hosting: Hunet


  cikkekfotók        
film [filmszemle]  2004. január 19. hétfő   17:24
nincsen hozzászólás

szerző: mogyoro
Jószomszédi iszony (Duplex)
Hazai bemutató: 2004. január 22.

  Nem is tudom már, melyik ismerősöm kérte, hogy mondjak neki legalább egy indokot, miért nézze meg a Jószomszédi iszonyt. Erre először azt gondoltam, hogy egy Ben Stiller, Drew Barrymore párosítás elég indok kell, hogy legyen, de idejében kapcsoltam, hogy mindkét színésztől láthattunk már B kategóriás filmet. Kicsit gyanúsnak tűnt az is, hogy a film beharangozó hírözönében folyamatosan azt nyomták, milyen jól megértették egymást a színészek, a poénokban mennyire össze tudtak dolgozni (sőt, Stiller a film után kijelentette, hogy következő rendezésében Barrymore kisasszonnyal akar dolgozni).
  
  Akkor mi legyen az az egy indok? És beugrott. A rendező! Hiszen a filmet a szivatós fekete komédiák nagymestere, Danny DeVito rendezte. Mert ki nem imádta a Dobjuk ki anyut a vonatból című filmet, ami az első mozifilm rendezése volt? Hogy nem lehet erről annyit hallani? Akkor legyen meggyőzésnek a második mozifilmje, a Rózsák háborúja. Na ugye? S tegyük még hozzá, hogy ezzel a filmjével DeVito visszatér az eredeti ötlethez: végy egy lakást, majd űzd el a másikat.
  
  A különbség, hogy itt a lakással járó öreg hölgy a szívatás nagymestere, aki rigolyáival az őrületbe kergeti az ifjú párt. Természetesen jönnek az ellencsapások, amelyek következtében kellemes egy órát tölthetünk a moziban. A film hátralévő része a gyakorlott moziba járóknak azzal fog telni, hogy egymás között megpróbálják kitalálni a lehetséges következő lépéseket. Természetesen a végkifejletet ilyenkor minden tapasztalt mozizó már tudja. Kár érte! Kár, hogy eredeti ötletek nem jutottak a forgatókönyvíró (Larry Doyle) és a rendező eszébe. Ellenben igaz lehet az elején említett hír, hogy a két színész jól megértette egymást, mert a játékuk tényleg szórakoztató, összehangolt.
  
  írta: Larry Doyle
  Szereplők: Ben Stiller, Drew Barrymore, Eileen Essel, Harvey Fierstein, James Remar, Justin Theroux
  operatőr: Anastas N. Michos
  zeneszerző: David Newman, H. Scott Salinas
  jelmeztervező: Joseph G. Aulisi
  producerek: Stuart Cornfeld, Nancy Juvonen, Ben Stiller és Drew Barrymore
  rendezte: Danny De Vito



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

A film hazai honlapja

 programajánló: 
2025. december 3.
The Subways (UK) - For Eternity Tour 2025 (Dürer Kert - Budapest)
The Subways For Eternity európai turné (Dürer Kert - Budapest)
Megvan a decemberi The Subways jubileumi turnéjának két előzenekara, így teljessé vált a lineup! (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Elkészült Enyedi Ildikó legújabb filmje, a Csendes barát előzetese
Nagy Borbála első nagyjátékfilmje 2026. februárjában kerül a hazai mozikba
Sisu – A bosszú útja
Fesztiválkedvencek és új magyar filmek premier előtt az Európai Art Mozi Nap
Fipresci 100 Életműdíj és Csendes barát vetítés a COP30 Klímacsúcstalálkozón, az Amazonasnál Enyedi Ildikó új filmjét Dél-Amerikában és Afrikában is levetítik
A feltámasztott Notre-Dame
Silver Spike Awardot nyert Enyedi Ildikó új filmje a Valladolid Nemzetközi Filmfesztiválon
Goztola Lorent Kristina főszereplésével díjat nyert egy francia film Hágában
Ez a magyar nézők 10 kedvenc horrorfilmje a 2020-as évekből
 kiemelt 
Újra összeáll a Heaven Street Seven a Budapest Parkban
  
Augusztus 8-án ismét színpadra lép a magyar alternatív könnyűzene ikonikus együttese, a Heaven Street Seven

Apparat bejelentette új albumát és európai turnéját – magyar dátum is van a listán
Clutch 30: ikonikus album ünnepe és egy masszív rock hármas a Barba Negrában
Agnostic Front visszatér Budapestre – a New York hardcore öröksége február 24-én újra felrobban a Dürerben
Lennaissance: Lenny Kravitz újraírja a saját reneszánszát Budapesten
 friss hozzászólások 

Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 scarify    cocorosie    silver church     bufo alvarius    born to lose    arctic monkeys    kosheen    hollow haze    zac efron    pure love    aeverium    ghost iris    asomvel    kataklysm    grammy    kosheen    tatu 18    timo tolkki    sc.art    witchburner    king´s x    maurics andrás    sodom    the chariot    gorgoroth  

r49
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!