hindusztáni klasszikus zenének. Hortobágyi László zeneszerző mellett olyan neves indiai mesterektől tanulhatott, mint VINODE PATHAK, és ABHIJIT BANERJEE, akik révén megismerhette a tála rendszer egyedülálló ritmikai világát. Rendszeresen kísér rangos indiai szólistákat, akik mellett folyamatosan csiszolja tudását. Magyarországi fellépésein kívül indiai, szerbiai, erdélyi, portugál színpadokon hallhatták játékát.
  A Djabe hangzása az elmúlt 20 évben folyamatosan tökéletesedett, és a világ számos pontján a magyar zenei minőség reprezentánsává vált. A lemezbemutatókon a Művészetek Háza és a Müpa közönsége ismét meggyőződhet a zenekar tagjainak világviszonylatban is elismert virtuozitásáról.
  
  Az előadások során közreműködik a Miskolci Szimfonikus Zenekar, valamint a Djabe együttes:
  Banai Szilárd – dobok
  Barabás Tamás – basszusgitár
  Égerházi Attila – gitár
  Kovács Ferenc – trombita, hegedű, ének
  Kovács Zoltán – billentyűs hangszerek
  
  Vendégek:
  Malik Mansurov – tar (csak a budapesti Müpában)
  Mótyán Tibor - tabla
  
  A koncerteken elejétől a végéig eljátsszák a Forward című lemezt, valamint további két kompozíciót a szimfonikusokkal. Így a miskolci zenekarral kiegészített nagyfelállás kb. 75 percet fog színpadon tölteni. Ezen felül a Djabe zenekar a budapesti Müpában 20-25 percet fog még játszani Malik Mansurovval, olyan további kompozíciókat is, melyekben korábbi lemezeken közreműködött a bakui művész.
  
  Miskolc, Művészetek Háza
  2015. október 1. este hét óra
  Jegyvásárlás: jegy.hu
  
  Budapest, Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  Közreműködik Malik Mansurov – tar
  2015. november 10. este nyolc óra
  Jegyvásárlás: mupa.hu



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. március 20.
Szent Patrik nap a Fonóban a Bran együttessel - Madárerdő lemezbemutató koncert és ír táncház
2025. március 22.
Elő a kedvenc Elefánt-trekkekkel: döntsd el Te, mit játsszon a zenekar!
2025. március 25.
Airbourne, Asomvel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Hip-hop és 18 éven aluliak versenye is lesz a Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban
Forradalmi hétvége a Fonóban
Alföldi Róbert tárlatvezetése Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet kiállításán
Nemzetközi toplistára került a Meybahar első nagylemeze
LENDÜLETBEN – A Fitos Dezső Társulat jubileumi kiállítása
Palotai Zsoltra emlékeznek a DJ-k világnapján a Zene Házában
Három napon át ünnepli létezésének 20 évét a Budapestért díjat is kapott buliszervező-csapat, az NVC
Ismét a főváros határain túlra terjed a Bartók Tavasz!
 kiemelt 
Manu Lanvin & The Devil Blues az Analogban
  
A francia Manu Lanvin és zenekara, a The Devil Blues, május 14-én a budapesti Analog Music Hall színpadán csap a húrok közé! Lanvin nem csupán kiváló énekes és gitáros, hanem a modern blues egyik legmarkánsabb figurája

One-man show alsónadrágban - első önálló hazai koncertjére érkezik a Budapest Parkba Marc Rebillet
Április 1-én érkezik a Pineapple Thief Budapestre
Disturbed, Megadeth a Budapest Arénában
Rivers Of Nihil, Cynic: agyalós death metal este a Dürer Kertben
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 high on fire    lara stone    robb flynn    corrections house    chapelier fou    phlegethon    hol van ilyenkor a rendőrség?    svart crown    tribute    tank    nouvelle vague    fields of the nephilim    melting clouds    the social network    brutality will prevail    moby    rite    ana de la reguera    dying fetus    lorax    no return    lara stone    porcupine tree    kiske    kerecsen  

r45
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!