beszámoló [koncert]  2003. november 23. vasárnap   15:40

nincsen hozzászólás

  Október 23.előestéjén újra láthattuk hazánkban (Millenárison) Markus Miller-t; aki igazán eredeti gondolkodású játékával örvendezteti meg, már több mint 40 éve a muzikalitásra érzékeny fülű zenebarátokat és zenész barátait. A jazz és a funky ösvényén, olyan nevekkel sikerült együtt működnie, zenészként ill. producerként, mint például Al Jarreau, Aretha Franklin, Bill Evans, George Benson, Kenny Garrett, Michel Petrucciani, Miles Davis, Victor Bailey.
  
  Ezen az estén halmozottan kellemes meglepetésben volt részem. A nagy érdeklődés és egy várható kiváló produkció miatt is. A koncert előtt hatalmas nyüzsgés volt a büfé és a ruhatári stand előtt; ez igazán figyelemre méltó. A 20 órás kezdésre a lehetséges összes jó állóhely (első és az azt követő második és harmadik sor minősült) már jóval a koncert kezdete előtt megtelt. Az igazi műértők természetesen már nem annyira könyököltek a legjobb helyekért, de itt volt garantált a teljes látvány. A koncertet egy rövid köszöntő vezette fel, (ekkor már nagyon sokan várták a produkciót), majd megjelentek a diszkréten megvilágított színpadon a zenészek. Mindenki feketében, csak Miller volt fehéringben, fekete kalapban. Párduc tekintettel klasszikus 1974-es Fender Jazz gitárjához lépett és a koncert elkezdődött. Miller lépésről-lépésre hódította meg a közönséget és személyével olyan légkört tudott teremteni, ami fizikailag is megfogható volt.

  Miller egész előadása nagyon pozitív reakciókat, szólói ovációt váltott ki hallgatóságából -mely biztos, hogy külön fejezetet érdemel. Élvezet volt látni igazán fantasztikus, könnyed basszus játékát, és a nagyon pontos zenei alapjait. Alapos mélységekben tudta visszaadni a jazznak a blueshoz kötődő belassulását, de az előadásában inkább a jazznak a progressziós, fúziós, funkys oldalát helyezte előtérbe. Nem rugaszkodott el túlságosan a valóságtól, és meg tudott maradni a jazz hagyományos értelmezése mellett is. Előadásában azért voltak olyan pillanatok, amikor egy kicsit jobban belemerült a szabadosabban értelmezhető kísérleti funky jazz világába is. Ezzel a pozitív szemlélettel és látásmóddal, Markus öttagú csapata (Dean - gitár, Poogie - dob, Michael - trombita, Roger -tenorszaxofon, Leroy billentyűs hangszerek), nagyon kifinomult elegáns produkciót tudott bemutatnia a nagyérdeműnek. Természetesen nem csak az albumain, hanem ezen a fellépésen is szabadon szárnyalhattak a zenészei. Önálló beiktatott tételei mellett is diszkréten a háttérben tudott maradni. Ennek ellenére Miller játéka igazán finom volt, ez tény! De sajnos a koncert közepén egy kissé elcsúszott a hangzásbeli összhang a basszus javára, ez némileg vödörhangzást eredményezett, és egy kicsit rontott a koncert élményen. Az egész produkcióba Miller nagyon kevés szünetet iktatott, ez alatt felkonferált, vagy egy másik basszusgitárt, vagy másik kedves hangszerét a szaxofont vette fel a következő számához. Öröm volt hallgatni, hogy szólalt meg szaxofon vagy akár basszusgitár a kezében.
  
  Végezetül egy biztos, hogy jelenleg ő az, akit a legnívósabb jazz zenészek között tartanak számon. A muzikalitása és a technikai tudása mintegy iskolát teremtett. A koncertje után ennyi idővel is fülemben cseng a 1994-es Tales album néhány hallott dala „Ethiopia”; „Eric” vagy csak a „Strange Fruit (Allen)”. Egyébként minden elismerésem Miller produkciójának megszervezőjének és csak remélni tudom, hogy sok-sok ilyen hírű és rangú hangulatú koncertet láthatunk és hallhatunk még itt a Millenárison.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: