előzetes [koncert]  2004. február 18. szerda   12:19

nincsen hozzászólás

  ”Belgium egyik legizgalmasabb kortárs zenei együttese, az Eric Sleichim által alapított Bl!ndman nem egyszerűen egy szaxofonkvartett, hanem egy olyan laboratórium is, ahol állandó műhelymunka folyik.” - Ward Daenen, De Morgen
  
  A zeneszerző/szaxofonista Eric Sleichim 1988-ban alapította meg a Bl!ndmant. A név Marcel Duchamp The Blind Man címmel 1917-ben New Yorkban kiadott folyóiratának címére utal, amely egy, a közönséget a kiállításokon végigvezető és a műalkotásokat kommentáló vak ember dadaista ötletén alapult. Sleichimet az foglalkoztatja, hogy hogyan lehet képzőművészeti koncepciókat a zene nyelvére lefordítani. Ez a fajta érdeklődés a későbbiekben más művészetekkel való találkozásokhoz vezetett. Írt zenét multimédia projektekhez, koreográfiákhoz, performanszokhoz és kiállításokhoz, de komponált zenét Buster Keaton, Telinosuke Kinugasa és Jean Epstein némafilmjeihez is.
  
  A Bl!ndman Saxophone Quartet nem elégszik meg azokkal a hangokkal, amelyeket a hangszer eredetileg is képes megszólaltatni. A zenészek természetesen a hagyományos módon is használják a fúvókát és a billentyűket - de nem kizárólag. Egy erdőnyi mikrofon használata, sőt magának a fúvókának a bemikrofonozása, a légzés és az ujjbegyek zaja, a billentyűk zörgése, valamint egy 750 cm3-s Suzuki hangja - ezek jellemzik Eric Sleichim kompozícióit és a Bl!ndman játéktechnikáját. (The Herald)
  
  A Bl!ndman mára a legjelentősebb kamarazenekarok sorába lépett. Olyan világhírű művészekkel és társulatokkal dolgoztak együtt, léptek fel vagy vettek föl zenét, mint pl. Jan Fabre, William Forsythe, Amanda Miller, Ulrike Gabriel, Ictus Ensemble, Heiner Goebbels, Rosas, Transparant, Paul Van Nevel, Steve Lacy, Gerry Hemmingway ...
  
  A Bl!ndman Electr!c program az elektronika élő zenében való részvételének különböző fokozatait mutatja be, az akusztikustól a teljesen kompjuterizált hangzásig. Jacob Ter Veldhuis Grab it című darabja tenor szaxofonra és rádiómagnóra íródott, Heiner Goebbels a zenekari harmóniákat sample-ek használatával hozza létre a Stadt Land Fluss-ban, míg Steve Reich a New York Counterpoint-ban egy egész kánonrendszert épít fel, miközben négy élő szaxofon hangját hét, előre felvett, magnóról lejátszott szaxofonéval konfrontálja. Jonathan Harvey Ricercare una melodia című darabja egy hangszerre (itt tenorszaxofon) lett komponálva és egy késleltető rendszerre, amely egy ötszólamú kánont hoz létre.
  
  A Bl!ndman frontembere Eric Sleichim már a kezdetektől fogva kutatja a szaxofon hangjában rejlő lehetőségeket. A Storm at Low Tide azokat a hangokat erősíti fel, amelyek általában a hangszer belsejében maradnak rejtve: a zenészek lélegzésének és hangszerük szopogatásának, valamint a billentyűk csapódásának hangjait A Domestic Disruptions-ban a zenészek egymás hangjait manipulálják rezonátorok, szűrők, dobgépek és delay-ek segítségével. Az elektronikának és az erősítésnek köszönhetően a szaxofon billentyűinek ritmikus ütögetésével a drumn bass vagy a techno atmoszférájához hasonló hangzás jön létre.
  
  Program:
  Eric Sleichim: Domestic Disruptions
  Heiner Goebbels: Stadt Land Fluss
  Jonathan Harvey: Ricercare una melodia
  Eric Sleichim: Storm at Low Tide
  Jacob Ter Veldhuis: Grab It
  Steve Reich: New York Counterpoint
  
  Koncepció:Eric Sleichim
  Szoprán szaxofon: Koen Maas
  Alt szaxofon: Eric Sleichim
  Tenor szaxofon: Piet Rebel
  Bariton szaxofon: Raf Minten

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: