hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
hírek   2014. február 26. szerda   08:31
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Új csillag az alterpop egén - Bogoz




  A Bogoz eszköztárának egyik markáns eleme a hagyományos, melódiaközpontú dalszerzés, másik fontos alkotórésze a dalszöveg, amelyet egyszerűen csak jól esik hallgatni. Mindezt most tapasztalhatjuk, hisz´ megjelent a zenekar első nagylemeze. A lemezpremier koncertjén, március 14-én a Mika Tivadar Mulatóban megtudjuk azt is, milyen erő lakozik az élő előadásban.
  
  A Bogoz zenekar – Balogh Csaba Csé ének, gitárok és billentyűk, Kalmár Tibor basszus és Prommer Patrik dob - 2011-ben lépett a hazai alpterpop mezejére, azóta rendszeresen koncertezik önállóan, mi több, olyan zenekarok terelgették előzenekarként, mint a Kiscsillag vagy a Pál Utcai Fiúk. A formáció a hazai fesztiválokon is megvetette a lábát, a Veszprémi Utcazene Fesztiválon a nap előadójává választották a bandát.
  
  A zenészek túl vannak egy kislemezen, most pedig megjelent – az NKA támogatásában - a várva-várt nagylemezük, mely a Bogoz eddigi termésének legjavából válogat.
  
  A tíz nótás korongon több stílus kavarog, így nagy eséllyel mindenki talál majd rajta kedvenc dalokat. A számok közt jónéhány a zenekar kísérletező kedvét mutatja: kipróbálták milyen, ha egy dalon belül váltakozik az elektromos- és akusztikus dob, a vartyogó és tiszta basszus hang, hogyan lehet torzított gitár nélkül rock számot csinálni, és hogyan szól egy popsláger közepén a csend.
  
  „A Mélyen című szám kórusa pedig zenész barátaink segítségével lett pont olyan, ahogy megálmodtuk” – mondta Csé, a dalszerző-frontember. „A már elkészült és szétküldött zenei alapra még külföldről is érkeztek szép női vokálok, így állt össze a dal egyébként soha sehol nem hallható nemzetközi kórusa. „
  
  A lemez élőben is hallható lesz, március 14-én a Mika Tivadar mulatóban, s a premier után a lemez CD korongon és digitális formában is meg fog jelenni a jól ismert online szolgáltatóknál.



Kulcsszavak:
  bogoz 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Bogoz honlap

Bogoz a Facebook-on

Bogoz a Bandcamp-on

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
Nu-metal invázió: a Profiler, The Gloom In The Corner és Vended koncertezik Európában
Az Early November kiadta a “The Fool” című dalát, a soron következő albumuk előtt
Ossian - Fővárosi nagykoncert szeptember 14-én a Barba Negrában
´Éljük át a pillanatokat, és merüljünk el a zenében!´ - Megjelent a Transylvanium új nagylemeze
A Thundermother és több csajos banda érkezik 2025-ben
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 anasztaszija makarenko    world war z    barba negra    borlai gergő    simple plan    clairvo    elm street    a38 hajó    first blood    manticora    the tourist    leander    beyond fear    think again    gojira    red dragon cartel    marduk    battle: los angeles    czébely csaba    sterbhaus    elviszlek magammal    signs of swarm    tokody ilona    futurspektiv2     sam worthington  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!