hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
magazin [asztaltársaság]  2014. október 30. csütörtök   17:18
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
II. Márton Napi Hungarikum Ünnepség


  A rendezvényen számos hagyományhoz illő program, tradicionális ételek, italok, és megannyi Márton napi különlegesség várja az érdeklődőket. Gyermek műsorokkal, kézműves foglalkozásokkal is készülünk a legkisebbek számára, ahol többek között elkészíthetik saját őszi színekben pompázó lampionjukat.
  
  A rendezvényen megtalálható lesz a Kultúra Főutcája, ahol színi társulatok, könyvkiadók, kézművesek mutatkoznak be, illetve a Kultúrzsibi, ahol antikvitásokra, régiségekre tehetnek szert a látogatók. Továbbá a Borudvaron, a Pálinkateraszon és a Sörkertben a felnőttek megízlelhetik magyar termelőink zamatos nedűit, a Termelői vásáron és Márton ünnepi Konyhájában pedig különleges, alkalomhoz illő ételeit. Többek között a tökös-libás muffint, a liba burgert és a borban áztatott libamájat is. Ismét teret adunk a kultúrának, a 3 nap alatt a színpadon is szórakoztató színházi daraboknak és táncra csábító dallamoknak lehetünk szem- és fültanúi.
  
  A rendezvény ideje alatt a Magyar Mezőgazdasági Múzeum saját Márton napi programmal is várja az érdeklődőket. November 8-án 10 és 20 óra között egy vidámsággal teli családi napon búcsúztathatják a szüreti időszakot. A múzeum Márton-napi népi játszóházzal, mézeskalácssütéssel, töklámpás faragással, libatollfosztással, népdaltanítással, gólyalábas parasztkomédiával, élő libasimogatóval, és kézműves foglalkozásokkal is készül.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2022. július 3.
Piratefest: Alestorm, Vision Of Atlantis, Rumproof a Barba Negra-ban
2022. július 6.
Pet Shop Boys - Dreamworld - The Greatest hits live
2022. július 7.
Five Finger Death Punch + Hollywood Undead
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Megalakult és hiánypótló feladatot lát el a New Millennium Nemzetközi Akadémia
Minifesztivállal tér vissza a Budapest Parkba a Margaret Island
Évszázados múlt, intenzív jelen – holland kultúra Magyarországon
Baráth Emőke és az Europa Galante: igazi barokk zenei csemegével várja a nézőket a Müpa
Hetedik alkalommal rendezik meg az Echo nyári akadémiát
Kortárs művészet és tradíció találkozása Haydn elveszett koponyája körül
Szigliget várudvar – új kulturális és gasztro központ a balatonnál
Utolsó hétvégéjéhez érkezett a Generali Gyerek Sziget
 kiemelt 
Első Emelet 40, Berkes 60 - 2 az egyben – Születésnapi nagykoncert
  
Két különleges születésnap, egy este alatt! A nyolcvanas évek egyik legsikeresebb magyar zenekara, az Első Emelet éppen 40 évvel ezelőtt alakult, Berkes Gábort pedig 60

KISS - End Of The Road Tour
Pearl Jam Budapesten
Sting (My Songs), Joe Sumner a Papp László Budapest Sportarénában
Hans Zimmer Live - Europe Tour 2023
 friss hozzászólások 

Nemzetközi játszótér az MTV-vel - Kiállítás világszerte az MTV Swatch Playground alkotásaiból (1)
OneRepublic: Never Ending Summer Tour (1)
Premier: meghallgatható a Symbiosis 5 jazz zenekar bemutatkozó kislemeze (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 stereochrist    heaven steet seven    steam engine    queens of the stone age    helgrind    abysmal torment    hugo    noctem    wintersun    Üvegtigris    pannónia fesztivál    clubera    prometheus    cher    rózsakő    apey acoustic    the man-eating tree    cante  diem    edward norton    ghymes    búvópatak    wamp    cynic    nils    stetl  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2022 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!