hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2015. március 23. hétfő   15:29
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Ensiferum, Insomnium, Omnium Gatherum
2015. március 15, Barba Negra Klub

  Bár sokan nyavajognak a „nemzeti ünnepek átpolitizáltsága” miatt, ha egy kicsit belegondolunk, nem sok minden lehetne politikusabb 1848. március 15. vagy éppen 1956. október 23. üzeneténél. Ezek mind a lázadás, az elnyomó rendszer elleni szembenállás legeklatánsabb példái, és ha végiggondoljuk, milyen események is történtek a jelzett napokon, hát bizony közel sem volt valami „babazsúr”, ami akkor történt. Március 15-én tehát azokra a bátor ifjakra emlékezünk, akik nem voltak hajlandók befogni a szájukat, nem kértek a gyáva megalkuvásból, és azt szerették volna, ha a nemzet végre a saját kezébe veheti sorsának további alakítását.
  Most, 167 évvel később talán más esemény miatt is emlékezetes lesz ez a nap, ugyanis a lázadó szellemiséget manapság leginkább megjelenítő metal zene fontos képviselői, név szerint az Ensiferum, az Insomnium és az Omnium Gatherum olyan elképesztően letaglózó erejű koncertet adtak, hogy talán még évek múlva is emlegetni fogják a jelenlévők.
  
  A mai este az UM-okról szólt, hiszen mindegyik finn bandának erre rímelt a neve. Az elsőként fellépő Omnium Gatherum-nak ráadásul duplán, így nem csoda, hogy ők kezdték a mai estét. Az alapító Markus Vanhala gitáros nagy terhet vett a vállára, ugyanis nem csak ebben a bandában, hanem egyúttal az Insomnium-ban is helyt kellett állnia. Szerencsére minden nehézség nélkül megoldotta ezt a dupla feladatot. Az Omnium Gatherum a göteborgi melodikus death metal jellegzetes motívumait vallja magáénak. Karcos, szigorú riffek, gyakori gitárszólók és lágy, dallamos témák váltakoznak náluk, az énekes Jukka Pelkonen pedig a szigorú hörgésből ugyancsak átvált néha dallamosabb énekbe.
  A csapat 6 megjelent albumot vall magáénak, de ebből ma csak az utóbbi (kétségkívül legjobban sikerült) kettőről, a 2013-as Beyond-ról és a 2 évvel az előtt megjelent New World Shadows-ról játszottak. A társaság lelkesedésével nem volt semmi probléma, a hangzás is rendben volt, egyedül Markus Vanhala hörgős vokálját, illetve magát az angol kommunikációját tartottam kissé kidolgozatlannak, de ez tényleg csak apróság. A frontember ugyanakkor lelkesen és szimpatikusan buzdította a közönséget, de a végére már folyamatosan nevettünk rajta, mert minden egyes dalt „the headbanging song” címszóval konferált be. Szó se róla, tényleg lehetett rázni a rőzsét a Luoto, New Dynamic, Soul Journeys, The Sonic Sign, The Unknowing, New World Shadows, Everfields című nótákra. Bár szám szerint kevésnek tűnik, játékidőt tekintve szerintem korrekt műsoridőt kaptak. A csapat mindegyik tagja megérdemli a dicséretet, nagy átéléssel, precízen játszottak, jól odatették magukat.
  
  Az Insomnium-ot szintén a melodikus death metal címszóval szokták illetni, de ezen az estén különösen átjött, milyen árnyalatnyi különbségek vannak a hasonszőrű bandák (pl. az Omnium Gatherum) között. Az Insomnium kicsit légiesebb, dagályosabb zenei világú, ahol a szárnyaló melódiák még nagyobb hangsúlyt kapnak, mint a direktebb Omnium esetében. Mindkét finn csapat bemutatkozhatott már Magyarországon, csak míg Omnium-ék 2013-ban a Mercenary-t kísérték, az Insomnium 2010-ben a Dürer Kertben volt látható a Dark Tranquillity vendégeként. Emlékszem arra a koncertre, mert már akkor is szerettem a bandát, és jó bulit adtak, de már akkor érezhető volt, hogy még több is van bennük.
  Nos, mára ez ténylegesen kristálytisztává vált, hogy az Insomnium az egyik leghangulatosabb, legátélhetőbb mai koncertbandává nőtte ki magát. Sőt, még ha nem is tartoznak a legfuttatottabb zenekarok közé, sok olyan hangot lehetett hallani a nézőtéren, hogy kifejezetten az Insomnium-ot várták a legjobban, sőt talán őmiattuk is jöttek egyesek. Ez azért sokatmondó, pláne hogy ekkorra a küzdőtér is kellemesen megtelt.
  
  Ha azt mondom, hogy letaglózó előadást láthattunk az Insomnium-tól, akkor talán enyhén fogalmazok. Elsőre kicsit halk, tompa hangzással indítottak, de szerencsére nem kellett szokásos módon 2-3 számot kivárni, hanem már az első dal közepére már rendbe jöttek a dolgok. Olyannyira, hogy egészen kristálytiszta, lemezminőségű hangzást kaptunk, ami betöltötte az egész teret, a jelenlévők hallójáratait teljesen megtelítették a keserédes dallamok, a nagyívű melódiák.
  Az Insomnium-ot azért szeretem, mert tökéletesen megjelenítik a szomorkás, melankolikus, szívbe markoló zenei világot, de mégsem válik mindez amolyan My Dying Bride-féle „bánatmetállá”, hanem igenis emellett kellő súly is van a zenében. Hiszen a csapat irtózatos erővel zúzott mindvégig a színpadon, lengtek a hajak ahogy kellett, de a legkeményebb riffek és a durva, agresszív ének mellett-mögött is ott sejlettek végig a gyönyörű gitármelódiák.
  Érdekes módon egy korábbi számmal, a 2006-os Above The Weeping World albumon szereplő The Killjoy-jal kezdtek, de majd´ minden nagylemezükről helyet kapott valami a programban. A legfrissebb, remekbe szabott Shadows Of The Dying Sun lemez legemlékezetesebb tétele, a While We Sleep is elhangzott, az eggyel korábbiról az Every Hour Wounds, de egészen 2004-ig is elmerészkedtünk, a Daughter Of The Moon dallal. A hallgató fülébe egyszerűen befészkelték magukat ezek a hol zúzósabb, hol dúdolható témák, egyszerűen senki sem vonhatta ki magát a hatásuk alól. Az egész terem mozgásban volt, lengtek a hajak, a gyorsabb témáknál némi nyomulás is beindult, sokan pedig egyszerűen tátott szájjal élték át a nem mindennapi hangulatot.
  
  Egy Insomnium dal általában egy sodró, átszellemült zenei utazás, számos fogós pillanattal, ráadásul a jellemzően 4-6 perces számokban kellően változatos témákat sorakoztatnak fel ahhoz, hogy ne lehessen túlzottan egyenes, direkt vonalvezetésűnek titulálni őket. A dagályosabb, de közel sem unalmas tételeket, mint a soron következő Black Heart Rebellion, ugyancsak nagy átéléssel fogadták a hallgatók.
  A gitáros Ville Friman sajnos nem tudta megoldani, hogy turnéra induljon társaival, így őt Kari Olli helyettesítette, aki természetesen a dallamos énektémákat is vállalta. Remek választás volt, mert nagyon jól teljesített mind az éneklés, mind a gitármunka és a szólózás terén. A 2009-es albumról származó, csodaszép Where The Last Wave Broke pedig kifejezetten az ő pillanatait hozta, az akusztikusan pengetős, éneklős felvezetés kiváló ötlet volt. Persze a másik oldalon pengető, az Omnium Gatherum-ban már bemutatkozó Markus Vanhala is rendesen odatette magát, sőt még talán nagyobb intenzitással headbang-elt, mint az Omnium-ban. Niilo Sevänen énekes-basszert viszonylag helyhez kötötte a mikrofon, de példás beleéléssel zúzott ő is a deszkákon.
  
  A Where The Last Wave Broke már egy remek csattanó lehetett volna a koncert végeként, de még mindig volt a tarsolyban jó pár nóta. Az új lemezről a The Promethean Song és a Ephemeral hangzott még el, a korábbi évek terméseiből pedig a Drawn To Black és a Weighed Down With Sorrow. Ötven percet szerintem simán meghaladó játékidőt kapott az Insomnium, ami majdhogynem headliner státusz, ezt a csodás zenei élményt talán még órákig elhallgatták volna a jelenlévők.
  Mert nincs mese, az Insomnium valami egész elképesztő koncertet adott ma. És ez nem csak a srácok érdeme (persze elsősorban az övék), de kellett hozzá a tökéletes, egész termet betöltő masszív hangzás és a látványos, leginkább kékes árnyalatban úszó fényeffektek, hogy valami varázslatos, mese-szerű élményt jelentsen ez a koncert. Az, hogy a legendásan intenzív koncertbandának számító Ensiferum-nak nagyon fel kellett kötnie a gatyáját, az már önmagában sokat mondó, mint ahogy az is, hogy ha az ígéretek szerint legközelebb újra erre járna az Insomnium, egészen biztos vagyok benne, hogy a ma este jelenlévők egyike se akarja majd kihagyni ezt a katartikus élményt.
  
  Na, azért az Ensiferum-ot sem kellett félteni, ez is hamar bebizonyosodott. Szerencsére a friss One Man Army lemezük sokkal meggyőzőbben sikerült a megelőző Unsung Heroes-nál, így minden adott volt egy újabb remek koncerthez. A közönség is lelkesen készült, gyakoriak voltak az arcfestések, a műanyagból készült csatabárdok, de még láncingek is. A viszonylag régóta fix felállásban működő csapatban annyi változás történt, hogy a billentyűs hölgy, Emmi Silvennoinen nem csatlakozott a turnéhoz, így a Turisas egykori tangóharmonikása, Netta Skog ugrott be helyettesíteni, aki egyébként az új Ensiferum albumon is vendégszerepelt néhány dalban. Ez máris egy érdekes csavar volt a mai estében, a háttérben meghúzódó stabil billentyűs poszt helyett egy sokkal intenzívebben mozgó zenészt kaptunk, ráadásul tangóharmonikán megszólaltatni a billentyűs részeket szintén külön csemegének számított.
  Az Ensiferum rendkívüli rutinnal szállta meg a deszkákat, így már az elejétől sejthető volt, hogy az Insomnium által felállított lécet sikerül megugrani. A hangzás ismét kiváló volt, így a One Man Army album nyitánya, a March Of War, Axe Of Judgment, Heathen Horde dalokkal máris sikerült kirobbantaniuk a veszett őrjöngést a nézőtéren. Az Insomnium dallamai inkább határozott headbang-et és átszellemült hangulatot eredményeztek, az Ensiferum viszont egy megállíthatatlan energiabombaként söpört végig a hallgatóságon. Az új számok is adták az ívet rendesen, végre ismét a harapós, tempós témákban utazik az Ensiferum, de a régebbi számok, mint az Into Battle vagy a kissé megfontoltabb Little Dreamer is szakítottak.
  
  A csapat összeszokott gépezetként működött, mindenki tudta, hol a helye. Petri Lindroos-ra úgy emlékszem, egy kicsit megtokásodott az utóbbi időkben, de most mintha visszanyerte volna a formáját, sőt még egy kis körszakállt is növesztett. Még csak biztatnia sem kellett a közönséget, a szélsebes riffekre és a tempós dob-alapokra azonnal beindult mindig a nyomulás. Alkalmas volt erre az új lemezről a Warrior Without A War című dal, vagy a Victory Songs album leggyorsabb tétele, az Ahti. A szintén elég jól sikerült From Afar albumot a Smoking Ruins képviselte (bár én egy Twilight Tavern-nek jobban örültem volna), a Two Of Spades pedig már szintén az új korongról hangzott el.
  Bár a legtöbb rajongó ingerküszöbét nem érte el, az Unsung Heroes lemezt is képviselte ma két dal, a címadó és a Burning Leaves. Ezek egy kicsit kimértebb, elgondolkoztatóbb szerzemények, nem az ilyenek miatt szerettük meg az Ensiferum-ot, de ma este ezeknek is helye volt a programban. Sőt, még azt mondom, a változatosságnak is jót tettek ezek a számok. Végül ismét felgyorsították a tempót és az együtt üvöltözést a One Man Army-val, majd pedig a 10 perces Victory Song következett. Bár a hossza ellenére egy kifejezetten jó dalról van szó, számos emlékezetes pillanattal, mégis úgy érzem, nem kifejezetten ezt a monstrumot kellene erőltetniük koncerten. A hangulatot persze semmi sem törhette meg, a közönség minden percet ugyanúgy élvezett.
  
  Petri Lindroos elégedett lehetett a rajongók mai teljesítményével, ő maga is szokás szerint vidám és közlékeny frontembernek bizonyult. A villámkezű gitármunkába és az agresszív énekbe sem lehetett belekötni, a csordavokálok felelősei pedig a jobb szélen Markus Toivonen, baloldalt pedig Sami Hinkka voltak. Előbbi próbálta volna rázni a hátulról felnyírt haját, már amennyi maradt belőle, utóbbi viszont – testes, szőrös vikinghez méltóan – nagy ívben pörgette a rőzsét. Ugyancsak remekül szólt Janne Parviainen dobmunkája, a feszes ütemek és a duplázók még jobban belelovallták a közönséget a pörgésbe.
  Érdekes módon a csak beugró jelleggel jelen lévő Netta Skog kifejezetten aktív szerepet játszott, nem egyszer ő maga járult hozzá legjobban a jó hangulathoz. Neki is megvolt a mikrofonja, emelvénye hátul a paravánoknál, de igen gyakran előrejött, nyakába akasztott hangszerével, aztán széles mosolyok és kislányos pózok kíséretében riszálta, amit riszálni lehetett... Véletlen-e, hogy az első néhány sor férfiemberei mindig arra próbáltak tülekedni, amerre ő mozgott?
  
  A rendkívül jókedélyű, és nem (csak) mellesleg igen csinos hölgy komolyabb szerepet is kapott, a ráadásra ő konferálta fel újra a csapatot. De hogyan? Janne Parviainen érkezett gitárral, Markus Toivonen mászott fel a dobokhoz, Sami Hinkka a harmonikát vette kölcsön, Petri Lindroos pedig a basszusgitárral feszített. Mi lesz ebből? Énekesnek pedig magát nevezte meg Netta és ebben a felállásban adták elő a Judas Priest örök érvényű Breaking The Law-ját. Természetesen ez csak móka volt, de a közönség értékelte a produkciót. Meg kell mondjam, a színpadon általában csak biodíszletként funkcionáló Ensiferum-os lányokhoz képest óriási kontraszt volt Netta örökmozgó, táncikáló, mindig mosolygó alakja, a tangóharmonikájával is megoldott mindent, amit kellett. Ráadásul nagyon sokat hozzátett a koncertélményhez és a buli intenzitásához. Én nagyon nem bánnám, ha mindezek hatására esetleg végleges helyet kapna az Ensiferum gárdájában.
  
  És még mindig nem volt vége, volt még a tarsolyban néhány további dal. Egy jó kis tempós nóta, a From Afar album címadója, majd pedig vérbeli Ensiferum klasszikusok, amik nélkül nem is zárulhat koncert: a jófajta Token Of Time, végül pedig az Iron, ahol már annyira tudta a közönség a dolgát, hogy Petri-nek nem is kellett mondania, hogy „tattarara-tattarara”!
  Rendkívül ütős estén voltunk túl, talán senki nem gondolta volna, hogy ekkora élmény lesz a 2015. év március 15-éje. Az Omnium Gatherum határozott felvezetése után egy csodálatos melodikus utazás az Insomnium-mal, majd a beugró Netta Skog miatt egy különleges és talán a megszokottól is mozgalmasabb Ensiferum buli. Ez az esemény egészen biztos, hogy az év végi értékelésnél is újra elő fog még kerülni, de arra is fogadni mernék, hogy ha legközelebb erre járnak ezek a formációk, a ma este jelenlévő emberek lesznek az elsők, akik rohannak majd jegyet venni.
  


Kulcsszavak:
  ensiferum     insomnium     omnium gatherum 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Insomnium, The Black Dahlia Murder

Rockmaraton 2019 - 2. rész

Insomnium, Black Dahlia Murder, Stam1na novemberben a Barba Negra-ban

Újabb nevek a Rockmaratonon: Insomnium, Dying Fetus, Marduk

Már zajlik a munka az új Insomnium albumon

 programajánló: 
2020. június 8.
Black Veil Brides a Budapest Parkban
2020. június 17.
Hey, June!
2020. június 19.
Bonnie Tyler koncert jövőre a Barba Negra Track-ben
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Myrath, Eleine
Five Finger Death Punch, Megadeth, Bad Wolves
Marko Hietala, Oceanhoarse
Dream Theater
Darkest Hour, Fallujah, Bloodlet, Une Misére, Lowest Creature
Vinnie Moore
Sabaton, Apocalyptica, Amaranthe
Maxxwel, CoreLeoni
Újra aratott a D-A-D
Eluveitie, Lacuna Coil, Infected Rain
Sonata Arctica, Edge of Paradise, Temple Balls
Mustasch, Dynamite és a Motorjesus
Insomnium, The Black Dahlia Murder
 kapcsolódó fotók: 

ENSIFERUM - 2015. március 15. BARBA NEGRA MUSIC CLUB - “ONE MAN ARMY TOUR” 2015

INSOMNIUM - 2015. március 15. BARBA NEGRA MUSIC CLUB - “ONE MAN ARMY TOUR” 2015

OMNIUM GATHERUM - 2015. március 15. BARBA NEGRA MUSIC CLUB - “ONE MAN ARMY TOUR” 2015
 kiemelt 
Richie Kotzen 2021. Budapest
  
A 2017-es Salting Earth után idén februárban új lemezzel jelentkezik Richie Kotzen

Sons Of Apollo 2021.
Loudness 2021. DURER KERT
Carl Palmer’s ELP Legacy az A38-on
Joe Satriani a Barba Negra Track-ben
 friss hozzászólások 

Elkészült a MegaHertz első albuma (1)
Exopop: A szakadék mélyén (1)
Végighallgatható a Lemurian Folk Songs új lemeze (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 millenáris    k3    khold    duff mckagan    mortillery    a perfect circle    this gift is a curse    true grit    julio iglesias    first blood    fates warning    corrosion of conformity    ray charles    heaven steet seven    jan rechberger    robert downey jr    kispál    the southern oracle    gábor andrás    tűzzománc    wolfsbane    kiss of the dolls    dragonforce    solution    toxic waltz  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2020 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!