hosting: Hunet


  cikkekfotók        
előzetes [buli]  2014. február 12. szerda   16:06
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Hangmás striptease bárban


  különleges koncertre készül a Hangmás 2014. március 6-án Budapesten. Az eddig is elvetemült ötleteiről híres zenekar korábban lépett már fel egy kirakatban az Erzsébet körúton, de most egy még vadabb tervvel álltak elő.
  
  Hogy előadják az ősszel az MR2 8-as stúdiójában is feljátszott akusztikus műsorukat egy különleges helyszínt választottak és március elején egy striptease bár színpadán szólalnak majd meg a dalaik, a Nagymező utcában a 4Play Lounge-ban. Ráadásul egy klipet is forgatnak a helyszínen a Laura Palmer című számukhoz.
  
  Limitált férőhely, belépő nincs!
  
  A helyszínről - 4Play Lounge (Budapest, Nagymező utca 49.)
  Budapest központjában található 4Play Lounge, az első, brit, kanadai és amerikai tulajdonosú striptease klub Magyarországon. A 4Play Lounge személyzete és táncosai a legjobb nyugat-európai klubokhoz hasonlóan igyekszenek a vendégeket kiszolgálni. Szórakoztatásul minden éjszaka sztriptízműsorok, hétvégénként pedig privát táncosok, asztaltáncosok és vendégművészek szórakoztatják a közönséget.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. december 3.
The Subways (UK) - For Eternity Tour 2025 (Dürer Kert - Budapest)
The Subways For Eternity európai turné (Dürer Kert - Budapest)
Megvan a decemberi The Subways jubileumi turnéjának két előzenekara, így teljessé vált a lineup! (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Újra összeáll a Heaven Street Seven a Budapest Parkban
Apparat bejelentette új albumát és európai turnéját – magyar dátum is van a listán
Clutch 30: ikonikus album ünnepe és egy masszív rock hármas a Barba Negrában
Agnostic Front visszatér Budapestre – a New York hardcore öröksége február 24-én újra felrobban a Dürerben
Lennaissance: Lenny Kravitz újraírja a saját reneszánszát Budapesten
A coldrain először Magyarországon – erős japán–francia trió a Barba Negrában
Lake Street Dive a Dürerben – amikor a soul-pop olyan könnyed, hogy a gravitáció is elengedi
IST IST – a manchesteri poszt-punk misztérium Budapestre érkezik
 kiemelt 
Újra összeáll a Heaven Street Seven a Budapest Parkban
  
Augusztus 8-án ismét színpadra lép a magyar alternatív könnyűzene ikonikus együttese, a Heaven Street Seven

Apparat bejelentette új albumát és európai turnéját – magyar dátum is van a listán
Clutch 30: ikonikus album ünnepe és egy masszív rock hármas a Barba Negrában
Agnostic Front visszatér Budapestre – a New York hardcore öröksége február 24-én újra felrobban a Dürerben
Lennaissance: Lenny Kravitz újraírja a saját reneszánszát Budapesten
 friss hozzászólások 

Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 johnny cash    kovács attila    laár andrás    nyomorultak    frogshow    riseoffate    visions of atlantis    sigma    időgép    u2    adam darski    rumproof    pannónia fesztivál    keep north    a világűr hangjai    greg graffin    lorax    parkway drive    kate winslet    heaven & hell    david lynch    holy man’s glory    love and other drugs    abbath    deep in the woods  

r45
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!