hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
magazin [asztaltársaság]  2015. január 8. csütörtök   17:33
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Etno-rocktól a skáig: a népzenét ünnepli a Müpa
Góbé Zenekar, Bazseva, Tokos Zenekar, Zombori, Etnofon Zenei Társulás, Cimbaliband, Both Miklós és a Palimo Story, Pannonia Allstars Ska Orchestra

  Január 17-én immáron nyolcadik alkalommal rendezi meg a Művészetek Palotája A népzene ünnepét. A délutáni ingyenes családi programok után este a Tokos zenekar, az Etnofon Zenei Társulás, Both Miklós és a Palimo Story és a PASO is színpadra lép.
  
  Évről évre egyre több pop-, rock- és dzsesszzenész kerül a népzene hatása alá, a műfaj nagy öregjei mellett – többek közt a sikeres tehetségkutató versenyeknek is köszönhetően – egymás után tűnnek fel az ifjú csillagok, és újabb területeket hódít magának a táncházmozgalom is. A Művészetek Palotája rendezvénysorozata évek óta a műfaj – illetve az azzal rokon világzene – legrangosabb előadóit vonultatja fel egy egész estés ünnepen. Bár a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben csak este lépnek a színpadra a zenészek, a mulatság már délután háromkor elkezdődik. A családokat és a gyermekeket ingyenes programok – többek közt Gryllus Vilmos koncertje és táncház – várják az Előcsarnokban és az Üvegteremben, fél nyolctól pedig szokásosan gazdag műsorával indul a gála.
  A hagyományos vonalat képviseli a Tokos zenekar, akik többszólamú énekükkel és szászcsávási muzsikájukkal nem találtak legyőzőre a Fölszállott a páva hangszeres kategóriájában, de a tavaly alakult Bazseva együttes sem okoz majd csalódást az autentikus népzenék iránt rajongóknak. A nagy kísérletező kedvvel megáldott etno-rockot játszó Zombori zenekar dalainak alapját a népzenei motívumok képzik, akárcsak a műfajt a komolyzenébe ágyazó Góbé zenekar muzsikájának bázisát. Utóbbi nem ismeretlen a Müpa közönségének, hiszen 2008 óta visszajáró vendégei a Hangulatkoncerteknek. A magyar világzene keresztapjaként számon tartott Kolinda együttes hagyományát viszi tovább az 1994-ben alakult Etnofon Zenei Társulás. Kiss Ferenc és virtuóz zenésztársai hosszabb lélegzetű kompozícióikban minden esetben a tradicionális magyar folklór motívumait dolgozzák fel. Egy országjáró tehetségkutatás eredménye a Both Miklós vezette Palimo Story. A gitárprímás és formációja a progresszív rockot ötvözi a roma csárdás hagyományaival. Nem maradhat ki az ünneplésből a fergeteges hangulatú koncertjeivel a magyar világzenei élet egyik legkeresettebb együttesévé avanzsált Cimbaliband sem, az estre pedig az első számú magyar skazenekar, a Pannonia All Star Ska Orchestra teszi fel a koronát. A legendásan energikus élő koncertjeiről híres együttes pillanatok alatt jutott el az underground klubok deszkáiról a legnagyobb fesztiválok nagyszínpadaira, és vált a ska zene magyar nagykövetévé. Akinek pedig még marad energiája, azt kifulladásig tartó táncház várja a koncertek után.
  
  A népzene ünnepe
  2015. január 17. szombat
  19:30 — 22:00; Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  
  Közreműködők:
  Góbé Zenekar
  Bazseva
  Tokos Zenekar
  Zombori
  Etnofon Zenei Társulás
  Cimbaliband
  Both Miklós és a Palimo Story
  Pannonia Allstars Ska Orchestra



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2022. június 28.
Helloween + Hammerfall: United Forces 2022 (Papp László Budapest Sportaréna)
2022. június 29.
Itt a Fishing on Orfű programja
2022. július 1.
Steel Panther, Florence Black a Barba Negra Track-ben
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Megalakult és hiánypótló feladatot lát el a New Millennium Nemzetközi Akadémia
Minifesztivállal tér vissza a Budapest Parkba a Margaret Island
Évszázados múlt, intenzív jelen – holland kultúra Magyarországon
Baráth Emőke és az Europa Galante: igazi barokk zenei csemegével várja a nézőket a Müpa
Hetedik alkalommal rendezik meg az Echo nyári akadémiát
Kortárs művészet és tradíció találkozása Haydn elveszett koponyája körül
Szigliget várudvar – új kulturális és gasztro központ a balatonnál
Utolsó hétvégéjéhez érkezett a Generali Gyerek Sziget
 kiemelt 
Első Emelet 40, Berkes 60 - 2 az egyben – Születésnapi nagykoncert
  
Két különleges születésnap, egy este alatt! A nyolcvanas évek egyik legsikeresebb magyar zenekara, az Első Emelet éppen 40 évvel ezelőtt alakult, Berkes Gábort pedig 60

KISS - End Of The Road Tour
Pearl Jam Budapesten
Sting (My Songs), Joe Sumner a Papp László Budapest Sportarénában
Steel Panther, Florence Black a Barba Negra Track-ben
 friss hozzászólások 

Nemzetközi játszótér az MTV-vel - Kiállítás világszerte az MTV Swatch Playground alkotásaiból (1)
OneRepublic: Never Ending Summer Tour (1)
Premier: meghallgatható a Symbiosis 5 jazz zenekar bemutatkozó kislemeze (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 kontrollzé    mocsok 1 kölykök    elvis jackson    tóth gergő    the devils blood    tius norma    pribojszky mátyás    vasember 2    crushing caspars     csata: los angeles    null positiv    gryllus dorka    belmondo    brutality will prevail    balkan fanatik    eyehategod    morcheeba    riverside    vadvirágok blues band    john malkovich    edvin marton    wintersun    sicitur adastra    mörbid carnage    the wall street  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2022 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!