hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2014. március 18. kedd   06:00
nincsen hozzászólás

szerző: Leslie
Within Temptation
2014. március 14., Budapest, Petőfi Csarnok

  A nemzeti ünnep előestéjén egy másik jellegű ünnep is megtartásra került a Petőfi Csarnokban, mégpedig a Within Temptation koncertje. Meglepő módon egyetlen előzenekar sem lett leszervezve erre az estére, nem is emlékszem, volt-e példa ilyesmire az elmúlt 20 évem koncertlátogatásai során. Persze ennek is megvan az előnye…
  
  A terem 30 perccel a kezdés előtt már zsúfolásig megtelt. A két oldalsó falra a Hydra album képei voltak kivetítve, megfelelő hangulatot teremtve. A színpadkép monumentális volt: kétszintes színpad, melyet két lépcsősor osztott három részre, a teljes hátfalat kitöltő videófal, valamint a színpad előtti elkerítés komoly pirotechnikát feltételezett. Pontban fél kilenckor elsötétült minden, és színpadra lépett Hollandia első számú bandája. A videófalon megjelent a Budapest felirat, amelyet kitörő lelkesedéssel fogadott a közönség. Sharonék a megszokott Let us Burn-el kezdtek, ezzel hamar beindították a rajongókat, majd a Paradise (What About Us ?) következett, ami tovább fokozta a hangulatot. A videófalon megjelent a klip és Tarja, így szinte tökéletes volt a duett. A hátfalon folyamatosan ment a vetítés, minden szám a hozzá illő videóval lett megtámogatva. Rendkívül látványos fény- és pirotechnika működött a színpadon és a hangzás is nagyon a helyén volt. Jeroen, Ruud és Stefan gitárjai rendesen dörögtek, megfelelően szólt a dob is, Sharon hangja pedig lenyűgöző volt. Mintha a CD-t hallottam volna, erőteljes volt, tiszta. Itt jegyezném meg, hogy szinte alig volt a számok közötti átvezető szöveg, gyakorlatilag két-három szám előtt mondott pár mondatot Sharon. A program pedig gyakorlatilag a pár nappal ezelőtti prágai koncerttel megegyező volt. Az Iron és az Edge of the World után lement a Mother Maiden rövid kis videóklipje a mogorva öreg nénivel, majd az In the Middle Of The Night és az Angels jött. A Dangerous-ben érdekes volt, ahogyan a videón az ex-Killswitch Engage énekes, Howard Jones énekelte a számot Sharon hangja mellett…
  Aztán az And We Run szólalt meg, amely egy ebben a stílusban nem megszokott vendéggel készült, Xzibit-tel, az amerikai rapperrel. A videófalon meg is jelent Xzibit, hogy élethűen élvezhessük a rap betétet a számban. A Tell Me Why után ismét videóztunk, az Elements intrója ment le, mialatt Sharon átöltözött, majd a kivetítőn egy hatalmas szem jelent meg, és a banda belecsapott, a monumentális See Who I Am-be. Sharon ebben a számban gyakorlatilag operaénekesi szinten énekel, a színpad tetején és közepén állva énekelte a számot, mint egy istennő, érdekes fejdísszel a fején. Nagyon ütős volt a következő Stand My Ground is, amely alatt a háttérben egy város éjszakai képe látszott, és villámok cikáztak a házak között. Egy rövid háborús intró után jött az Our Solemn Hour, amely alatt folyamatosan ment a csata a háttérben.
  Kis lassulást kaptunk ezek után, hozzátéve, hogy a The Cross nagyon súlyos szám, az alatta futó klipre egy 16-os karika is elfért volna az alkarját késsel vagdaló leány miatt. A Covered By Roses alatt tövisek és rózsák villódzottak, aztán a világsikert is elhozó Mother Earth következett. Az alap program ezzel véget is ért, a zenekar levonult, és komolyan megdolgoztatta a rajongókat, hogy visszajöjjenek. Sharon ezalatt újra átöltözött, majd újabb vendéggel előadott nóta jött, a már megszokott módon Keith Caputo (Life of Agony) a videófalon nyomta a What Have You Done-t a Within Temptation-nal. A Fire And Ice után az egyik kedvencem következett, egy feldolgozás Lana del Rey-től, a Summertime Sadness. A csarnok majd felrobbant, az egyik csúcspontja volt a koncertnek. Zárásként az Ice Queen szólalt meg, amellyel sajnos véget ért az est. Egy másfél órás élményt kaptunk, melyet azt hiszem sokan elnéztünk volna még. Zárásként Sharon a publikumot szórakoztatta Bu-da-pest üvöltéssel, és közönség a háttérben fotózással.
  
  Egy rendkívül profi, tökéletesen szervezett koncertet láthattunk, látványelemekkel, videó-, fény- és pirotechnikával precízen megtámogatva. A Within Temptation olyan népszerűségre tett szert, amellyel már a Nightwish szintjén jár, és jó úton halad, hogy a világ bármely részén megtöltsön bármekkora sportcsarnokot.



Kulcsszavak:
  within temptation 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

A Within Temptation weboldala

 kapcsolódó helyszín: 

Pecsa Music Hall - Budapest

 kapcsolódó szervező: 

Concerto Music

 kapcsolódó cikkek: 

Within Temptation: meghirdette 2024-es turnéját a zenekar, Budapestre is ellátogatnak

Az Evanescence és a Within Temptation megerősítették az átütemezett Worlds Collide turné dátumait

Within Temptation, Beyond The Black

Within Temptation: decemberben Budapesten

Concerto Music 2018.: Nightwish, Within Temptation, Accept, Angra, Rhapsody, Therion, Satyricon, Orphaned Land, Anneke, Insomnium
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Fesztiválhangulat a Dürer kertben- Halflives és az Inferno Turné
Amaranthe, DragonForce, Infected Rain
Meshuggah, Avatar, The Halo Effect
Két zenekar, egy este a Dead Poet Society és a Ready the Prince lángoló show-ja az Akvárium színpadán
Battle Beast, Saint Deamon, Induction
Black Foxxes szárnyalása, azaz egyedülálló élmény a Dürer Kertben
Hobo- Vadászat 40
A Nothing But Thieves ismét lenyűgözte a budapesti közönséget
Abbath, Toxic Holocaust, Hellripper
Slaughter To Prevail
Delain, Illumishade
Beast In Black, Gloryhammer
Az indie rock királyai, a The Sherlocks és a DOTE a Dürer kertben
 kapcsolódó fotók: 

Within Temptation - 2014. március 14. PeCsa
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 gondozoo    black spiders    julian sas band    burzum    paul    kaszás géza    and so i watch you from afar    john cale    pain of salvation    michael amott    ludditák    világveleje    shades of grey    white stripes    képregény    machine head    ray charles    steven wilson    dereng    steve carell    halflives    szenteleki gábor    datarock    madrass    deák bill blues band  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!