hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
hírek   2014. május 28. szerda   04:22
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Dobroda Zenekar és Cimbaliband lemezbemutató évadzáró koncert és táncház
2014. június 13. péntek 20h, Fonó

  Két remek zenekar lemezbemutató koncertje; a duplázást pedig megtriplázzuk egy táncházzal is a koncertek után 22.30 órától. A Cimbaliband Vidámpark című lemeze a Budapest Folk Festre jelent meg áprilisban, a Fonóban most először hallható a különleges zenei anyag, amely zömében saját szerzeményekből álló népzenei alapokon született valódi rock and roll bulizene. A kiváló népzenészekből álló Dobroda zenekar nemrégiben jelentette meg Legújabb 4ma lemezét, amely most először hallható a Fonóban.
  
  A Dobroda zenekar 2007-ben kezdte munkáját, miután néhány szabadlábon lévő zenész úgy döntött, hogy alkot valami értékeset a magyar népzene területén. A voksukat akkor az Kárpát-medence autentikus folklórja mellett tették le, és ennél a mai napig is kitartanak. Ebből táplálkozva születtek meg azok az összeállítások, amelyek a kiadványokon is szerepelnek, illetve a koncertek során színpadra kerülnek.
  A szakmai munka, a folyamatos megújulás és az egyre igényesebb háttérmunka meghozta gyümölcsét, hiszen a kezdetben néhány fellépéssel bíró csapat ma már alig tudja ellátni a felkéréseket, amelyek között megtalálhatók a koncertek, táncházak, bálok, mulatságok, néptáncegyüttes-kíséret, fesztiválok, turnék, külföldi felkérések egyaránt.
  A zenekar társadalmi szerepvállalásának része annak a korábbi kezdeményezésnek a folytatása, amely a „Táncház a Táncházban” rendezvénysorozatként került köztudatba a palóc vidék néptáncosai körében határon innen és túl. A rendezvényt minden hónapban megtartják a salgótarjáni Táncházban, ahová mindig szeretettel várják a gyerekeket, táncos és zenész ismerősöket, illetve az érdeklődőket.
  
  A zenekar tagjai:
  Fekete Borbála - ének
  Ifj. Gelencsér János - hegedű, koboz
  Deák-Volom Dávid - klarinét, tárogató, harmonika
  Gelencsér János - brácsa, kontra
  Szabó István - nagybőgő
  
  Közreműködnek:
  Szabó János - ének
  Fekete Antal ´Puma´ - kontra
  Zimber Ferenc - cimbalom
  
  A Cimbaliband a Petőfi Rádió választott zenekaraként 2013 januárjában képviselte Magyarországot Hollandiában, az európai rádiók „eurovízióján” az EUROSONIC fesztiválon. Az eredményes szereplés után az együttes megkapta a „Petőfi Rádió 2013. év felfedezett zenekara” titulust! A hazai világzene egyik népszerű csapata hetedik lemezén egy minden eddiginél bulizósabb zenét állított össze.
  
  A Vidámpark ugyan bezárt, de a Cimbaliband visszahozza az élményt, hangulatot:
  ”Figyelem Emberek! Megérkezett a Vidámpark! Csak közelebb, csak közelebb, csak tessék és lássék, mindenféle elmét vidító elegy belegy melódiák, apró-cseprő népnevettető és elmeélesítő dallamok lesznek hallhatóak, próbára kerül az ügyesség és szívbéli bátorság, csak tessék és lássék, csak közelebb és közelebb! Lesz itt minden Hölgyeim és Uraim, cimbalmos a vízben, hétköznapi és ünnepi hangulatok, céllövölde, szerelem, romantika, izgalom, és hullámvasút! Csak gyertek, gyertek kicsik és nagyok! Megérkezett a Vidámpark! Csak jöjjenek, csak jöjjenek!
  
  A 11 számból álló lemezen közreműködik a Petőfi Rádió tavaly felfedezett hipp-hopp rappere, Halott Pénz, valamint a Fanfara Complexa kiváló szaxofonosa, Bede Péter is.
  ”A mostani számok leginkább azt tükrözik vissza, milyen helyeken jártam az elmúlt csaknem két évtizedben, milyen emberekkel találkoztam Moldvától Sopronig, Törökországtól Anglián és Amerikán át Japánig. Az évek során felszedett zenei szuvenírokat igyekszünk összegyúrni, általában én hozom az alapötletet, a többiek pedig hozzáteszik a magukét. A népzenei gyökerekből táplálkozunk, de a CimbaliBand nem autentikus népzenét játszik„ – mondta a zenekarvezető cimbalmos, Unger Balázs.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. március 20.
Szent Patrik nap a Fonóban a Bran együttessel - Madárerdő lemezbemutató koncert és ír táncház
2025. március 22.
Elő a kedvenc Elefánt-trekkekkel: döntsd el Te, mit játsszon a zenekar!
2025. március 25.
Airbourne, Asomvel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Weöres Sándor főhöse ihlette Nomique új szerzeményét
Banger: Új EP-vel jelentkezett az Orion Dawn
Harcsa Veronikával ünnepli 20. születésnapját az Erik Sumo
Megérkezett a Ciconia ötödik albuma, a Synaesthetic Garbage
Heavier Jelly: A Soft Play vadabb, kísérletezőbb oldalát mutatja be!
Új dal az Arm’s Length-től: You Ominously End
Hamarosan megjelenik a Marianne Faithfull posztumusz korongja
Új Single a Degenerate-tól: Faceless Violence
 kiemelt 
Manu Lanvin & The Devil Blues az Analogban
  
A francia Manu Lanvin és zenekara, a The Devil Blues, május 14-én a budapesti Analog Music Hall színpadán csap a húrok közé! Lanvin nem csupán kiváló énekes és gitáros, hanem a modern blues egyik legmarkánsabb figurája

One-man show alsónadrágban - első önálló hazai koncertjére érkezik a Budapest Parkba Marc Rebillet
Április 1-én érkezik a Pineapple Thief Budapestre
Disturbed, Megadeth a Budapest Arénában
Rivers Of Nihil, Cynic: agyalós death metal este a Dürer Kertben
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 shyamalan    ozzy osbourne    electric bastards    spiritual beggars    douglas mccarthy    megamind    pray for villains    kósza band    gabriela cedillo    uneven structure    agregator    vodku    zoohacker remake orchestra    beyond     red hot chili peppers    szex és new york 2.    japanese voyeurs    sollen    nemes márton    lajkó félix    péterfy bori & love band    lendvai lilla    impro school    my gift to you    palya bea  

r46
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!