hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2013. augusztus 23. péntek   04:56
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Zúzda Rock Kert – Inpersonæ, The Smash, Me Ill
2013. augusztus 30. (péntek), Zúzda

  Négy csapat, melyek közös pontjai igen fontosak: a zene szeretete, a rock felszabadító ereje, a megnyugvás hiánya, az alkotási vágy, s nem utolsó sorban az értékelhető, visszajelzést igénylő színpadi produkció. A repertoárt fokozatosan lepik el saját dalaik a feldolgozások ellenében, persze belefér egy-két régi kedvenc a hangulat fokozása érdekében. Vagy épp korábbi, vagy jelenleg is futó egyéb formáció munkásságából való csemege, mint ahogy az elmondható az Inpersonæ esetében (lásd: VT6 zenekar). Az augusztus 30-i program fellépőinek műsora a rock határait feszegeti, egyszer játékos, dallamos, néhol kicsit lírai, máskor táncra perdít, bekúszik a progresszív vonulat, vagy fejmozgásra késztető vadabb hangzásra vált, már szinte metalba csapva át, megfejelve mindezt dalok, versek, impressziók fűszerezte alternatívával. Az est során színpadra áll az Inpersonæ, a The Smash. a Me Ill és a Tiszta Korom, miközben a kerthelyiségben finom bográcsban főtt étek várja a vendégeket!
  
  Inpersonæ
  Az Inpersonæ hivatalosan 2011-ben alakult In Personæ néven, de a tagok ezt megelőzően is sok évig zenéltek már együtt különböző formációkban, többek között a – jelenleg is párhuzamosan működő – VT6-ban. Az új zenekar bemutatkozó koncertjét 2011 októberében tartotta a Gitár Pont Caféban. 2012 májusában Markó János dobos egyéb elfoglaltságai miatt távozni kényszerült, helyére beugróként – a többek között a Férfias Férfiak és a Parabellum zenekarokban is doboló – Surányi László érkezett, aki végül ugyanezen hónapban a csapat teljes jogú tagjává lépett elő. 2012 szeptemberében a zenekar megjelentette „314” címre hallgató, saját készítésű demóját, mely az első négy közös szerzeményt tartalmazza. Az Inpersonæ koncertrepertoárjának nagy részét új, saját dalok alkotják, ideiglenesen kiegészítve néhány régi VT6-dallal.
  
  Tagok:
  Érces Norbert – gitár
  Hargittay Gergely – ének
  Hargittay János – gitár
  Papp Zoltán – basszusgitár
  Surányi László - dob
  
  Me Ill
  ”Senki mást nem ismerhetsz meg jobban, mint önmagadat. Ezzel bárki egyetérthet, de vajon biztos, hogy értjük miről van szó?” A Me Ill zenekar 2007 áprilisában alakult, a név azt jelenti, hogy „én beteg”. Játszanak feldolgozásokat, illetve saját dalokat is vegyesen, de természetesen a saját dalokkal szeretnének zenei világbajnokságokat, Európa bajnokságokat nyerni.
  
  Tagok:
  Banzi Gábor - gitár, ének
  Elekes Tamás - dob, angol szöveg
  Almádi András - basszusgitár, vokál
  Luky Gábor - gitár
  
  The Smash
  A lelkükben kérlelhetetlenül tomboló „rákendról” hozta össze Budapest füstös próbatermeibe az öt srácot. Ez az átütő erejű érzés adta a nevüket. A zenekart alapító kótyagos eszme valamikor 2006 őszén fogant meg és némi érlelődés, zeneírás után 2009-ben léptek ki a rivaldafénybe dallamos rock-metál repertoárjukkal. Azóta nincs megállás... „
  
  Tagok: Fazekas Attila - Ének
  Hák Flóra - Vokál
  Komjáthy Szabolcs - Gitár
  Rózsa Tamás - Gitár
  Heyran Balázs - Basszusgitár
  Szidarovszky Tamás - Dob
  
  Tiszta Korom
  A Tiszta Korom zenekart 2012-ben alapította Kugler Viktor trombitás, Heiter Balázs gitáros és Dömény Krisztián énekes, pengetős. Saját szavaikkal: ´Zenénk filozófikus, a zenei elemeket az alternatív rock világának alapjaira helyezi. A gitár a blues, a metal ízét adja, a trombita jazzel fűszerez, a pengetős népi hangszerek, a citera és a tambura pedig a népzene világából merítenek, a közös sajátságok megtalálása mentén, mint például az improvizáció. Így áll össze a Tiszta Korom hangzása. Repertoárunkban dalok (Szomorú madár, Elfújta a szél, Nem lesz baj, Vasárnapi fény, Rózsaszín ruhás lány, You are..., Vagyok, Mit ér?, Esik odakinn, Sűrű eső, Dal Zsuzsáról, Kolombusz, stb...), improvizációk és megzenésített versek szerepelnek.´
   „A zenei önkifejezés és az impressziók dalba öntése, a fizikai világ fizikai világon túli összefüggései. A szerelem, a barátság, a haza, a család, a mindennapok, Isten, élet, halál.”
  
  Belépő: 690 Ft
  Kezdés: 21h



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
2024. május 19.
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Az Akvárium Klubba érkezik Loreen, az első nő, aki kétszer is megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált
3 nap · 29 zenekar · zéró szemét – jön az idei Alpárfeszt!
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
Il Divo koncert szeptemberben: 20 éves jubileumi turnéjukon sem hagyják ki Budapestet
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 raunchy    fueled by fire    selah vie    a titánok haragja    u.d.o.    valerian swing    how do you know    waking up    weezer    arkona    discomfort    kraanium    hawthorne heights    marilyn manson     j.j. abrams    born again    nulladik változat    the biters    trixie whitley    while she sleeps    mastodon    action    barba negra    amott    indiana jones  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!