hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
magazin [fesztivál]  2015. május 22. péntek   16:14
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Négy órás szuperkoncerttel ünnepli a negyedik X-et az EFOTT


  16 formáció, 8 meghatározó dal és 240 perc zene – így foglalja csokorba az elmúlt negyven évet az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója, amely idén július 14-19. között Velencét veszi be. AZ EFOTT 40! szombati nagy bulira a szervezők minden eddiginél ütősebb látványvilággal készülnek, a színpadon pedig ikonikus dalok zendülnek, menő zenekarok tálalásában.
  
   „Csupa nagy durranással és számos újítással készülünk a 2015-ös EFOTT-ra – kezdte Maszlavér Gábor fesztiváligazgató a Hard Rock Cafeban tartott sajtótájékoztatón. „Idén minden eddiginél több, 12 zenei helyszínt építünk. Emellett összekapcsoljuk a civil és a gasztro falut, így még egy 24 órás programokkal szolgáló teret kínálunk, többek között a nagysikerű nóta karaokéval. Lesz saját vízilabda pályánk, először nyitja meg kapuit a Kertmozi, és persze a helyszín adottságait kihasználva, gyalogos, kerékpáros és lovaskocsis túrákat is szervezünk„ – folytatta a fesztiváligazgató, kiemelve, hogy idén természetesen a kerek évforduló kerül majd a fókuszba.
  
  Mint kiderült, a fesztivál utolsó napján egy hangulatában és látványvilágában is különleges születésnapi szuperkoncerttel készülnek a szervezők, amelynek házigazdája Buda Márton lesz. A közönségnek itt igencsak meghatározó szerepe lesz: az egyes formációkat ők fogják értékelni. Az este folyamán nyolc zenekar egy-egy vendégművésszel kiegészülve lép majd színpadra. A Mary Popkids mellett például Somló Tamás tűnik majd fel.
  
  ”Az Annyi mindent nem szerettem még című dalt fogjuk átdolgozni kicsit… Na jó nem is olyan kicsit„ – avatott be Kama, akitől Somló Tamás vette át a szót. „Mindenben szabad kezet adtam a fiúknak, aztán majd meglátjuk, hogy tudnak élni vele. Az évek alatt átdolgozták már néhányan ezt a számot, én is többször átírtam, kíváncsi vagyok, ők mit hoznak ki a dologból„ – mondta el Somló, hozzátéve, hogy ő már az első EFOTT-okon is részt vett, így külön öröm számára a visszatérés.
  
  A különleges párosok sora itt még nem ér véget: a Kaukázus Vincze Lillával kezd közös éneklésbe, a Magashegyi Underground a KFT-vel nosztalgiázik majd, a Wellhello pedig a Soho Partyval kéri táncra a közönséget! A Hősök EFOTT-ra szabják az Animal Cannibals egyik dalát, a Brains pedig Kállay-Saunders Andrással fut. Az Intim Torna Illegál a 90-es évek egyik hazai ikonját, Kozsót választotta párjául, de a szülinapi nyolcas a Punnany Massiffal válik teljessé, akik Ganxsta Zolee és Big Daddy Lacával idézik meg a Való Világot.
  
  A sajtótájékoztató végére a közönség soraiban meghúzódó Szabó Simon arra is választ kapott, hogy lesznek-e gondolák a fesztiválon de, hogy a színész-rendező valójában miért is érdeklődik ennyire az EFOTT iránt, az a következő napokban derül majd ki.
  
  EFOTT – Csak szabadon…



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2023. június 4.
Powerwolf minifeszt: itt a Dynazty, Eclipse, Visions Of Atlantis, Classica, Hydra, Power
2023. június 5.
Hans Zimmer Live - Europe Tour 2023
2023. június 7.
Voivod + Crowbar a Durer Kertben (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál
A 40 éves Mandel Quartet koncertjei a budapesti Festetics Palotában
A Pünkösdi hétvégén többféle táncház, koncert és Parvathy Baul (IN) előadása is várja az érdeklődőket a Fonóban
Jubileumi programmal várja a közönséget a Zsámbéki Nyári Színház
Ők a Magyar Mozgókép Fesztivál idei életműdíjasai
Az idén 20 éves Oncompass Medicine a Fehér Ház partnere lett a rák ellenes harcban
Művészettel nevelés, művészetre nevelés – 6. Művészetpedagógiai Konferencia
A Sziget Fesztiválra is be lehet kerülni a budapesti Fülesbagoly Tehetségkutatóról
 kiemelt 
AMON AMARTH - teljes a line-up, 6 zenekaros minifesztivál dübörög majd a Barba Negrában!
  
Ha nyár, akkor fesztiválok, de sajnos a rockerek, metalosok számára egyre szerényebbek a lehetőségek

Voivod + Crowbar a Durer Kertben
Új dallal jelentkezett az Asking Alexandria, melyet a Budapest Parkban is hallhatunk
Gojira + Conjurer + Urne Budapesten
Comeback Kid az Analog Music Hall-ban
 friss hozzászólások 

Világsztár zongorazseni először Budapesten (1)
Epica, Apocalyptica (3)
Telling Secrets: magyar hátterű csapat bontogatja a szárnyait a tengerentúlon (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 budapest hardcore    diablo swing orchestra    demians    szokolay-dongó balázs    akkezdet phiai    piknik park    erik sumo    onerepublic    katy perry    alain johannes    aws    szakcsi    frank blackfire    kaltenecker    monstrosity    tornűr    winterfylleth    fatal error    sights & sounds    kobra and the lotus    hegyalja    vl45    kesh    nevermind    sleepless  

r42
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!