hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
előzetes [buli]  2014. december 29. hétfő   20:05
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Quimby fricska a Ganxsta Zolee és a Kartelnek – Ganxsta Tribute


  Pár hete terjedt el a híre egy készülő Ganxsta Zolee és a Kartel tribute lemeznek, melyről már bemutattak két elképesztő feldolgozást Saiid (Akkezdet Phiai) és Mc Columbo-nak (Brains), valamint az Alma Együttesnek köszönhetően. Ami azonban ezután történt, arra senki sem számított. Jött a Quimby!
  2015-ben 20 éves születésnapját ünnepli a Ganxsta Zolee és a Kartel, amit úgy próbál stílszerűen megünnepelni, hogy kiadójával, az 1G Records-szal közösen felkérte a szakma jeles képviselőit, hogy készítsenek fel- vagy átdolgozást a Döglégy-repertoárból. A zenekarok szabad kezet kaptak, hogy a 20 év során született dalokat a saját szájuk íze szerint formálják.
  
  A nyilvánosság bevonásával mintegy két hete indult be a projekt, mikor is Saiid (Akkezdet Phiai) és Mc Columbo (Brains) feldolgozásában bemutatták a legendás „Rossz vér” című dalt. Ezután egy héttel később egy újabb meglepetéssel jelentkezett a menedzsment, az Alma Együttes új szerzeményével, akik a „Stricik és kurvák” átdogozásával, saját fordításban a „Kicsik és durvák” című, gyerekkompatiblis dallal rukkoltak elő.
  Majd ezen a héten sem tétlenkedett a kiadó, néhány napja újabb premiert szervezett. Szinte karácsonyi meglepetésként érte a rajongókat, hogy a Quimby is készített Ganxsta Tribute dalt. Egy teljesen új szám született, átemelve az elmúlt évek Kartel szövegeiből Kiss Tibi és Varga Livius értelmezésében.
  A „Hasta La Ganxsta” című dalhoz azon nyomban gyártottak egy klipet is, amit Ipacs Gergely rendezésében a FilmDrops jegyez. A klipet néhány nap alatt több mint 130 ezren tekintettek meg és egyre csak növekszik ez a szám. A helyszín egy Budapest környéki kisváros temetője volt. A klip különlegessége, hogy jó néhány, a Tribute projektben szintén résztvevő zenekar tagjait is felfedezhetjük, mint mellékszereplő. Így a Junkies, az Uzipov, a Fish!, a Muriel, az Alma Együttes vagy a Soerii & Poolek tagjai is megjelennek a klipben. A remek rendezés, operatőri munka (Hartung Dávid) és vágás (Szeljak György) mellett érdemes megemlíteni a sminkes/maszkmestert, Sapanidis Athinát, akinek Varga Livius - a klipben látható - elképesztő külsejét köszönhetik a rajongók.
  
  
  
  És igen, ahogy az már lenni szokott, lesz lemezbemutató is!
  
  A mintegy 20 előadó részvételével elkészülő tribute lemez bemutatása is nagyszabású vállalkozás lesz!
  Sztárvendégekkel és show-val ünnepli a zenekar a 20. születésnapját a on. Zolee-ék a kétórás program során végigveszik a Kartel két évtizedes pályafutásának legfontosabb állomásait. Nagy meglepetésekben lesz részünk, a megjelenés erősen ajánlott!
  
  
  
  Az esemény
  2015. január 10-én, szombat
  Barba Negra Music Clubban
  
  Koncertinfó:
  Előzenekar:
  Gypo Circus
  Uzipov
  
  Fellépők:
  Siska Finuccsi
  Brains feat Saiid (AKPH)
  Soerii&Poolek
  Csipa (Hooligans)
  Paddy And The Rats
  Majka & Curtis
  
  Kapunyitás: 20:00
  
  Jegyárak:
  Elővétel: 1500.-
  Helyszínen: 1800.-
  Applikácós jegy*: 2000.- (Az applikáción található dalok: Nincs erő,- Rossz vér,- Isten, család, sör,- Kicsik és durvák,- Szerb határ felé- exkluzív karácsonyi dal: Tapló Télapó) Amely 12.24-től letölthető.
  CD-s jegy kapható 2300.- (A CD-n található dalok: Rossz vér, Heroin, Oh, yeah!, Hasta La Ganxsta, Isten, család, sör) A helyszínen átvehető!
  
  On-line jegyértékesítés itt.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2023. június 4.
Powerwolf minifeszt: itt a Dynazty, Eclipse, Visions Of Atlantis, Classica, Hydra, Power
2023. június 5.
Hans Zimmer Live - Europe Tour 2023
2023. június 7.
Voivod + Crowbar a Durer Kertben (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
LGT, P-Mobil, Illés és Syrius slágerek Miskolc 50 éves rockfesztiválján
AMON AMARTH - teljes a line-up, 6 zenekaros minifesztivál dübörög majd a Barba Negrában!
Hooligans 25 év
Voivod + Crowbar a Durer Kertben
Új dalokkal, friss műsorral érkezik Dan Patlansky
Egy országot lázba hozó név, egy országot jelentő név HUNGÁRIA
A Kowalsky meg a Vegával ünnepel a 20. Cseresznye Fesztivál!
Új dallal jelentkezett az Asking Alexandria, melyet a Budapest Parkban is hallhatunk
 kiemelt 
AMON AMARTH - teljes a line-up, 6 zenekaros minifesztivál dübörög majd a Barba Negrában!
  
Ha nyár, akkor fesztiválok, de sajnos a rockerek, metalosok számára egyre szerényebbek a lehetőségek

Voivod + Crowbar a Durer Kertben
Új dallal jelentkezett az Asking Alexandria, melyet a Budapest Parkban is hallhatunk
Gojira + Conjurer + Urne Budapesten
Comeback Kid az Analog Music Hall-ban
 friss hozzászólások 

Világsztár zongorazseni először Budapesten (1)
Epica, Apocalyptica (3)
Telling Secrets: magyar hátterű csapat bontogatja a szárnyait a tengerentúlon (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 kmfdm    timebomb    the mahones    world war z    edith piaf    the sisters of mercy    mike watt    gurd    and so i watch you from afar    belphegor    gájer bálint    robert downey jr.    hanna    einherjer    ghymes    hellfreaks    neokhrome    headbanger´s ball    turbovirrasztók    a frankeinstein terv    joy division    the dillinger escape plan    pigs might fly    zöld lámpás    myra  

r44
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!