hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
magazin [asztaltársaság]  2013. augusztus 23. péntek   05:02
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Kiváló minőségű az első budapesti városi méz


  A laboratóriumi vizsgálatok szerint kifogástalan minőségű mézzel büszkélkedhet Budapest és Magyarország első városi méhészete, amit a német finger csoport kezdeményezésére alakítottak ki a Műcsarnok hátsó teraszán. A Közösségi Méz nevű társadalmi-művészeti kísérlet részeként augusztus 22-én a kaptárok tetején nyílik meg az Új Múzeum Méheknek, amely szeptember végéig várja a látogatókat.
  
  Idén nyáron a frankfurti székhelyű finger termelői és művészeti kollektíva két tagja, Florian Haas és Andreas Wolf kezdeményezésére megnyílt Budapest és Magyarország első városi méhészete a Műcsarnok hátsó teraszán. A német művészeket a Közösségi Méz program kurátora, Erdődi Katalin hívta meg. A társadalmi-művészeti kísérlet első fázisaként, júniusban úgynevezett vegyes méhészcsoport alakítottak ki, amelybe bárki jelentkezhetett. A cél az volt, hogy a különböző érdeklődésű és hátterű emberek között párbeszéd és együttműködés induljon el, a méhészkedés pedig új vagy más megélhetési lehetőségeket kínáljon számukra. Az eredetileg húsz főre tervezett vegyes méhészcsoport végül mintegy negyven fővel kezdte meg a munkát Tornyossy Csaba okleves méhész koordinálásával és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) szakmai támogatásával. A műhelymunka július elején kezdődött fiatalok és idősebbek, diákok és nyugdíjasok, helyi lakosok és itt élő külföldiek, álláskeresők, új szakmák iránt érdeklődők, méhészmúlttal rendelkezők és teljesen kezdők részvételével. A csoport tagjai júliustól szeptember végéig egy intenzív ötnapos workshopot követően, heti foglalkozások alkalmával kapnak képet a méhészkedés alapjairól, és együtt gondozzák a méheket a Műcsarnok hátsó teraszán felállított kaptárokban.
  A méhek a jelek szerint nagyon jól érzik magukat a Városliget szomszédságában, hiszen Budapest első urbánus méhészete másfél hónap alatt mintegy 65 kilogramm közösségi mézzel büszkélkedhet. A WESSLING Hungary Kft. független laboratórium a beérkezett mézminta vizsgálata után megállapította, hogy annak minden vizsgált paramétere megfelel a forgalomba kerülés feltételének. Külön érdekesség, hogy a mintában a japán akác pollenje jelentősen túlreprezentált volt (93 %). Ez a sok pollent termelő fajta közkedvelt díszfa a nagyvárosokban, sorfaként sok helyen ültetik Budapesten is. A méhek látogatják, és nektárt is ad, viszont más, hasonló időben virágzó, nektárt adó növény kevés van. Mindebből tehát valószínűsíthető - ám teljes bizonyossággal nem állítható -, hogy a méz nagy része a japán akácból származik – közölte a WESSLING Hungary Kft.
  
  A Közösségi méz program művészeti részeként a finger csoport koncepciója mentén augusztus 22-én, csütörtökön 18 órakor a Műcsarnok hátsó teraszán felállított kaptárok tetején nyílik meg az Új Múzeum Méheknek, amely szeptember 30-ig várja a látogatókat. A szokatlan kulturális intézmény három makettszerű termébe a méhek berepülhetnek, a látogatók pedig kívülről nézhetik meg a rendhagyó, tematikus kiállításokat. A múzeum a méhtársadalom működését kutatja, valamint a méhek és az emberi társadalom összefüggéseire hívja fel a figyelmet. Az egyik teremben a méhdemokrácia és a rajintelligencia lesz a főtéma, a másik terem az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezete (FAO) kampányával foglalkozik, amely az ehető rovarok, köztük a méhbábok fogyasztását népszerűsíti. A harmadik terem magának a múzeumnak a működését mutatja be, valamint a közösségi méhészetet gondozó méhészcsoport munkájába ad betekintést.
  
  Az Új Múzeum Méheknek szeptember 30-ig várja a látogatókat, akik a legkülönbözőbb programokon ismerkedhetnek meg a méhek életével, és a városi mézet is megkóstolhatják. A Műcsarnok hátsó teraszánál magyar és idegen nyelvű tárlatvezetések, koncertek, beszélgetések, filmvetítések, interaktív családi és gyerekprogramok is lesznek.
  
  Új Múzeum Méheknek – a nyitóhétvége részletes programja
  Helyszín: Műcsarnok hátsó terasz - 1146 Budapest, Dózsa György út 37.
  Esőhelyszín: Műcsarnok Előadóterem
  
  augusztus 23. péntek
  
  14.00-18.00 Múzeum-nyitva tartás
  16.00-18.00 Tárlatvezetés (félórás turnusokban)
  18.00-20.00 Méhdemokrácia: mit tanulhatunk a méhektől a demokráciáról?
  Thomas D. Seeley Méhdemokrácia (The Honeybee Democracy) c. előadásának vetítése (angolul), utána beszélgetés a demokráciáról és kollektív döntéshozatali folyamatokról (magyarul). Meghívott vendégek:
  -Erdélyi Tibor méhészeti szakelőadó, 2010-ben az Év Méhésze
  - Madarász Csaba, a részvételi demokrácia online lehetőségeit kutató kreatív szakember
  -Turai Eszter, a Hallgatói Hálózat aktivistája
  -Szakács András politikai elemző
  
  augusztus 24. szombat
  
  14.00-18.00 Múzeum-nyitva tartás
  16.00-18.00 Tárlatvezetés (félórás turnusokban)
  Éjszakai különkiadás: Méhek a B oldalon
  21.00-22.00 Éjjeli tárlatvezetés zseblámpákkal, fókuszban a méhek életének sötét oldala: zombiméhek, a herék harca, gyilkosság az anyabölcsőben
  22.00-00.00 Filmvetítés: Invasion of The Bee Girls (1973, B kategóriás horrorfilm)
  
  augusztus 25. vasárnap
  
  14.00-18.00 Múzeum-nyitva tartás
  14.00-16.00 Családi program: városi mézkóstolás és mézuzsonna, méhviasz-mécses és vázakészítés
  16.00-18.00 Mézeskuckó interaktív játszóház a méhek életéről és a méztermelésről
  16.00-18.00 Tárlatvezetés (félórás turnusokban)
  
  Az Új Múzeum Méheknek látogatása és a kísérőprogramok ingyenesek.
  Tárlatvezetések a nyitóhétvégén (30 perc): teljes árú jegy 500 ft, kedvezményes diák- és nyugdíjas jegy 300 ft. (igazolvány felmutatása ellenében).
  A tárlatvezetésekre a korlátozott létszám miatt előzetes bejelentkezés ajánlott.
  
  Az „Új Múzeum Méheknek - Budapest” a berlini Schering Alapítvány és MitOst Egyesület közös szervezésében megvalósuló kultur-im-dialog.moe 2013 verseny nyertes projektje.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amikor a zenész tollat ragad - Tod A első regénye hamarosan magyarul is kapható lesz!
Promptmonsters.tv: Az AI-forradalom új szereplője a magyar kreatív iparban
Közel 100 nyeremény vár gazdára az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban
FolkAréna2024 - Minden Magyarok Tánca a 43. Országos Táncháztalálkozón
Ernelláék Kálmánéknál – színház és mozi a B32 Galériában
Jazzfest Budapest 2024
Al Di Meola Electric Band Budapesten
Tudatosság, vibrálás és színkavalkád
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 németh juci    natalie cole    malevolence    letlive    witchburner    red dragon cartel    lou reed    miloopa    roger faxon    british sea power    lancer    fred durst    halestorm    p.o.d.    igor    piramis    alíz csodaországban    brutality will prevail    semi holsen    julie taymor    red partizan    fit for an autopsy    primal fear    death to all    falco  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!