hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2015. február 16. hétfő   04:24
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Overkill, Sanctuary: metal legendák a Club 202-ben
2015. március 13. Club 202



  A ´80-as évek két meghatározó metal zenekara látogat március 13-án a Club 202-be. A New Jerseyből származó Overkill idén 35 éves, és visszatérő vendégként, ezúttal is a Killfest turné headlinereként mutatja majd be tizenhetedik, White Devil Armory című friss lemezét. A turné kettes számú bandája sem kispályás: a három évtizede alakult Sanctuary öt éve aktivizálta magát ismét, méghozzá az egykori alapító tagokkal, köztük a Nevermore-ból ismert Warrel Dane énekessel és Jim Sheppard basszusgitárossal. A műsort az olasz Methedras és a svájci Suborned nyitja.
  
  Az 1980-ban, New Jersey-ben alakult Overkill soha sem tért le a heavy metal szegecsekkel kivert ösvényéről: mindig megbízhatóan szállították a jobbnál jobb lemezeket, így máig ők számítanak a Keleti part egyik legsikeresebb thrash metal zenekarának. Ez persze nem is olyan nehéz úgy, hogy a műfajban úttörő zenekar a thrash metal történetének egyik állócsillagát tudhatja a mikrofon mögött, Bobby „Blitz” Ellsworth személyében.
  
  Az Overkill zenészek generációira volt hatással, és persze ők sem tagadják meg a nagy elődöket: a nevüket például a Motörhead 1979-es albuma után választották. Karrierjüknek új lendületet adott az egyik legnagyobb metal kiadóval, a Nuclear Blasttal kötött 2009-es szerződés, melynek keretében keretében az Ironbound, majd a The Electric Age című lemezek jelentek meg.
  
  Az idén 35 éves csapat 2014-ben a lemezkészítésre koncentrált: 17. lemezük, a tavaly nyáron megjelent White Devil Armory Blitz jellemzése szerint fiatalos, dühös lendülettel bír, ami jól illeszkedik az azt megelőző album újjászületéshez közeli hangulatához. A legfontosabb információ talán mégis az, hogy a megingás nélküli életúttal rendelkező bandáknál megszokott módon az Overkill sem árul zsákbamacskát, és magabiztosan szállítja azt az első osztályú, megállíthatatlan gépezetként előretörő thrash metalt, amit a rajongók már megszokhattak. Aggódni tehát nem kell: dőlj hátra, indítsd el a lemezt, és… ja mégsem, várj csak! Pattanj fel, adj rá kakaót, emeld magasba az öklöd és indulhat a hajrázás!
  
  
  
  Az Overkill headlinerként a Killfest turné keretében szántotta végig többször a kontinenst az elmúlt évek során, többek között a Destruction, a Suicide Angels, a Forbidden és az Exodus kíséretével. Az aktuális turnén is egy igazi nagy dobással várnak minket, hiszen vendégként a Seattle-ből érkező Sanctuary is szerepel. Az 1985-ben alakult zenekar 1992-ben feloszlott, de öt évvel ezelőtt ismét aktivizálták magukat, méghozzá az eredeti énekessel az élen: azzal a Warrel Dane-nel, aki időközben a Nevermore élén vált világhírűvé. A szintén Nevermore alapító egykori basszusgitáros, Jim Sheppard is visszatért, csakúgy mint Lenny Rutledge gitáros és Dave Budbill dobos. Az újjáalakulás után bevett Brad Hull gitáros mellett tehát majdnem az eredeti felállásban találkozhatunk a power/thrash metal hőskorszakának emblematikus zenekarával.
  
  Az amerikaiak ráadásul új albumot is hoznak: harmadik, The Year The Sun Died című stúdiólemezük tavaly októberben jelent meg. A zenekar elmondása szerint az új lemez nem egyszerűen az újjáalakulás utáni felhajtás hullámait akarja aprópénzre váltani, hanem inkább felveszi a fonalat ott, ahol azt a ´90-es években földre ejtették. A Frozen című dal videója itt látható:
  
  
  
  A turnén egy olasz és egy svájci banda kíséri az amerikaiakat: a milánói Methedras 1996-ban alakult, és az olasz underground egyik elismert képviselője. Legutóbbi albumuk System Subversion címen jelent meg, és dühös, feszes death-thrash nótákkal kecsegtet. A műsort a 2010-ben alakult Suborned nyitja március 13-án a Club 202-ben: a svájciak From Space című debütáló lemeze 2013-ban jelent meg.
  
  A Concerto Music bemutatja: Killfest World Tour 2015
  2015. március 13., péntek 18 óra
  Budapest, Club 202
  Overkilly, Sanctuary, Methedras, Suborned koncertek
  Belépő: 5500 Ft, a koncert napján 6500 Ft
  Jegyek kaphatók a Ticketportal és a Ticket Expressz hálózatában,a CD Pince, Hammer Zenebarlang, Headbanger üzletekben, valamint a Club 202-ben és concerto.hu oldalon.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Club 202 - Budapest

 kapcsolódó szervező: 

Concerto Music

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
Sting Budapesten- Egy újabb felejthetetlen koncert a Budapest Arénában
Cattle Decapitation: négyzenekaros brigád élén érkezik az amerikai deathgrind csapat
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 october file    korom attila    jason rouse    master boot record    petter carlsen    stefan kaufmann    esti    dean white    blind guardian    szabó éva eszter    kataklysm    fajkusz    guns n’ roses    szexhead    code    charrie    parajelenségek 3    anna murphy    postmodern jukebox    takács eszter    watch my dying    zechs marquise    the konstellation    warner bros.    jazzanova  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!