film [filmszemle]  2004. február 23. hétfő   10:28

nincsen hozzászólás

  Bevallom, szokásomtól eltérően nem olvastam utána a filmnek a bemutató előtt, így teljesen tiszta lappal ültem be a moziba, pattogatott kukoricával és üdítővel. A kukorica a film közepéig kitartott. Az értetlenségem azonban a végéig.
  Amúgy szeretem az ilyen filmeket. Sztorizgatós, lassan haladunk előre, nincs vér és rohangálás. Ezek a filmek általában szólnak valamiről, és az ember levonhatja utánuk a megfelelő konzekvenciákat. Jobb esetben pár értékes órával is megajándékozzák.
  
  A Big Fish valahogy mégsem ilyen. Edward Bloom (Albert Finney) az a típusú öregúr, akitől megkérdezed, mennyi az idő, és nekikezd gyerekkori élményeinek. Nem könnyű szabadulni, nem igaz? Csakhogy Edward Bloom meséi különböznek másokétól, magával ragadóak és színesek, ráadásul halálos komolysággal állítja: VALÓBAN megtörténtek vele. Óriások, boszorkányok és varázslatos események hallatán azonban ezt elég nehéz elhinni neki. Így van ezzel fia is, Will (Billy Crudup), aki egész életében menekült apja őrült meséi elől, pláne azok elől, amiket már tízezerszer végig kellett hallgatnia. Egy alkalommal úgy összevesznek, hogy éveken át nem is beszélnek egymással. A helyzet akkor változik meg, mikor édesanyja, Sandra (Jessica Lange) telefonon értesíti: Edward a halálán van. A fiú hazasiet feleségével, hogy utolsó napjaiban az apjával legyen. Úgy érzi, ez az utolsó lehetősége arra, hogy kiderítse, ki is valójában Edward Bloom, mi a valóság a mesék mögött? Apja azonban nem könnyíti meg a dolgát, ahogy a két nő sem, és Will-nek úgy tűnik, ő marad egyedül őrült a többiek között.
  
  Ewan Mcgregor-t mostanában könnyedebb műfajban láthattuk (Pokolba a szerelemmel, Moulin Rouge) és bár az ő neve számít közönségcsalogatónak, mégsem az ő alakítása a legfigyelemreméltóbb. Danny DeVito-val rég találkoztunk. A cirkuszigazgató szerepe tökéletesen illik hozzá, önmaga karikatúrája, akárcsak Steve Buscemi (Armageddon, Kutyaszorítóban, Fegyencjárat) kissé „huzatos” költője, megjelenésével általános derültséget okozott a moziban. Jessica Lange-t elég pusztán azért megemlíteni, mert ott volt, bár elfogult vagyok, mert nekem teljesen mindegy, mit csinál, mindig tetszik.
  
  Tim Burton meséje színes és érdekes, mint egy padláson talált, régi könyv, kézzel festett képekkel. Mégis hiányzik belőle pár oldal. A történetek nem igazán kapcsolódnak egymáshoz, inkább kiragadott elemei egy másik világnak. Mindvégig ingadozunk a valóság és az illúzió határán, még a végén sem derül ki igazán, mennyit hihetünk el Edward életéből. Hiszen tudjuk, hogy boszorkányok nincsenek! Óriások se. Sellők se. utópisztikus, ideális városok se. De ha egy kicsit máshonnan szemléljük a dolgokat. végül is, miért ne? Akkor hogy is van ez?
  
  Ezzel voltam elfoglalva a vetítés ideje alatt. Aztán az utolsó tíz percben legyintettem egyet és úgy döntöttem, a továbbiakban nem törődöm ilyesmikkel. Nagyjából innentől kezdve kezdtem el élvezni a filmet. Ajánlom, mindenki tegye ezt. Már a legelején.
  
  Szereplők: Albert Finney, Billy Crudup, Ewan McGregor, Alison Lohman, Danny DeVito, Helena Bonham Carter, Jessica Lange, Steve Buscemi
  Írta: John August
  Rendezte: Tim Burton

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: